2017.02.25 – Le.Fa.Gy.Sz. Zemplén

 

SAM_3479.jpg

“ZEMPLÉM” 😀

Immár 4. alkalommal vehettem részt a LeFaGySz túrasorozaton. A túra mindig is a nehézségéről és az extrém időjárásáról híres. Idén ráadásul az amúgy is általam nagyon ritkán járt Zempléni-hegységben rendezték meg.

lefagysz

Az útvonal

 

Volt már saras, havas, esős év, idén kegyes volt hozzánk a február. Az egyik legszebb, szinte koratavaszi időben tudta bárki teljesíteni ezt a kihívást. A túra útvonaláról csak helyeket ismertem, és azt is 2014-ből. Nem láttam még a felújított Füzéri várat, nem másztam meg a Tolvaj-hegyet sem.

Kisebb zökkenőkkel, de sikeresen lejutottunk a rajtba, ahonnan azért magabiztosan az 58-as távra neveztem. A térdem teljesen jónak tűnt, csak néha-néha jelzett be ezért, térdvédő már nem, de bot még volt nálam. Jó tempóban telve erővel el is indultunk. Hárman indultunk együtt és nagyjából végig együtt is ment a kis csapat. Az első emelkedő mindjárt a Bába-hegy volt, ahol, mind a “jégkori formákat” mind az új Füzéri vár látképét megcsodálhattam. Nagyon hangulatos egy hely volt, és meg is adta az alaphangulatot.

 

SAMSUNG CAMERA PICTURES

A felújjított vár. Nekem a fehér szín túlzás, amúgy csodaszép

Egy kicsit úttalan utakon átevickéltünk a híres neves határ jelzésre az északi zöldre. Ezt úgy tettük meg, hogy rögtön a Lipovec vagy magyar nevén Nagy-Hársas-hegyre értünk fel. A határ menti jelzés sosem egyszerűek, különösen igaz ez az északira. patakmeder mentén, a hegyeket ketté szelve halad az út. Néha el-el veszíthető az zöld, nagyon kell figyelni. A zemplén vadregényes, állapítom meg ismét, és azt hiszem ez a jelző örökre rá fog ragadni, akárhányszor találkozok vele a jövőben.

 

 

SAMSUNG CAMERA PICTURES

A Tolvaj-hegy emelkedő (nem a földről fotóztam, kb. mellmagasságból)

A rengeteg gázlón átverekedjük magunkat. Nem lehet ám olyan gyorsan haladni, mint gondolnánk, de kicsit magával is ragad a táj, nézelődök, fotózok, magával ragad a jó idő és, hogy újratúrán vagyok. Azért még akad hó és jég, ezért néhol a gatyafék működik, de a csúszásgátlót nem kellett végül elővennem.

 

Hosszan bandukolunk ezen a jelzésen, távolról látok egy hegyet, ami elég meredeknek tűnik. A túratársak már riogattak a Tolvaj-heggyel, de nem félek a farkastól. Egy rövid aszfaltos út után rá is fordultunk az általam lefotózott meredek hegyre. Tényleg nem viccel, a hegyet szinte ketté szelve halad a határjelzés, és mi pedig annak nyomvonalában kvázi merőlegesen felfelé haladunk. A Viccet félretéve a térkép adatai szerint 800m-en kb. 243m szintet tettünk meg. A képeket nem döntöttem, tényleg ilyen meredek. Sosem örültem még ennyire annak, hogy hoztam magammal túrabotot. Jól jött.

Ezt leküzdve a Solyóm-sziklák felé mentünk, sajnos nem tértem ki, pedig így utólag nézve a térképről szintén szép kilátásban lett volna részünk, de ebbe a túrába a nagypistázás nem igen fér bele. Legalábbis számomra. Pusztafalura leérve visszatekintek tisztelettel erre és jól emlékezetembe véstem ezt az emelkedőt és a hegyet. A Tolvaj-hegy felkerült a képzelet beli emelkedők toplistájának élére.

A második kör előtt rövid frissítés, majd kényelmes úton indulunk el Füzér felé, A várat minden oldalról megcsodálhatjuk, a két éve már bejárt zempléni piros sávon haladunk Hollóháza felé. Ez talán az egyik legpihentetőbb szakasz a túrán.

