Santa Maria vagy Titanic? – A digitális állampolgárság kutatás eredményei és konferenciája

Furcsa címet kellett választanom egy olyan konferenciának, amelynek semmi köze a MaHaRt-hoz, a hajókhoz. Valójában a hasonlatot nem én indítom, csak folytatom, ahol az egész elkezdődött. Miről is van itt szó most tulajdonképpen? Milyen hajóra kellett felszállni?

Elsőre azt kell mondanom, hogy nagyságát tekintve biztos egy Titanicra. A Digitális Állampolgárság témája nem csak a magyar kutatókat foglalkoztatja, hanem világméreteket ölt. Erre vonatkozóan egyértelmű trendnek mutatható az is, hogy az ISTE kompetenciamodelljében a digitális állampolgári lét kritériuma három profilt is érint. A kompetenciamodell nem új az első változat 2000-res a legújabb 2008-as, a mi kis szigetünk valahol a 2000-res évek környékén jár felfogásban, nem csoda hát, hogy amikor a digitális állampolgárságról kezdünk kutatni akadályokba, attitűd és motivációs falakba ütközünk. A konferencia és a kutatás ezen jóval túllép. Lássuk miért is fontos ez az egész. Vajon mi sül ki belőle, elsüllyedünk, mint a Titanic, vagy felfedezünk valami új szigetet, mint Kolumbusz tette?
dr. Ollé János nyitóbeszédében nevezte partraszállásnak a kutatásukat, ahol épp a felfedezendő szigetet fogják most körbejárni és elemezni. A Digitális állampolgárság fogalma világméretű, hiszen – mint későbbi előadásokban kiderült – ma már nem nagyon van olyan ember, aki valamilyen formában ne lenne digitális állampolgár. A partraszállást nehezítheti és könnyítheti sok minden, a Titanic példája nekem épp ezért jutott eszembe, mert a jéghegyet, ha nem vesszük észre, nem vagyunk tisztában vele, hogy figyelni kell, bizony nem érünk célba, ha jéghegynek ütközünk. Szerencsére a kutatócsoport tisztában volt a jéghegy jelenlétével, annak mélységével és csúcsával is. Az új fogalmak alkotása, az empirikus felmérés időszerű volt a témában. Vajon hogyan is kéne elhelyezni mindezt a neveléstudományokba?
dr. Perjés István teszi meg nekünk azt, hogy folytatva a hajózási hasonlatot beevez minket a neveléstudományokba. Érheti a kutatást kritika és természetesen támogatás is. A kutatás rövid idő alatt lefolytatott eredményei még feldolgozás alatt álnak, az sem kérdés, hogy az eredményeket még alá kell támasztani más vizsgálatokkal, de kirajzolódni látszik a kép. A digitális állampolgárság mindenképp nevelés kérdése. A digitális jelenlét ára a saját időnkből valami másnak a kárára megy, ez nem új dolog, mindig is így volt. 24 órából csak a relativitáselmélet segítségével és a tér-idő görbe meghajlításával lehetne többet kicsikarni – akinek sikerül kérem, jelezze – így a napunkat meghatározó idő eltöltésének módja változik. Egyre nagyobb mértékben teszi ki időnk eltöltését a digitális eszközök használatának valamilyen módja. Egy folyamatosan változó és frissülő fogalom köré nevelésfilozófiát, modelleket kitalálni igen nehéz, főleg úgy, hogy nem is tudjuk, vajon ez csak egy új felkapott ötlet vagy világméretű találmány. Ezek a legnagyobb kritikái a kutatásnak. Modellek alakulnak, filozófia is kezd kristályosodni, de ez egy folyamatosan változó filozófia, ami elég rugalmas és befogadó, így nem tudom, hogy erre valaha is kész receptet fogunk-e kapni. dr. Perjés István kiemelte, hogy nem a helyettesítésről van itt szó, hanem az együttműködésről. Teljesen egyet tudok érteni azzal, hogy nem is biztos, hogy szét kell-e választani a normál és digitális létet, viszont erre nevelni és tanítani a társadalmat nem csak ajánlott, hanem szükséges. A digitális eszközhasználat visszaszorításának mellőzése szükséges ahhoz, hogy alkalmazkodjunk ahhoz. Megpróbáljuk, hogy a változásokra és a digitális létre alkalmasak legyenek az emberek.
Fontos kérdéseket vet fel az előadó: Vajon képes-e az ember integrálni a mindennapi életvezetésébe a digitális létet, vagy felmorzsolódik annak súlya és terhe alatt? – ez által digitális stressz hatása éri. Vajon a pedagógiai kultúra képes-e segítően fellépni a digitális változásokra?
Rab Árpád előadásában arra keressük a választ, hogy mire kel nekünk reagálni, hogyan kell nekünk nevelni, oktatni ebben a környezetben? Számomra érzékletes képpel mutatta meg a fejlődő-fejlett országok közötti hatalmas különbségeket. Mindenki rácsodálkozhat az internet és a telegráf hálózatok hasonlóságán keresztül is erre a kérdéskörre. A digitális esélyegyenlőség mégsem lenne igaz? A trendek és számok nem ezt mutatják, mert a fejlődés, ha egy-egy helyen lassabban is, de végbemegy. Az említett mobiltelefon-birtoklással, már mindenki digitálissá is válhat.
Az iskola egyik alapvető problémája például, hogy a diák érdektelenné válik a történelmi tények megtanulására, hiszen kikeresi a felületes információt és már tudja a választ. Nem is azzal van a gond, hogy az egyén ezt kikeresi, hanem az, hogy a mögöttes tartalmat és a tartalom valódiságát elolvasni, elemezni, értékelni és megállapítani már nem tudja/nem akarja a felhasználó. Az emberek egyre türelmetlenebbek az információ áramlással számukra minden tudás elérhető, viszont a szaktudások mélyégéig már nem néznek egy-egy probléma (pl. betegség) gyökeréig. Az automatizálás a valóságtól való eltávolodás valóban egy valós félelme az embereknek, mindent azonnal és rögtön egyénre és testre szabhatóan szeretnénk megkapni. – a beállítást és konfigurálással is egyre kevesebbet szeretnénk foglalkozni, cél az integrálhatóság és a gyors reagálhatóság a változásra. Az állandó interaktivitásban folyamatos reakciókat igénylő embert nem tudja az iskolai rendszer megfelelően kezelni, legalábbis a jelen állapotában megszokott jól bevált rendszerek nem maradhatnak meg. A következő nemzedékek gondolkodásának meghatározása a tét egy „ultra-interaktív én központú” világban.
A plenáris előadások első felét dr. Ollé János zárta immáron a kutatásról konkrétan. Nézzük is meg, hogy az annyit emlegetett digitális állampolgár ki fia-borja?

