2017.04.15 – Jásdi Nyuszitúra

SAM_4717.jpgBevallom nem voltam benne biztos sokáig, hogy ezen a héten már tudok túrázni, de szerencsére a kellemes bakonyi túra minden szempontból szuper lett.

jásd nyuszi.PNG

A túra útvonala

 

Történt ugyanis, hogy két hete sikeresen kificamítottam a bokámat. Ez nem gyerekjáték, még akkor sem, ha rendszeresen sportolok, szóval pihentetés, jegelés, bokamerevítő, bokavédő. Szerencsére azonban a héten egyre jobban látszott, hogy a lábam vissza nyeri természets sznét és formáját. Persze csak óvatosan és ésszel, ezért előbb otthon sétáltam, majd gondoltam kipróbálom, mit tud túrán. Hiába a ki függő, már hiányzott a sétálás.

Jásdi kultúrházból rajtoltam el túratársakkal, bár a 35-ös távra neveztem, úgy voltam vele, ha nem jó a bokám, fáj, rossz, akkor kiszálok. Sok pont volt ahol le tudtam volna nevezni, mert az útvonal ki lett toldva.

Persze nem a szokásos tempóban, de számomra is meglepetés szerűen jó iramban mentünk Bakonynána felé. A túratársaim ugyanazok voltak, akik a LeFaGyszon i, akkor nekem fájt a térdem, most meg a bokám nem volt még 100%. Úgy látszik ez egy ilyen év.

Szép tavaszi idő volt, bár kissé igazi áprilisi bolond idő, néhol cseperedett, néhol hideg szél fújt.

A Túra a Gaja-patakot kerülgeti és egészen annak a forrásáig meg. Mindjárt az elején Jásd közelében egy szép templom és kápolna vonta el a figyelmemet az útról. Van ilyen, meglátok valamit, meg kell nézni. A túra első fele az egyre zöldebb, még medvehagyma illatú erdőben széles utakon vezetett. Néhol hídon, néhol köveken egyensúlyozva keltünk át a patakon.

A túra lényegében az Országos Kék Túra útvonalán vezetett, kisebb eltérésekkel egészen Nagyesztegárig. Innen ered a Gaja, bár konkrétan nem láthattuk hogy honnan is. Csak azt vettük észre, hogy egy kis érből, hogy válik egyszer csak egy eléggé széles patakká a fent nevezett folyó.

A Borús idő ellenére mi jól elszórakoztunk, élveztük a napot mikor volt, és kellemes sétában igazán jól érezte magát még a lábam is. A Csengő-kilátóról pedig el leheett látni egészen a Balatonig. Igaz meresztettem én is a szememet, mert kicsit beleolvadt az ég színébe.

A túra legszebb része egyértelműen a Kék “T” jelzéstől egészen Bakonynána Római-fürdőig volt. Ill több kis barlangot (Zsomboly) lehetett megnézni, persze csak kívülről, az erdő és az útvonal is itt volt a legszebb.

A Gaja-patak valóban legcsodásabb része pedig a már említett Római-fürdő. Itt aztán ámultam bámultam. Méltán népszerű a hely, sok gyermekes család és rengeteg kiránduló jött ide ki. A vízesés csodálatos, bár az útvonal felülről kerüli, a csapat úgy döntött, hogy lemászik a vízesés oldalában a sziklák mentén. Itt extrém óvatos voltam, de utólag is azt mondom, ezt az élményt nem hagytam volna ki. Mivel nem bíztam még teljesen a jobb lábam stabilitásában, a patakátkeléseket inkább patakátgázolásokkal oldottam meg, így kissé vizes lett a cipőm, de az élmény megfizethetetlen maradt.

This slideshow requires JavaScript.

A szervezők nagyon kedvesek és lelkesek. Mindenhol kaptam valami édességet. Én örültem, hogy ezt a túrát is megismerhettem, a Római fürdős részhez biztos vissza fogok még jönni.