A hollóházi boltban egy kis vásárlás, készletfeltöltés, majd a sárga háromszög mentén ismét elérkezünk túránk újabb határ menti szakaszához. Ezt a színt követjük a Nagy-Milicig. Messze van azért előtte még egy-két kisebb-nagyobb emelkedőkkel, patakátkelésekkel tarkítjuk a túrát. Nagy hrabó, Drahosi-rét, mint magam mögött hagyom, majd keresztezzük az autósok számára is járható Magyar-Szlovák Államhatárt. A szlovák sárga jelzés a zöld jelzéssel párhuzamosan halad velünk. A Nagy-Milic közelében rengeteg túratárssal találkozunk, ki már 10 km-előrébb van, ki nemrég küzdötte el először ezt a hegyet. Már egy ideje jelzett a térdem, enyhe szúró fájdalmakkal, majd miután itt megpihentem, felvetődött, hogy az 58 legyen “csak” 48. Mérlegeltem, és nem vágytam  megmászni még egyszer a Nagy-Milicet, főleg sötétben. A szintidőt számolgatva, talán megoldható lett volna, de még haza is akartam vezetni. Nem voltam csalódott, ismét Füzérre érve már egyre jobban éreztem, hogy azért sok erőt elvett ez a túra, főleg a térdem dolgozott sokat, szerencsére nem dagadt be újra, azért a már-már szokásos helyen néha megérzem.

This slideshow requires JavaScript.

A célban kb. negyed órát hagyva a szintidőből örömmel vettem át a 4. jelvényt. Kemény túra volt, viszont látványban talán a legszebb. Köszöet érte a szervezőknek és bár nem volt igazi “kemény idő” vagy “durva terep”, azért így hű a túra saját nevéhez, hogy ez A “Lefaszább Gyerekek Szivatása”.

2017.02.18 – Maratón Pohronským Inovcom

SAMSUNG CAMERA PICTURESSo what do you do, when your leg hurts after the last week walk? Of course you rest as much as you can, and try to get healthy. I’ve heard that this marathon worth to try. I was thinking a lot going or not going, but after getting close to the event I’ve decided, I have to go. I say my leg was about 70% well. I brought my walking staff, also a knee bandage on my left leg.

inovec

The Route – Az útvonal

It was not so far away, we arrieved just in time. A short preparing, and the new journey began. A very nice weather, but still really snowy fields. The Inovecká hill is not so high, so we started to climb up. My mates were to quick for me, so I fall behind and walked with my own speed.

There was a little fog at the top of the Inovecká hill, but only there. As soon as I came down, it was gone. There were some blacktop road so my leg was able to not het hurt because of the technical field. About half way there was an eating point it was fabolous. I ate and drunk well. So we started soon to climbe up to on the others side of the Inovecká. I was alone, but the sun and the snowy hill was amasing. My leg was not well, I felt that, downhill was harder but I kept going. The beautiful weather, the landscape was so great, that i almost forgot about my pain.

SAMSUNG CAMERA PICTURES

We started to climb – a mászás kezdete

The second time this hill was much farther, I was able to climb it, and started the downhill as well. for this marathon there were not much time, only 9:30 ours. I tried to hurry as much as I can, but because of the environment I had to take lot of pictures.

 

At the and I was able to finish the marathon in 8:34. When I finished the organisers gave us cabbage soup, which gave me a lot of strenght. Thank you this amasing event, I hope I can go more ofthen places like this.

SAMSUNG CAMERA PICTURES

Close to the top of Inovec there were cold – A csúcs közelében hideg volt

 


 

SAMSUNG CAMERA PICTURES

Foggy – Ködös

Mit is csináljon az ember fia, ha a térd izülete begyulladt? Természetesen pihentessük, kicsit kenegessük. Merjek-e túrázni? Nagy volt a kérdőjel, lévén egy túrát mindenképp terveztem, de nem kettőt erre a hétre. Erre a túrára Moiwa sporttárs csábított el. Tudom, hogy ha valamire azt mondja, hogy szép, hát az az. Végül gyógyult annyit a lábam, hogy be merjem vállalni. Térdvédő és túrabot kisíretében utaztam velük ki Újbányára az Inovec hegy körüli túrára mentünk el. Ez a maratoni táv 9 és fél óra alatt kell teljesíteni, miközbe a téli tereppel is harcolni kell. sok volt a hó, nagyon is. Az első emelkedőnél a gyorslábú társak elhagytak, de volt térképem, trekkem, nem féltem, így biztonságban éreztem magam. Az Inovec csúcsa ködös volt. A túra egyetlen helye, ahol nem lehetett fotót készíteni.

