A vitézek

Egyszer valamikor, nem is oly régen,
Egy kicsiny eldugott, szép településen,
A terület ura álmodott egy nagyot,
Vitéz versenyt hírdetett meg legott.

Eljutott a híre ide,
A nagy városnak szivibe.
Mondom is a páromnak, Te!
Elkéne menni most ide!

Nem úgy van az! – mondja nékem,
Messzi táj az, én úgy vélem.
Gondold meg jól – mondom néki.
Vitéz rang jár, ki teljesíti!

Mindjárt felcsillant a szeme,
Iduljunk is rögvest ide!
Felugrunk hát a szekérre,
Az öreg szamár visz vidékre.

Ideérve aztán állunk sorba,
A két pengőt adjuk mi oda.
Így lettünk hát nevezők,
Egy útvonal-követők.

A Vizézi élet, azonban nem leányálom,
Kelünk is át bokron-ágon.
Kő és patak állja utunk,
De mi ezen tovább jutunk.

Jöhet emelkedő, vagy kő,
A két utas meg nem rettenthető.
Látunk mások is utaznak,
de az útról lehullanak.

A két hősünk már fél napja kutyagol,
Szerencsére nincs vad kutya sehol.
Csak pár a kerítés mögött csahol.
S szívünk visz tovább, az út utánunk zakatol.

Megküzdöttünk széllel,
kőve, a magassal és a méllyel.
A homokkal és a sárral,
paroláztunk ördög komával.

Lassan úgy néz ki eljutunk,
Nicsak ott a vége utunk.
De még messzi, van az kérem,
Ránk is szakad az ég szépen.

Mint egy ázott ürge vagyunk,
de mi csak tovább baktatunk,
Beérünk hát a portára,
Vidáman, bár elázva.

Tisztelegve adják át,
A vitézek szép medálját.
S azóta e rege szól:
vitéz lett a nagyvárosi párból.

Advertisements

2015.06.22 – A sóúton

Hosszú és mély az út pora,
Köves ágyon itt volt a só ideiglenes otthona.
Nem járnak már rajta szekerek,
S betyárok sincsenek,
Mégis tapossák néma talpak,
Lépdelnek sorban, szorgosan nyargalnak.

Túrázók lepik el a hajdani sóutat,
Hátizsákjukban só nincs, az egyenes mutat utat.
Meglátni egy buckát, vagy egy kósza őzet,
A gólyát és a nyulat, itt könnyen leled meg.
Kopognak a botok, sok a kilométer
Pokoltanyára érve jut beléd kis étel.

Hiába is keresnéd a magas hegyet,
Azt kell mondanom, biz azt máshol leled.
Útkereszteződés is csak ritkán dívik,
A nap melege itt kövérre hízik.
S ha fájó lábbal végre célba értél,
Jussod legyen jelvény, mit megérdemeltél!

2015.06.16 – A Nap

Fejem felett az ég
kékje oly messzi mereng.
Csoda és világos az egész,
oly sugarakban jön a forróság.

Vajon mi baja ezeknek?
Kérdezi e kicsiny csillag,
Mi nekünk meleget ad.
Eddig úgy fáztatok,
most meg baj, hogy ragyogok?

Semmi sem jó nektek,
Pedig én csak megölellek,
Tehetek én róla,
Hogy ölelésem forró,
S UV-s a csókja?

Fejem felett az ég,
a nap süt rajta rég.
Ragyojgon, mert szép,
Csak ne égessen még!
 

Versek a poet.hu-n

kb. 2000-ben kezdtem a versírást, azóta sem hagytam abba. Arra gondoltam 1-2 verset felrakok a Poet.hu-ra is, olvassátok hát őket. Köszönöm, ha véleményeddel segíted a munkám.

Poet.hu-s szerzői profil: http://www.poet.hu/szerzo/Szeman_Zoltan

Akarsz-e

Ketten,
Kezed kezemben.
Szemben,
Szemed szememben.
Ritmus,
Szív a szívemben.
Érzés,
Lelked, lelkemben.
Féltés,
Reszkető felekben.
Kérdés,
Akarsz-e engem?

forrás: http://www.poet.hu/vers/151284

Geek

Nullák és egyesek,
kétféle számjegyek.
És ott a kapcsolat,
logikai fonat.
Dolgozik a monitor,
te előtte görnyedsz,
nézed, ahogy kódot
éppen jól megfejtesz.
Mögötted a banda
hiába is fújja,
a 3D világ
mindened felfalta.

forrás: http://www.poet.hu/vers/152661

Kultúra

– a 21. század

Megosztott dokumentum,
Minden a neten.
Kultúr-momentum,
Elveszi-e a lelkem?
Új személyiség,
Second-life,
Mi ez a mélység?
Virtual wife.

Nemzetközi trendek,
Mindenhol csak szlengek,
De a kultúra utat tör,
És megtalálod a rendet.
Káoszban a szépség,
Igazodj el:
Jövő reménység!

forrás: http://www.poet.hu/vers/154790

Hullámok között

Hullámzó tengeren,
átkarol az érzelem
csókolnak a hullámok,
szaggatják ruháim.

Átölel a tenger,
szívemig hatol.
Elemészt mélysége,
utolér valahol.

Gyűlj körém hullám!
Karolj ölelj tenger!
Hullámoddal fojts meg,
Érzelmed nekem kell!

(2013.05)

Az úton

Mit tettem én véled, miért nem szeretsz engem?
Tán kegyetlenül a lelkedbe téptem?
Mondtam neked rosszat, ártottam testednek?
Megsértettem szíved, elraboltam lelked?

Mi, amit hibáztam? Miért vagyok célpont?
Mit tettem, mond meg, nem vagyok egy nagy pont.
Mond, mit tegyek ellene, és hogyan tegyem?
Mi az, amitől jobb lesz neked s nekem?

Használnám ki tán, tudatlanságod?
Nevessek azon, hogy a világot látod?
A lelkem sír legbelül, gyötri a bánat,
Mert nem látod meg lelkemben, azt, ami áthat.

Vér folyik az eremben, félelem a lélekben,
Csalódások, kitaszítás, nem te vagy az egyetlen.
Gyere mellém, beszélgessünk! Lépj tovább a múlton.
Én is haladok előre a kitaposatlan úton…
(2013.05)

Önzés

Mindig csak én,
csak én,
csak én!
Ott állok a világ peremén,
ordítom gőg szavam.

Mi leszek, ha nagy leszek,
Tán majd embert is eszek!
Mit kérek és mi az álmom?
Elérni már alig vágyom!

Mindig csak én,
csak én,
csak én!
Ordítok zárt ketrec mélyén.
Kiáltok, de nem hallod,
elfoglal saját gondod.

Önzésre nevel minket a világ,
Nem érdekel, mit akar e virág.

Mindig csak én,
csak én,
csak én!
Suttoghatok is, ha úgysem hallod,
a világ legvégén.

Mit tegyek, ha az önzés mindenkit már elnyelt?
S nem hallják más sikolyát,
olyannyira öntelt.

Mindig csak én,
csak én,
csak én!
Van itt sok más is a világ közepén!
(2013.03.30)