Advertisements

Kiránduló útvonal a Budai-hegységben

budaiseta

Túra nyomvonala a térképre kattintva érhető el.

Bejárva: 2015.02.15
Táv: 18 km

Leírás: Hüvösvölgy – Sárga kör – Fazekas-hegy – Kék sáv (jobbra) – Máriaremete, Kisboldogasszony-templom – Kék kereszt – Sárga kereszt – Sárga sáv – Zöld kereszt – Zöld sáv- jelezetlenen a Tök-hegyre – Zöld-sáv – Virágos-nyereg – Kék-kereszt -Erdőaja út – Bécsi út

A Kitörés 25 km-es távját mivel mással lehet lazítani, mint egy másik túrával. Ezúttal nem teljesítménytúra, hanem kirándulós séta keretében. A lényegi különbség, hogy nincsen útvonal, csak egy elképzelés, és persze nem hajt minket a szintidő.

Kedvesemmel Hűvösvölgyig mentünk tömegközlekedéssel, és innentől indítottam kirándulásunkat. Első elgondolásom az volt, hogy az Országos Kék Túra nyomvonalán megyünk a Remete-barlang, Remete-hegy felé, viszont a tegnapi terepviszonyok miatt inkább kevésbé meredek útvonalat kerestem.

SAMSUNG CAMERA PICTURES

Fazekas-hegy kilátó

 

A Sárga kör jelzésen úgysem voltam még, így tárult fel magam előtt is a csodálatos kilátás a Fazekas-hegyről. A hegyen egy lőréses betonbunker található, könnyen megközelíthető, előtte egy kis névtelen barlangot is felfedeztünk (a térkép segít megtalálni a szépségeket)

A következő útvonal a város széli séta része volt, hiszen Budapest Máriaremete nevű részén sétáltunk a Kék Mária utat követve. A nap csodálatosan sütött a terep itt teljesen kényelmes. Az utat pedig megszépíti a Máriaremetei Kisboldogasszony-templom és az ott található park.

SAMSUNG CAMERA PICTURES

Kisboldogasszony-templom

Követjük a kék keresztet, majd sárga keresztet becsatlakozunk a sárga sávba. Számomra ez az egyik legszebb része a sárgának. Az elején építési munkálatok nehezítik a továbbhaladást, de Somlyárra érve, belépünk az Alsó-jegenye völgybe, és megszűnik a forgalom és a zaj.

Jegenye-völgyi vízesés

Az Paprikás-patak szépen folyik és nagyon szép a Jegenye-völgyi vízesés, mint mindig. A lábához lejutni azonban most nem megyünk le, mert az út nedves, csúszós, és jeges.

Kiérünk a Rózsika-forrás után található Május fával díszített területre és kényelmesen megebédelünk.

SAMSUNG CAMERA PICTURES

Rózsika-forrás

SAMSUNG CAMERA PICTURES

Rálátás a Hármashatárhegyre a Tök-hegyről

Innen jön a túranehezebbik része, a Zöld sávot választjuk, mely lankás, majd egyre inkább emelkedőssé válik. Becsatlakozunk a kék sávba, de teszünk egy kitérőt. Megéri felmenni a hegyre mert csodálatos a kilátás. Itt ismét pihenünk egyet, és megnézzük mennyi időnk van sötétedésig. Most nem szeretnénk sötétben sétálni, amúgy is a zöld sáv elég jeges volt ahhoz, hogy kellő technika ide is kellett.

Innen a Csúcs-hegy oldalában a Zöld sávon maradunk, egészen a tegnapi túra céljáig a Virágos-nyeregig. Könnyebben sétálunk le egészen a Bécsi útig, ahol is befejeztük a sétánkat.

SAMSUNG CAMERA PICTURES

Elveszett cipő, megunta keresni a gazdáját és Moháknak ad inkább otthont.