A többféle megközelítések természetesen hatalmas eltéréseket okoznak, ezek alapján:
– az állampolgár digitális eszközöket használ, állampolgári tevékenységét ezen eszközök segítségével végzi el.
– digitális és online eszköztár felhasználói, akik élnek az eszköz adta lehetőséggel. Állampolgárként viselkedik. Dönt, változtat, közösséget szervez, megoszt, értéket teremt.

A két szélsőséges felfogásból született ezen rövid meghatározás:

“a digitális műveltséget és az online közösségek kultúráját interaktívan meghatározó kommunikáció, tevékenység és viselkedés.”

Az aktív értelmiségi szereppel párhuzamba hozva felfedezhetünk olyan azonosítható tételeket, melyek alapján megállapíthatóak, hogy a digitális világ és az offline lét nem különül el élesen egymástól. A létrehozott modell és fogalmak hálója mindenképpen olyan jövőbeli kutatásokat vetíthet előre, amely meghatározható lehet nem csak az oktatás-informatika vagy a pedagógiai területén, hanem más tudományterületen is.

A PPK ITOK DÁ egyik eredménye azon dimenziók meghatározása, amely alapján a digitális állampolgárságot le lehet vetíteni:
• kommunikáció,
• hozzáférés (mint kompetencia),
• eszközhasználat,
• digitális egészség,
• digitális én-megjelenítés,
• digitális együttélés
• értékteremtés
• produktivitás
• időgazdálkodás
• tartalom-menedzsment
Ennek alapján a főkérdések a digitális állampolgárság tekintetében a következők: Használjuk! (mert tesszük) Használjuk? (na de!) hogyan (használjuk)? és mire és hogyan tesszük mindezt?
Számomra egy nagyon fontos kérdést feszeget, hiszen, nem csak, hogy továbblép azon, hogy milyen a hozzáállásunk (használjuk, vagy nem), milyen motivációs célunk van, hanem arra is megpróbál választ adni, hogy milyen módszereket, milyen tudatossággal tesszük ezt meg, mindez pedig fejleszthető e, amennyiben kompetenciákról van szó akkor pedig fejleszthetőségének kidolgozása az egyik további lépés.

Az eredmények tengere – vagy csak kis szelete?

A plenáris előadások a három részterületen végzett kérdőíves vizsgálat eredményeit ismerteti és vet fel kérdéseket – a konferencián kérdezők tekintetében főleg bennem merülnek fel kérdések. (meg gondolom a kutatókat is foglalkoztatja, de az ő dolguk most előadni nem kérdezni)
Papp-Danka Adrienn ismerteti a tanulói kérdőívek eredményeit. Azokra keressük a választ, hogy vajon Milyen a digitális tanuló, meghatározó-e az életkor vagy homogén csoport. Fejleszthetőek –e az „E-kompetenciák”, kell e minden téren a mennyiségi használat és végül a minőséghasználata helyzethez igazodó-e? Az már biztos, hogy a korcsoport felbontását további részek felbontására fogják felbontani az 1500 kitöltő sok eredményt adhat és következtetések levonására is alkalmas lehet. Elmondható, hogy a digitális eszközöket a tanulók sokat használnak – nem meglepő eredmény – a mennyiségileg sok használat mögött vajon létezik-e minőségi tartalom is?
