2017.05.06 – Invesztitúra

 

SAM_5635.JPG

Mátyás aranyforintjához hasonlít leginkább a kapott díjazás

A bokaficam utám 5 héttel először voltam újra a Pilisben. Bevallom féltem is, mi lesz, ha megint teszek egy rossz lépést? Erre a hétvégére ezen a szombaton több túra volt, ami szép. Az Őrséget csak ajánlani tudom, viszont most nem akartam sokat utazni. Ugyanezért maradt el és már évek óta szemezgetek vele a Magnezit túra is.

 

Invesztitúra.PNG

Kalandos egy túraútvonal, uyanakkor nagyon jó!

 

Viszont találtam egy nagyon érdekes nevű túrát: Invesztitúra a Pilisben. Visegrádról indul, Esztergomban a cél. A köztes pontok és a szintemelkedés azt bizonyította, hogy nem is egy egyszerű az útvonala az 52 kilóméterre pedig az 50-re igaz 12 órás szintidőt adtak.

A Rajt egyértelmű volt, kicsit talán a nevezés ment egyedül lassan, de azt a 20 percet ki lehet várni. Az út mindjárt úgy indul, hogy a Salamon-torony felöl a Kék kereszt – kék rom jelzésem küdtüj fel magunka fellegvárba. Ez a kellemes kis kaptató mindenkit felébreszt. Engem biztos.

A legjobb az volt, hogy felérve majd rögtön mész is le. Szóval scak tiszteletedet teszed.

Az első benyomások fontosak a túrán olyan szép itinert és minőségi térépet kaptam, hogy próbáltam rá nagyon vigyázni. Votl egy kis papíron részletes leírás. Bevallom csak itton olvastam bele, de ez úton is gratulálok, ezekért. Nagyon igényes és szép. Tetszett a teljes körítés, amire a túra apropóját megvalósították a szervezők.

Míg a fellegvárba felértem elolvastam a túra történetét és hogy miért is invesztitúra a neve, és mi is az. (Itt olvashatsz róla)

Ez után A Spartacus-ösvényre vezető majd azon keresztül haladó Zöld sávon haladtam. Kicsit párás volt a levegő még, talán itt volt a leghidegebb. Főleg a Jenői kunyhónál.

A régi orvvadász útvonal ismét elvarázsol, mindig csodás. A pénteki eső miatt néhol csúszós, de semmi komoly. Egy nem régiben kidőlhetett fa állja egy helyen az utat. Nem sikerült még arrébrakni. Mindennaposak az ilyenek, de szintén kerülhető.

Ahogy haladok, már azon veszem észre magam, hogy a Prédikálószékre vezető piros kerestzt, majd háromszög úvonalát követem. Itt már azért több a nem teljesítménytúrázó, még ismerőssel is találkozom Pásztor Lajos személyében, aki a Pomáz körül-Belül túrát szervezi. Kicsit beszélgetünk, de kedvesen utamra enged, tudja gyorslábú vagyok. Most kivételesen igaza van, visz az út az élmények örülök, hogy a bokámon semmi fájdalom. Szárnyalok. Bő 5 feletti átlaggal megyek, amit szinte végig tudtam tartani.

Míg felfelé meneteltem, eszembe jutott, hogy az új kilátót még nem láttam. Szerencsére nem rontották el a hagyományos kilátópontot, szépen elhelyezték, érdekes történeteket is ragasztottak a kilátóban elhelyezett táblákra. A kilátó sokkal másabb kilátást nem biztosít, kicsit magasabban látjuk azt, amit már eddig is. Tény azonban, hogy még mindig lélegzetelállító ez a most kissé párás, de pazar látkép.

A Vadállóköveken óvatosan, de mindig csodálkozva haladok, szeretem ezt a helyet. Annyira egyedi. Számomra a kövekben leglaább 3-4 arc is felfedezhető. Itt is küzdötték fel magukat túrázók. Nem csoda, nagyon szép időnk lett.

A Rám-szakadék a következő megmérettetés. Nem kell bemutatni, már többször voltam itt. Mint a túrázóktól megtudtam, pár napja nyitották meg megint, volt egy fakitermelés, ami most eléggé elrondította az útvonalat. Forgás, fadarab. Járható és ki fog tisztulni, de a kristálytiszta víz most nagyon koszos volt. Mondjuk erre még a sár és a sok túrázó is hozzájárult.