 

This slideshow requires JavaScript.

Különleges tájak, más terep. A lefele menettel azért küzdöttem, nem volt teljes a regenerálódás. A túra egy része aszfalton illetve aszfaltos úton haladt, ami cseppett sem zavart. A könnyebb terepen kevésbbé kellett a lábamat igénybe venni. Úgy fél távnál olyan szolgáltatás áradat volt, hogy csak néztem. Enni és inni valók tömkelege. Frissítés után elindultam innen még egy nagyobb mászás van. Ugyanúgy az Inovcom felé megyek, csak a másik oldalán. Egy-két helyen kicsit tévelygek, de a track és a térkép visszavezet a helyes útra.

SAMSUNG CAMERA PICTURESSzikrázó napsütés, és csodálatos panoráma vezet visszafelé végig az úton. Újbányába érve a nap lassan és lustán kezd lemenni, de még világosban érek be, pontosan egy órát hagyok az amúgy nem túl bőkezű szintidőből. nem kis öröm ez számomra. Mint mindig a túra után, már elengedem magam, megengedem, hogy a lábam sántikáljon, a lépcsőn lassan menjek. Befalom a nagyon sűrű és finom káposzta levest. Élményekkel telve örömmel és kellemes fáradsággal érkezek haza, hogy másnap ismét túrázhassak…

2017.02.04 – Visegrádi-kapu 30

visegradi_kapu_30

Visegrádi-kapu 30 útvonala

A szóban forgó hét függetlenül a túra választásától mindenki számára küzdős lehetett. Jött egy nagyobb ónos eső, egy kis felmelegedés, és az eddigi jóféle hó helyett az olvadó latyakos terepen lehetett túrázni. Tavaly már teljesítettem ennek a túrának a 45 km-es változatát, ezt bár az útvonalnak vannak szép szakaszai, most mégis inkább segítőként is részt vettem, így a 45-ből 30 km lett. Elcsábítottam egy barátomat is, aki még edződik a túrákhoz. Sokat nem árultam el a túráról, igaz nem is kérdezett. (Nagy hiba :D)

 

A kora reggel a rajtoltatással és a pontok és pontőrök kiszállításával telt, de fél tíz körül mi is nekiindultunk a terepnek.

A túra eleje eléggé becsapós, mert bár vannak benne szintek, mégsem olyan vészes. vidám hangulatban, könnyed emelkedőkkel juthatunk el a Pap-rét-ig a túra első emberes pontjához.

sam_2976-effects

Hangulat kép Papp-rét felé

A Visegrádi-kapuhoz egy újabb hosszú szakasz után értünk el, az út folyamán megcsonálhattuk a Moli pihenőt. Ami  kis ülő hellyel kínál mindenkit, engem főleg a látvány és a kilátás nyűgöz le, mint oly sokszor. Amúgy ezt a helyet Molnár Lajos emlékére állította KPVDSZ Vörös Meteor Természetbarát Egyesülete Hegymászó Szakosztálya. A pár perc alatt egy szép panorámát lőttem beszívtam a friss – szmog mentes – levegőt és mentünk is tovább.

sam_2989-pano

Panoráma a Moli pihenőről

A visegrádi-kapu után indult el igazából a túra. A szervezők szépen kitalálták. Az igazi finomság most jön. Elkezdtünk a kék kereszten visszafordulni, majd jött a Zöld sáv. A József-forrástól egészen a Kis-Bükk-tetőig. Akinek ez nem mond semmit, akkor elárulom, hogy ez  egy eléggé alattomos rész, ugyanakkor csodálatos. Felfele gyalogolsz jó sokat, majd hírtelen beleereszkedsz a Kalicsa-patak medrébe egy 50 méternyi mini szurdok járás a patak mederben, majd szépen majdnem merőlegesen (mikor előszőr láttam merre kell menni tényleg úgy tűnt) fel ki a mederből. Nagyon hangulatos rész, de azért itt mindig hallok egy-két szitokszót 🙂