Az első érdekesség, hogy alacsony az érdeklődés a tanulási tartalom megosztása iránt, mégis mindenki elsősorban diáktársától, barátjától kérdezi meg egy digitális eszköz használatát. Ez szerintem nevezhetnénk óvatos tudásmegosztásnak. Egyértelműen mutatja a hozzáállást (passzív, befogadó), de annak hígulását is. Már nem ítélik el a tudásmegosztást, sőt ismerősi körökben használják, de idegeneknek „worldwide” megosztása iránt nem érdeklődnek. A számítógép átvette az 1. helyet az eszközhasználatban, mégis úgy tűnik, ez kimerül a közösségi oldalak látogatásában, a zenék hallgatásában. A kérdőívben a diákok megítélése szerint a saját tanulásokban is használják a számítógépet, azt azonban nem tudjuk meg, hogy ez kimerül egy word megnyitásában, vagy a haverokkal csetel az új osztálytársnőről a barátjával, vagy esetleg valós tartalmakat keres az elkészítendő házi vagy csoportos feladat elvégzése érdekében.
Lévai Dóra ismerteti a tanári kérdőív eredményeit. 473 kitöltő pedagógus volt a kérdőívnek, amely még mindig jelentős szám annak tekintetében, hogy két hétig volt elérhető a kérdőív. Számomra a tanulságok alapján rengeteg kérdés merül fel. Kiderül, hogy a pedagógusok elvárják, érzik az IKT megjelenésének, használatának fontosságát. – mégis miért nem beszélünk oktatási forradalomról, ezek szerint ez mégsem annyira meghatározó, vagy talán az iskola attitűdje szöges ellentétben van a tanáréval? Vagy ez csak azt jelenti, hogy érzik a használatának fontosságát, de nem használják? Folyathatom úgy is, hogy és persze vannak akik használják is. A lényeg számomra az, hogy, ha a fejlesztő szakember – jelen esetben a pedagógus – felismeri hasznát és használatának fontosságát, azt miért nem teszi meg végül?
A digitális kompetencia fejlesztésén osztoznának másokkal – valószínűleg válasz a kérdésemre, hogy a fejlesztés módszertani részében a pedagógusok is csak sötétben tapogatóznak, így jobb híján maradnak a jól beváltnál, és csak néhány kísérletező kedvű pedagógus próbál létrehozni modelleket, működő rendszereket.
A másik két meghatározás digitális eszközhasználatot tekintve nem meglepő:
A pedagógusok a magánéleti tevékenység során aktívabb IKT-felhasználók, nincs életkori kategóriák alapján megjelenő különbség IKT használatban.
Az utolsó rész – a nem tanári kérdőív – eredményeinek ismertetését Habók Lilla tette meg. Ez a rész dolgozott a legkevesebb adatból – talán nem véletlenül, a közérdeklődés fókuszát igen érdekli a téma, de az aktív cselekvés nem jellemző, ami ki is derül még e reprezentatív minta alapján. A 167 kitöltő főleg a kutatók online ismeretségi köreiből kerültek ki, a végzettségeket tekintve ezért leginkább diplomások töltötték ki ezt a kérdőívet. (Jó magam is 3 óra alatt) A kérdőív grandiózus volta miatt érthető, hogy a 3. kérdőívig már kevesen jutottak el. Ebből azt a szomorú tanulságot kellett leszűrni, hogy az online aktív felhasználók között a legtöbben nyitottak, de nem osztanak meg semmit. A kérdés felmerült bennem, vajon azért nem osztanak meg valamit, mert félnek a megosztás következményétől, vagy nem ismerik az adott alkalmazást, esetleg nem tartják fontosnak megosztani, mivel más is rátalálhat ugyanarra a cikkre, amire ő maga?