Hosszú úton Pilismarótra értem, ahol a 30-as cél volt. Itt mindenkinek, zsíroskenyér, banán, alma innivaló volt a szolgáltatás. Ha már a szolgáltatásról beszélek meg kell jegyeznem, hogy nagoyn pozitív volt ez is. Minden emberes EP-nél kaptunk valamit. Csoki-Banán-Nápolyi-Nagy frissítés-Csoki szerintem nem is kell több. Víizet pedig a forrásokból, kék kutakból lehetett vételezni.

Pilismaróton hozzámcsatlakozott egy 30-ról felnevező, így kicsit visszavettem a tempót, ne hagyjuk ott a túratársat. Végül is nem siettem. A lábam jó volt a közérzetem meg annál jobb. Jött még két kedves emelkedő, az egyik a Hirsh-orom. Rövid, de meredek kaptatója után a jól megérdemelt kilátás mindenért kárpótol. Az Alsó- és Felső-ecset-hegyról mindig festői a kilátás.

Kivételesen az Enyedi halála környéki részt sem találtam olyannyira unalmasnak, mint általában szoktam. a Fári-kútból még vettem vizet és az utolsó emelkedőre a Vaskapuhoz felsétáltam. Gete Laci fogadott. kinéztem Esztergom irányába, a pára megmaradt,de a kilátás így is pazar.

A Szervezőkben volt azért turpisság, a városba érve azért itt is volt egy kis városi séta. a Lila Mária utat követve a főbb nevezetességek közül elég sokat érintettünk és szuperbónuszként a cél előtt a Macskaköves úton mentünk fel a bazilika parkolójába. Mikor ráléptem aMária útra, már sejtettem, hogy itt visz fel (persze el is olvashattam volna, vagy megnézhettem volna) Nagyon tetszett.

A célban aztán egy csodaszép Szent Lászlót ábrázóló jelvényt kaptam. Fél óra alatt lesétáltunk a buszállomásra és élményekkel telve hazaértem.

Első rendezés ellenére látszott a szervezők profizmusa. Szép útvonal, volt pár szalag, de lényegében magadra, a térképre, és az itinerre kellett bíznod magad. Az ellátás nekem megfelelő volt. Igaz saját pecsétje a túrnak nem volt, minenhol szúróbélyegző volt, de számomra ez nem prior.

This slideshow requires JavaScript.

Kérdezték a túrán, hogy milyen ötletet adjak nekik jövőre? Ezen sokat gondolkoztam, mert Bennem végig megmaradt egy kissé a középkori hangulat, ugyanakkor a szép útvonal, szóval ha nagyon akarjátok lehet egy fedett kocsmában a cél ahol esetleg kényelmesebb mosdóba menni az utazónak, vagy átöltözni. Más nem jutott eszembe. Remélem jövőre is megrendezik, ha igen ajánlom mindenkinek a figyelmébe.

2017.04.22 – Vitézlő 50

SAM_5480.JPGNagyon vártuk már párommal ezt a hétvégét. Ezt a túrát

vitézlő.PNG

A túra útvonala

úgy terveztük be, hogy kitoljuk egy három napos hosszú hétvégére. A Pénteki napon egy kicsit bóklásztunk a Szádelői-völgyben, Krasznahorkán és Rozsnyón. Azért megijedtünk egy kicsit, az időjárás rendesen megviccelt minket, havazás és hidegfront. Azért a bokaficamom utáni javulás még nem volt teljes mértékig rendben, estére néha be-be dagadt. SZerencsére a pénteki napra már szép idő lett és csodás napsütésben telt el.

 

A Katica Vendégházban Aggteleken sikerült szállást szerezni, innen indultunk jó korán Szendrőre. A RAjtot könnyen megtaláltuk, jó helyen volt és könnyen elérhető. A rajtoltatás könnyen ment, bár az indulópont kissé el volt dugva. Az itiner jól érthető volt és könnyen követhető, a tracket is letölthettem, így a bevált módszerrel már megvolt az útvonal.