SAMSUNG CAMERA PICTURES

Kalicsa-patak medre

Miután majdnem elértük a Vörös-kő csúcsát ( A Kis-Bükk-tetőtől a tábla szerint 25 perc, kb. 1 km-re lehetett, minimális szintemelkedéssel), mi az itiner szerint szerpentinen leereszkedünk, egészen  A Sárga-pöttyig. Innen jön az egyik toplistás emelkedő, vagyis pontosabban annak bemelegítő szakasz a Hétvályús-forrásig. A forrás 1817 óta van kiépítve, és a legtöbb túrázó itt kap frászt, ha meglátja, hol is megy tovább a sárga forrás jelzése. Ugyanis, mindenféle szerpentínt kerőlve, nagyjából toronyiránt közlekedik majdnem egyenesen a Vörös-kő teteéig. Én egyszerűen állva legelős emelkedőnek szoktam hívni, de néha bizony kapaszkodva magad húzva kell felmenni ezen az emelkedőn. Nézzetek balgának, de az egyik kedvencem.

SAMSUNG CAMERA PICTURES

Vörös-kő szürkületben

 

A küzdelem mit sem ér, ha nincs sikerélmény, a csúcson vár a jellegzetes kilátó és a csodás panoráma. Nekünk már sötétbe burkolózott a táj. Innen már “csak” le kell ereszkedni a piros sávon, mely azért az olvadt hó miatt még kalandos volt, de beértünk, és jól elfáradt barátom, aki biztos szídott magában, hogy hova hoztam.

SAMSUNG CAMERA PICTURES

Az “állva legelős emelkedő”

 

 

Jó kis túra, én a második feléért szeretem igazán ezt az útvonalat, nem úszta meg a cipőm sem. Már egy ideje tropa volt az alja és azt vártam mikor megy teljesen tönkre, így ez a túra adta meg neki az utolsó döfést. 2016.03.29-2017.02.04-ig használtam az összes túrán, kb. 1700 km-t tettem bele.

SAMSUNG CAMERA PICTURES

Volt egy cipőm…

 

 

 

 

 

 

 

Az új üdvöske kíváncsi vagyok meddig bírja majd…

 

 

Salabasina-kör

Nem kell ahhoz teljesítménytúra, hogy egy kellemeset kirándulj vagy sétálj. A Vasárnapi program a Salabasina-árok végig mászása volt. Lentről felfele a Tölgyikrek felé, majd visszafelé a Holdvilág-árokban gyönyörködtünk.

A Salabasina-árok egy mostanra reneszánszát élő szurdokhely. Remélem sosem lesz tömeges kirándulóhely, mert a vadregényessége adja meg a szépségét és varázsát. 3 éve voltam itt utoljára, azóta sok minden változott. Most a szurdok legvégénél szálltunk be. Vagyis, mivel egy jelentős terület a kecskefarmmé, így megtekintettük a végét a fúőút mentén és fentről kerültük ki az épületet. Széles erdészeti út visz mindket, de nem szabad végig követni. Figyelni érdemes a farm felső kerítését. Mi találtunk egy jó vadcsapást azon haladtunk párhuzamosan a kerítéssel. Az árok ezen része még nem olyan mély, a sok bedőlt fa látványa és a kis patakocska csordogálása fogad bennünket.

Fotózós, sétálos tempóban, egymásra mindig figyelve haladunk. Kalandos ez a szurdokvölgy, de egyértelmű lábnyomok mutatják, nem mi vagyunk az egyetlen csapat aki itt jár. Hivatalos jelölés ugyan még mindig nincsen, de látszik, hogy többen is felkeresik ezt a kultikus helyet. Teljesen megértem, hogy miért. 3,5 km hosszú árok, melyet kicsit visszafoglalt a természet, és végig lehet menni benne, kisebb nagyobb mászásokkal, bújásokkal. Farönkökön lépdelünk, sziklákon mászunk át.

Számomra új látvány volt az új modern gát, amely ketté szeli az árkot. A gátat megtalálod, akkor az árkot is. Kicsit tájidegen az egész, elrontja a képet. Átbújunk, vagy átmászunk alatta és folytatjuk az utunkat. Innen lesz egyre merdekebb a szurdok.