Széles úton hagytuk el Szendrőt, visszatekinthettünk a városra. Itt kicsit beborlt az ég, jött hozzá hűvös szél is. Hamarosan azonban beértünk az erdőbe és az első ellenőrző ponthoz is. Minden pontnál kedvesek voltak, és valami aprósággal mindig vártak minket. Ez nagyon szimpatikus volt. Itt is kaptunk inni és az elmaradhatatlan csokit sem hagytuk ki.

A túra egyik legszebb része következett. Hangulatoszöldellő erdőben, csodálatosan szép tájon haladtunk a patakmeder felé, melyet átlépdelve, hamarosan elértük az Ördöggát nevű részt. A Telekes-völgyben található ez a nagyon érdekes hely. Az esőzések ellenére nem votl víz kitörés az Ördöggátnál. Sőt, a folyó egy ideig folyt mellettünk aztán egy idő után azt veszem észre eltűnt (Az ördög nyelte el :D) majd a sziklás-köves szakasz után egyszer csak újra előbújt. Persze itt van egy jó kis víznyelő, ami elrejti a vizet.

A patak helyét jelző köveken átlépédelve sokszor váltva a jobb és a bal oldalt haladtunk és bámészkodtam ezen a helyen. A barlangot is megnéztem magamnak kívülről.

Az ellenőrzőpont a bukdácsolós szakasz végén várt minket, ez  egy hosszú szakasz következett. Szalonnához (ez a hely neve, nem viccelek) közeledvén kiértünk az erdőből. Közelítettünk, majd keresztül mentünk egy kőfeldolgozó üzemen. Szalonnánál, bár volt pont, de nem az 50-es távnak. (Szerintem lehett volna akár a nekünk is)

A települést elhagva Martonyi felé vettük az irányt. A településre nem, viszont a túra másik nagyon különleges helyszínére értünk. A Pálos kolostor romjai úgy bukkantak elő a semmiből, hogy nem is értettem, hogy került az oda. A rom tetejét nem régiben felújjították, és úgy látszik szépen helyrehozzák. Ami érdekes volt ebben a templomromban, hogy két fa is nőtt benne, amit a tető visszaépítésekor kivágtak. Ez aztán nem egyszerű feladat lehetett. Itt azért megint látszott, hogy a természet visszaveszi az ő helyét.

A Kék túrán sétáltunk ez után Tornabarakony-Rakacaszendig. A Cserehát széles utai, változatos útvonalai hangulatosak voltak. A két település is nagyon hangulatos volt. A leglátványosabb a víztározó maga. Egyedi hangulatot teremtett a környéknek.

Rakacaszendről Meszes nevű településre értünk. Nagyon kedves hely volt, a temploma és a vasas forrásai ragadtak el és fotóztam le őket. Meszes után Galvácsnál (Itt volt lehetőség zsíros kenyért falatozni, de mi már inkább a célban akartuk megenni a finom ebédet.) adta meg magát az időjárás és rövid idő alatt a jeges esőtől teljesen bőrig áztunk. (Mert persze teljesen nyílt volt a terep) Rövid időre elállt az eső, de Vár-hegyre menet Szendrőn újra elkapott minket az eső, így a kilátót csak sebesen néztük meg, inkább arra törekedtünk, hogy érjünk be.

A célban kissé kaotikus volt a helyzet és az egyetlen igazi kritika talán itt érheti a túrát. Beérek, jajj de elöl írják az időt rá. Saját pecsétje a túrának nem volt csak 5 próbás (én szerettem volna pedig Szendrőit). IVV túra volt, azt se tudta senki, hogy mi az csak kb. a főrendező. Jah, hogy a pecsételés után átmész ahol megkapod az oklevelet, ahol megint mész után kapod a kitűződ. Az ebédet kifizettük még a rajtban és rákérdeztünk (jóval előtte), hogy elfogyasztható-e a megadott időintervallumon kívül, ehez képest már nem volt olyan biztos ez a célbaérkezésünkkor (szerencsére ezzel végül nem volt baj, csak a frászt hozta ránk, hogy nem tudja, hogy lehet-e még enni)

This slideshow requires JavaScript.

Az ebéd, vagy számunkra inkább vacsora nagyon finom és ízletes volt. Az erőnk is visszatért. Mindent összevetve ajánlom mindenkinek ezt a túrát. Nagoyn lelkesek a szervezők az útvonal változatos, nem is olyan nehéz. Szép és sok a látnivaló. Amiről nem is tettem említést, az a kedvezmények garmada. Mi a vasárnapi napot két barlang felfedezésével koronáztuk meg. Gyermekbelépővel látogathattuk meg A Vass Imre-barlangot és a Rákóczi barlangot. Szerencsére még nem volt főszezon, így egyik túrán se voltunk sokan. a Rákócziban konkrétan csak mi ketten.

2017.04.15 – Jásdi Nyuszitúra

SAM_4717.jpgBevallom nem voltam benne biztos sokáig, hogy ezen a héten már tudok túrázni, de szerencsére a kellemes bakonyi túra minden szempontból szuper lett.

jásd nyuszi.PNG

A túra útvonala

 

Történt ugyanis, hogy két hete sikeresen kificamítottam a bokámat. Ez nem gyerekjáték, még akkor sem, ha rendszeresen sportolok, szóval pihentetés, jegelés, bokamerevítő, bokavédő. Szerencsére azonban a héten egyre jobban látszott, hogy a lábam vissza nyeri természets sznét és formáját. Persze csak óvatosan és ésszel, ezért előbb otthon sétáltam, majd gondoltam kipróbálom, mit tud túrán. Hiába a ki függő, már hiányzott a sétálás.

Jásdi kultúrházból rajtoltam el túratársakkal, bár a 35-ös távra neveztem, úgy voltam vele, ha nem jó a bokám, fáj, rossz, akkor kiszálok. Sok pont volt ahol le tudtam volna nevezni, mert az útvonal ki lett toldva.

Persze nem a szokásos tempóban, de számomra is meglepetés szerűen jó iramban mentünk Bakonynána felé. A túratársaim ugyanazok voltak, akik a LeFaGyszon i, akkor nekem fájt a térdem, most meg a bokám nem volt még 100%. Úgy látszik ez egy ilyen év.

Szép tavaszi idő volt, bár kissé igazi áprilisi bolond idő, néhol cseperedett, néhol hideg szél fújt.

A Túra a Gaja-patakot kerülgeti és egészen annak a forrásáig meg. Mindjárt az elején Jásd közelében egy szép templom és kápolna vonta el a figyelmemet az útról. Van ilyen, meglátok valamit, meg kell nézni. A túra első fele az egyre zöldebb, még medvehagyma illatú erdőben széles utakon vezetett. Néhol hídon, néhol köveken egyensúlyozva keltünk át a patakon.

A túra lényegében az Országos Kék Túra útvonalán vezetett, kisebb eltérésekkel egészen Nagyesztegárig. Innen ered a Gaja, bár konkrétan nem láthattuk hogy honnan is. Csak azt vettük észre, hogy egy kis érből, hogy válik egyszer csak egy eléggé széles patakká a fent nevezett folyó.

A Borús idő ellenére mi jól elszórakoztunk, élveztük a napot mikor volt, és kellemes sétában igazán jól érezte magát még a lábam is. A Csengő-kilátóról pedig el leheett látni egészen a Balatonig. Igaz meresztettem én is a szememet, mert kicsit beleolvadt az ég színébe.

A túra legszebb része egyértelműen a Kék “T” jelzéstől egészen Bakonynána Római-fürdőig volt. Ill több kis barlangot (Zsomboly) lehetett megnézni, persze csak kívülről, az erdő és az útvonal is itt volt a legszebb.

A Gaja-patak valóban legcsodásabb része pedig a már említett Római-fürdő. Itt aztán ámultam bámultam. Méltán népszerű a hely, sok gyermekes család és rengeteg kiránduló jött ide ki. A vízesés csodálatos, bár az útvonal felülről kerüli, a csapat úgy döntött, hogy lemászik a vízesés oldalában a sziklák mentén. Itt extrém óvatos voltam, de utólag is azt mondom, ezt az élményt nem hagytam volna ki. Mivel nem bíztam még teljesen a jobb lábam stabilitásában, a patakátkeléseket inkább patakátgázolásokkal oldottam meg, így kissé vizes lett a cipőm, de az élmény megfizethetetlen maradt.

This slideshow requires JavaScript.

A szervezők nagyon kedvesek és lelkesek. Mindenhol kaptam valami édességet. Én örültem, hogy ezt a túrát is megismerhettem, a Római fürdős részhez biztos vissza fogok még jönni.