Különösebb nehézséget nem okoznak az akadályok, folyamatosan haladunk, néha még a régi piros kör jelzést is látjuk. A szurdok vége felé, kimászunk a Tölgyikrek irányába. Itt normál tempóba érkezünk a piros kereszten egészen a Holdvilág-árokig. Egy másik, már jobban járt szurdokba mászunk le a klasszikus Karolina-árokból egészen a tűzlétrán át. Most semmi sem jeges, a hó varázsol el mindenütt.

A nap lassan bújik el, de még bőven lesz időnk visszatérni az autókhoz, itt azért sikerül narancssárgára festett képeket készíteni a fényképezőgéppel.

Egy egész napos kirándulásra jöttünk, igaz 14 km-ert tettünk meg, de mégis kellemesen elfáradt mindneki. Örültem, hogy a társasággal együtt kirándulhattam, aki pedig szeretné megismerni a Salabasina-árok rejtett szépségét tegye meg, bár ajánlatos száraz időben vagy így télen. Az én meglátásom az, hogy télen sokkal szebb.

 

sam_2718-collage

Balról jobbra fentről le: 1. Holdvilág-árok csoportkép 2. Salabasina-árok bejárata 3. Holdvilág-árok naplemente 4. Salabasina-árok vége, magánterület határa 5. Kecskefarm bolt 6. Menetelés a Holdvilág-árokban 7. Menetelés a Salabasina-árokban 8. Salabasina-árok járata 9. Régi kopott jelzés a Salabasina-árokban

 

2017.01.07 – B.U.É.K. 20

SAMSUNG CAMERA PICTURES

4. alkalommal sárga színű jelvény jár

Mit is lehet írni egy olyan túráról, amit immáron negyedik éve teljesítek. Nem csak, hogy teljesítem, hanem párhuzamosan a teljesítéseim számával, még segítek is a rendezőknek.

buek20_2017

BUÉK 20 útvonala 2017-ben

Sok túratársnak ezen a napon én írom az oklevelet. Pedig balkezes vagyok és állítólag csúnyán írok, de ilyenkor előveszem a legjobb tudásomat a betűk levésése terén.
Mindig valahol az elején helyezkedek el, ahol jó sok a munka. Idén is az 1-4. teljesítők száma mindig magasabb. Valahogy úgy látom 5-6. alkalom után van jóval kevesebb újra teljesítő. Mi lehet vajon ennek az oka?

A Budai-hegység nem különleges, de könnyen elérhető, ezért biztos sokan vesznek részt majd. Az új év első szombatján rendezik meg ezt a túrát, nagyon ritkán van vetélytársa.

Idén

SAMSUNG CAMERA PICTURES

20. alkalom extra díjazása

volt. Nem is akármilyen túra. A Becsület útja. Ismerem jól azt az útvonalat. 40 km, és eléggé szívatós útvonalvezetés, de az élmény remek, és persze a díjazás is. Ezzel szemben a BUÉK 20 túra mit is kínált? Egy laza kis bemelegítést az év elejére, 20 km, 880 m szint.

Idén persze az is meggondolta, aki amúgy szokott menni. Elég hideg volt. Nem mintha 2016-ban nem lett volna, de most különösen. -18 fok volt reggel, mikor elindultunk párommal jó korán, hogy segíthessünk oklevelet írni. A sok írásban igazából a lábujjam fagyott csak le, mint tavaly, a túra során pedig szép volt az idő, és még a hideget sem éreztem hidegnek. (Éljen a test fűtőképessége)

A túra idei különlegességét az adta, hogy 20. alkalommal rendezték meg, így extra medál díjazás is járt. Számomra nem különösebben szép a BUÉK 20 díjazása. Ez a túra amihez elsősorban a közösségi élményért megyek el, azért hogy találkozzak régi-új ismerősökkel, hogy újra segíthessem ezt a remek szervezőgárdát.