2017.03.25 – Forrástúrák a Vértesben

SAMSUNG CAMERA PICTURESMinden évben megrendezik a forrástúrákat, ebben az

vértesforras.PNG

A túra útvonala

évben a Vértesben kerestünk nekünk forrásokat.

 

A túra útvonala mindig különleges, olyan utakon is jár, amit a legtöbbször nem teszel meg, nem csak azért, mert jelzetlen úton haladsz, hanem mert teljesítménytúrán sem feltétlenül állsz meg egy forrás mellett. (főleg olyan mellett aminek épp nincs vízhozama)

Az elvárás adott volt, járatlan utak, források, és persze egy hosszú távú útvonal. Ez most 52 km-es lett.

Szárligetre a személyvonat hamar leért, nem is olyan messze egy cukrászdából indult el a túra. Mivel forrásokat néztünk, ezért adott volt, hogy sokszor le kell menni egy poonthoz. Persze nem gondoltam volna, hogy a hangulat kedvéért belerakják a számomra eddig ismeretlen Zuppát. Kellemes kis emelkedő, majdnem kétszer kellett megmászni, egyszer míg a forrás közelében lementünk a forráshoz, másodszor viszont tényleg. A Csodás, bár kissé borús kilátás és a kaptató jó kedvet teremtett.

Innen nem is volt lényegében szint, a Vértes-hegység számomra lankás emelkedői, széles megfutható útjait néhol persze kerültök, mert jelzetlen úton találjuk meg a forrásokat, vagy a források helyén lévő mocsaras területet. Volt ahol már csak valami történelmi emlék mutatta, hogy itt bizony forrás volt.

Jó az ilyeneket felfedezni, ettől különlegesek ezek a túrák, ott mégsz és olyan helyeket keresel fel, ahol máshol nem, vagy nagyon ritkán. Amikor erre jársz lehet, hogy elmész mellette, de most megkeressük, felírjuk  kódot, és még a táj szépsége is magával ragadó.

A féltáv után Évi, Egon és Béla bácsi tett ki megint 110%-ot a szolgáltatás révén, házi májas, házi kolbászkrém, süti, itt olyan nehéznek éreztem magam, hogy már nem is volt kedvem sietni, Így Várgesztes határában lévő tótól teli hassal mentem neki a szerencsére lankás emelkedőnek.

Egyszer már jártam Oroszlányban illetve a Kamalduli szerzetesrendet is megcsodálhattam, de megint lenyűgözött a látvány, éppúgy, mint ahogy az közelében lévő Bányamúzeum. Persze a legfelkapottabb a Majki-tó, mely környékén sok ember jött ki süttetni a hasát, mert már szerencsére a borús fellegek elvonultak, és örülhettünk a napnak.

This slideshow requires JavaScript.

Az utolsó kihívás egyben látványosság a Gráciák bérce volt. Fordított irányból ismertem az utat, persze most így a meredekebb oldaláról felmászni sokkal érdekesebb volt, hiányzott is már egy igazi emelkedő a végére. A kilátás csodálatos, remek hely ez a bérc, nem is értem, hogy miért csak egy nem hivatalos jelzés visz fel ide, pedig még home made táblák is vannak mindenhol.

A célban a jól megérdemelt díjazást kiegészítettem egy finom sütivel. Megint érdekes és új arcát ismertem meg a Vértesnek. A Következő forrástúra októbeben a Mecsekben lesz. Csak ajánlani tudom mindenkinek.

2017.03.18 – Aranyszarvas 50

sam_4174.jpgKedvelem az alföldi tájat, még akkor is, ha nincsenek szintek. Vannak olyan hetek, mikor

aranyszarvas

Az útvonal

nem tudom érdemes- e elmenni egyet túrázni. A most hétvégére, legalábbis szombatra esőt mondtak, így persze még jobbn átgondolja az ember, ki akar-e mozdulni. Persze nem vagyok cukorból, így eső ide, vagy oda menjünk. A heti túraválaszték közül végül az Aranyszarvas túrákat választottam. Ennek két oka is van, az egyik, hogy a rendezőséget nagyon kedvelem, élükön a Főszervező lelkes és kedves köszöntése, akár itt vagy máshol találkozunk, mindig vidámságot hoz. A második oka az hogy hol máshol lehetne jobban elázni, mint egy alföldi túrán. Na jó nem ez az igazi másik ok. A másik ok a szép jelvény és a Kincsem ló évfordulójához is kapcsolható. Most jött ki a film, amit tervezek megnézni, és persze akkor már járjunk ott, ahol ez a legendás ló nőtt fel.

 

Reggeli vonatozással telt közel egy óra, míg Tápiószelére értem. A vasútállomástól egy kilóméternyi gyaloglás Blaskovich-kastély a túra rajta. Blaskovich Ernő volt a Kincsem név. Ugyancsak a család nevéhez fűződik a régészeti feltárási munkálatok a környéken, amely a tápiószentmártoni szíkta aranyszarvas megtalálásához veszetett.

Nem véletlen hát, hogy itt kezdődik az 50km-es táv útja, és azt sem, hogy az egész túra a Tápióság ezen szegletét járja be. Mivel reggel már borús volt az időjárás, minden szükséges váltóruhát magammal hoztam, amit a tápiószelei művelődési házban (a túra többi távjának rajtjában és az összesnek a céljában) tettem le. Gyorsan köszöntem a főszervezőnek is, majd elindultam. A város nagyon szép templomai és szobrai érdekesek. Nem sokáig maradunk azonban aszfalton, a jó öreg földutak, homokos szkeérutak váltják egymást. Szerencsére az amúgy süppedő homok most nem okoz gondot, kissé nedves a talaj éppen annyira szívta be a vizet, hogy egy jól járható utat kapjunk. Mindjárt az elején a túrának eleredt az eső, kis cseppekben folyamatosan szemerkélt. A Tápióbicskei csata emlékére emelt szobor, alatta a hősi katonák kriptájával mindig tiszteletet érdemel.

Mindig is megmosolygom, amikor egy aldöldi túrán háromszög jelzéssel találkozok, itt sokat mentünk a sárga háromszög jelzésen. Persze nem kell mindjárt arra gondolni, hogy megmászod a Kékest 😀 (észre sem vehető).

A délre beígért nagy esőzés megérkezett, és szakadó esőben értem a Kincsem lovasparkba. Sajnos a múzeum ismét zárva volt (mikor legutóbb voltam, szintén így jártam). Azért a csodás lovaspark minden szépségét megnéztem, amennyire lehetett. Itt ebédeltem, reménykedve eláll az eső. Persze nem állt el, de csak azért is felmentem az “Attila dombra” (nem írtam el) , melynek állítólag gyógyító ereje van.

Még vagy fél óráig tartott az esőzés, de lassan elállt. A geodéziai toronynál már ki is sütött a nap. A célban a búrkifli és a gratuláció fogadott. Még a tombolán is nyertem, és ismét egy szép jelvénnyel gazdagodtam. Érdemes megpróbálni ezt a túrát, mindenhol kapsz valamit, persze reméljük legközelebb nem viszi el az eső, azért mégis jobb napsütöttésben túrázni.

This slideshow requires JavaScript.

2017.03.11 – Zöld 45

SAMSUNG CAMERA PICTURES

Az tavasz úgy látszik eljött, ezen a túrán pedig végképpen. A Zöld 45, mint ahogy a neve is sejteti a zöld túristaút bizonyos részeit járja be. Ez a jelzés a Gellért-hegy sziklakápolnájából indul és Telkin ér

zold45

A túra útvonala

végett. (kb. 45 km hosszú lehet) A transztúra jelleg elkerülése végett kvázi körtúrát csináltak nekünk, így persze más jelzéseken is haladtunk, bár az mind zöld volt. (Zöld háromszög, Zöld kereszt) A Zöld szín ha jelzés ismereteim nem csalnak helyi jelentőségű természeti értékeket takarnak.

2016-ban már részt vettem a túrán, így tudtam, hogy egy viszonylag minimál, de kellemes hangulatú, meglepetéseket is tartalmazó túráról beszélhetek.

A Budai-hegységben kevés új útvonalat tudnak nekem mutatni, nem is mindig szeretek már itt túrázni. A Márton Áron térről indulva viszont egy elég egyedi úton az Ördög-orom irányából hátulról közelítjük meg a Széchenyi hegyet. Ez a szakasz tavaly teljesen új volt, és most is elvarázsol, kellemes kis emelkedő, szép panoráma (bár innen épp nem a legszebb arcát mutatja nekünk Budapest).