Az, hogy majdnem összejött az, hogy 20 km-ert gyalogolunk -20 fokban szép is lett volna. Ennél azonban kicsit melegebb volt, ráadásul először jártam az új Z sáv (Zöld) új szakaszán is. Lényegében van egy kerülő egyenesen egy zebrához (hurrá) illetve egy nagyobb kurfli, ami szintén zebrás átkelőhöz vezet. A turista utak vezetését sokszor nem tudom megérteni, ez a módosítás viszont számomra sokkal jobb volt. Nem azért mert szebb  volt az útvonal, csupán azért, mert praktikusabb lett. Nem kell a forgalmas Hűvösvölgyi utat keresztezni, átrohanni előtte, adott a lámpás, átkelőhely. A Budakeszi útra is egy zebra elé érünk.

Összességében elmondhatom, hogy ismét jót túráztam. Az út nem volt nagyon csúszós, A táj remek, a szép, de hideg idő ellenére ilyen egy év eleji túra, amit bárkinek szívesen ajánlok, mert végig van szalagozás, nem tévedsz el, rendesen elfáradsz, de mégsem fogod kikészíteni magad, mert vannak meredekebb emelkedők “kihívások” (Újlaki-hegy, Nagy-hárs-hegy) és végezetül a szolgáltatás is elegendő.

SAM_2403-COLLAGE.jpg

A kilátópontok

Nincsen ez bonyolítva: Rajtban Croissant, 2dl narancslé, az út során egy kis szaloncukor, a célban gyümölcstea és virsli.

Mindenre nehéz gondolni, idén egyik kedves ismerősömet is meghívta párom, együtt teljesítettük, de ő nem eszik húst, így neki a célban a szolgáltatás nem volt megfelelő, gondolom nem egyedül lehet ezzel. 20 km nem a leghosszabb túra, ki lehet bírni hazáig, bár mi odaadtuk neki a mi rajt péksütinket.

2016.02.27 – Lefagysz Mátra

Útvonal: Mátrakeresztes – Ágasvár th. – Vándor-forrás – Csörgő-szurdok – Fallóskút – Mátraszentimre – Narád-patak – Mátraszentistván – Vörös-Kő – Galyatető – Szalajkaház – Bagolyirtás műút – Tót Hegyes oldala – Káva – Fajzat puszta – Havas – Kénes-forrás – János vára – Galagonyás-bérc – Püspök-bérc – Kis-Cser-kút – Muzsla – Nyikom-nyereg – Mátrakeresztes
Díjazás: Hatszög alakú jelvény és oklevél

lefMatutv

Útvonal térképen

Tapasztalatok: A Lefagysz túrák a kihívást keresőknek szól. Hiszen arra vállalkozol, hogy igen is megküzdesz a túrán. Nincs ellátás, nincs pontőr, csak az útvonal, a szúróbélyegző és te, esetleg a túratársak ,nem utolsó sorban a természet. Előfordul, hogy csak te maradsz. Eső, hó, latyak, napsütés, patakátkelés, mindegy mi következik le kell küzdened az akadályt. Ami aztán egymás után következik. Én már az első patakátkelést elrontottam ezért egy darabig vizesen mentem. A vidámság ettől még megmaradt. Tapasztalt és jelzést és térképet figyelő túrázót igényel.

Nehéz túra.

lefmatszintm

A túra szintmetszete

SAM_4707-COLLAGE.jpg

9 kép a túráról

2016.01. 09 – Télies Mecsek

Útvonal: Éger-völgy – Jakab-hegy – Orfű – Büdös-kút – Kánya-forrás – Petnyák – Melegmányi-f. – Dömörkapu – Misina – Tubes – Éger-völgy
Díjazás: Oklevél és kitűző (Teljesítés számától függően különböző)

Tmeutv

túra úvonala térképen

Tapasztalatok: A téli túrákhoz hasonlóan ez a túra is főleg a terep- és talajviszonyok miatt nagyobb kihívás. Éppen ezért a 35 km inkább egy 50 km-es túra nehézségét takarja. Az eddigi Éger-völgyi túrák nem vittek fel engem a Misinára és Tubesre, ezért örültem neki nagyon. A hideg és latyak ellenére, hangulatos túra, a Mecsek téli változata is nagyon szép, a szint is megfelelő, a tájékozódással nem volt probléma.
Közepesen nehéz túra.

Tmecsszintm

Szintmetszet (mért adat, manuális magasság-adatokkal korrigált)

 

SAM_3845-COLLAGE

9 kép a túra alatt