A Széchenyi-hegyre felérve térünk rá az általam már említett zöld sáv jelzésre és lényegében Nagykovácsiig ezen haladunk.

Aki már volt ezen a jelzésen, az tudja mire számíthat: Normafánál szép panorámára, a Disznófői forrást érintjük, mely egyre rosszabb állapotban van, én mégis néha be-besurranok készíteni egy fotót róla. Tündér-sziklát megcsodálhatjuk alulról. Átmegyünk a libegő alatt. Jön a sokak által utalt lépcsőzéses edzés eéőször fel Széher útra, majd később a Nagy-híd után még további három az Apáthy-sziklákhoz. A sziklánál most különös módon nincsenek, innen is szép a kilátás, a János-hegy és Nagy-Hárs-hegyet könnyű felismerni a jellegzetes kilátóikról a tetején.

Az Árpád-kilátó után a Farkas-torok felé vesszük az irányt, Solymár közeledik először a Szarkavár előtti agyagos földúton ügyeskedünk, de pár éve jól megcsinálták szerencsére.

Az első jelentősebb pont itt van a Kocsma Galériában, a templomba induló pár szobra mellett, hipp-hopp Nagykovácsi utcáin vagyunk már. A plébánia épülete ismerősként köszönt, itt Wehner Géza fogad és pecsétel, majd kis frissítés után megyünk is tova.

Az új dolgokat mindig szeretem, Nagykovácsi határában kettő is volt. Egy kívánság fa a kereszt mellett. Sok kedves kívánságot tartalmazott a másik pedig egy fa kereszt, mely annyira új volt, hogy a napokban adhatták át.

Innen lassan, de hosszan indulunk fel a Nagy-kopasz-hegyre. A Zöld sávot a Zöld háromszög váltja. A Csergezán Pál nevét viselő kilátó mindig szép, csak az utolsó métereknél lehet látni, hogy megérkeztél ide. Sajnos most kihagyjuk az általam olyannyira kedvelt Tarnai-pihenőt, mert ismét jelzést váltunk. (Zöld kereszt)

Innen azért hosszú lefelé vezető úton, egy forgalmas, de szerencsére rövid főúti szakaszon keresztül érhető el a Mammutfenyők. A két óriás fa még mindig megvan, szeretem őket megcsodálni. Innen már nem sok kell, és beérünk a célba.

Kellemes fáradtság ismét, de szerencsére szép napsütéses idő volt. Egyszer mindenképp érdemes ezt a túrát választani.

This slideshow requires JavaScript.

2017.02.25 – Le.Fa.Gy.Sz. Zemplén

 

SAM_3479.jpg

“ZEMPLÉM” 😀

Immár 4. alkalommal vehettem részt a LeFaGySz túrasorozaton. A túra mindig is a nehézségéről és az extrém időjárásáról híres. Idén ráadásul az amúgy is általam nagyon ritkán járt Zempléni-hegységben rendezték meg.

lefagysz

Az útvonal

 

Volt már saras, havas, esős év, idén kegyes volt hozzánk a február. Az egyik legszebb, szinte koratavaszi időben tudta bárki teljesíteni ezt a kihívást. A túra útvonaláról csak helyeket ismertem, és azt is 2014-ből. Nem láttam még a felújított Füzéri várat, nem másztam meg a Tolvaj-hegyet sem.

Kisebb zökkenőkkel, de sikeresen lejutottunk a rajtba, ahonnan azért magabiztosan az 58-as távra neveztem. A térdem teljesen jónak tűnt, csak néha-néha jelzett be ezért, térdvédő már nem, de bot még volt nálam. Jó tempóban telve erővel el is indultunk. Hárman indultunk együtt és nagyjából végig együtt is ment a kis csapat. Az első emelkedő mindjárt a Bába-hegy volt, ahol, mind a “jégkori formákat” mind az új Füzéri vár látképét megcsodálhattam. Nagyon hangulatos egy hely volt, és meg is adta az alaphangulatot.

 

SAMSUNG CAMERA PICTURES

A felújjított vár. Nekem a fehér szín túlzás, amúgy csodaszép

Egy kicsit úttalan utakon átevickéltünk a híres neves határ jelzésre az északi zöldre. Ezt úgy tettük meg, hogy rögtön a Lipovec vagy magyar nevén Nagy-Hársas-hegyre értünk fel. A határ menti jelzés sosem egyszerűek, különösen igaz ez az északira. patakmeder mentén, a hegyeket ketté szelve halad az út. Néha el-el veszíthető az zöld, nagyon kell figyelni. A zemplén vadregényes, állapítom meg ismét, és azt hiszem ez a jelző örökre rá fog ragadni, akárhányszor találkozok vele a jövőben.

 

 

SAMSUNG CAMERA PICTURES

A Tolvaj-hegy emelkedő (nem a földről fotóztam, kb. mellmagasságból)

A rengeteg gázlón átverekedjük magunkat. Nem lehet ám olyan gyorsan haladni, mint gondolnánk, de kicsit magával is ragad a táj, nézelődök, fotózok, magával ragad a jó idő és, hogy újratúrán vagyok. Azért még akad hó és jég, ezért néhol a gatyafék működik, de a csúszásgátlót nem kellett végül elővennem.

 

Hosszan bandukolunk ezen a jelzésen, távolról látok egy hegyet, ami elég meredeknek tűnik. A túratársak már riogattak a Tolvaj-heggyel, de nem félek a farkastól. Egy rövid aszfaltos út után rá is fordultunk az általam lefotózott meredek hegyre. Tényleg nem viccel, a hegyet szinte ketté szelve halad a határjelzés, és mi pedig annak nyomvonalában kvázi merőlegesen felfelé haladunk. A Viccet félretéve a térkép adatai szerint 800m-en kb. 243m szintet tettünk meg. A képeket nem döntöttem, tényleg ilyen meredek. Sosem örültem még ennyire annak, hogy hoztam magammal túrabotot. Jól jött.

Ezt leküzdve a Solyóm-sziklák felé mentünk, sajnos nem tértem ki, pedig így utólag nézve a térképről szintén szép kilátásban lett volna részünk, de ebbe a túrába a nagypistázás nem igen fér bele. Legalábbis számomra. Pusztafalura leérve visszatekintek tisztelettel erre és jól emlékezetembe véstem ezt az emelkedőt és a hegyet. A Tolvaj-hegy felkerült a képzelet beli emelkedők toplistájának élére.

A második kör előtt rövid frissítés, majd kényelmes úton indulunk el Füzér felé, A várat minden oldalról megcsodálhatjuk, a két éve már bejárt zempléni piros sávon haladunk Hollóháza felé. Ez talán az egyik legpihentetőbb szakasz a túrán.

A hollóházi boltban egy kis vásárlás, készletfeltöltés, majd a sárga háromszög mentén ismét elérkezünk túránk újabb határ menti szakaszához. Ezt a színt követjük a Nagy-Milicig. Messze van azért előtte még egy-két kisebb-nagyobb emelkedőkkel, patakátkelésekkel tarkítjuk a túrát. Nagy hrabó, Drahosi-rét, mint magam mögött hagyom, majd keresztezzük az autósok számára is járható Magyar-Szlovák Államhatárt. A szlovák sárga jelzés a zöld jelzéssel párhuzamosan halad velünk. A Nagy-Milic közelében rengeteg túratárssal találkozunk, ki már 10 km-előrébb van, ki nemrég küzdötte el először ezt a hegyet. Már egy ideje jelzett a térdem, enyhe szúró fájdalmakkal, majd miután itt megpihentem, felvetődött, hogy az 58 legyen “csak” 48. Mérlegeltem, és nem vágytam  megmászni még egyszer a Nagy-Milicet, főleg sötétben. A szintidőt számolgatva, talán megoldható lett volna, de még haza is akartam vezetni. Nem voltam csalódott, ismét Füzérre érve már egyre jobban éreztem, hogy azért sok erőt elvett ez a túra, főleg a térdem dolgozott sokat, szerencsére nem dagadt be újra, azért a már-már szokásos helyen néha megérzem.

This slideshow requires JavaScript.

A célban kb. negyed órát hagyva a szintidőből örömmel vettem át a 4. jelvényt. Kemény túra volt, viszont látványban talán a legszebb. Köszöet érte a szervezőknek és bár nem volt igazi “kemény idő” vagy “durva terep”, azért így hű a túra saját nevéhez, hogy ez A “Lefaszább Gyerekek Szivatása”.