A kérdőív sok kérdést vet fel és nem kapunk kész válaszokat. Az eredményekből ki kell bontani, amit lehet, meg kell erősíteni ezt más módszerekkel is. Ismétlése, szélesítése, vagy szűkítése a témák résztémákra való bontása mindenképpen szükséges, egy Titanic méretű fogalom biztonságos partra érkezéséhez.

A szekció

Sajnos csak egy szekciót választhattam, így Használjuk! Használjuk? szekciót választottam, mely a nem tanári kérdőívek további boncolgatásával, annak ismertetésével foglalkozott. Amikor Alíz Csodaországba kerül, nem tudja még milyen világba is csöppent és mik a szabályai, pontosan ilyen a digitális világ Czirfusz Dóra hasonlatában. Vajon Kik laknak a digitális országban? Mivel telnek a napjai? Hogyan jellemezhetjük őket? Milyen eszközöket ismernek?
A kutatásból kiderül, hogy bárki lakhat a digitális országban, bár a tevékenységet tekintve a közösségi oldalon való időeltöltés az egyik legmeghatározóbb, ezen belül mégis a tevékenységek fajtájára bontva maga a cselekvés eléggé sokféle. A kor alapján is nehéz különbséget tenni, az idősek és fiatalok is reprezentálták magukat a kérdőívben. A megosztás hiányát az eszköz nem ismerete okozza – én még talán hozzátenném, hogy a digitális lábnyom túlzott védelme is kehet az egyik ok, nem tudom, hogy kitért-e erre a kérdőív.
Takács Anita megpróbálja a felnőtt képző, oktatásfejlesztő szemüvegén keresztül nézni az egészet. Van-e egyáltalán az embernek igénye arra, hogy digitális kompetenciájának egy részét fejlessze? Azt, ha igen, milyen módon? Mivel jómagam is andragógus tanonc vagyok, a kérdés számomra is érdekes és jó sok kérdés motoszkált a fejemben, hiszen a kérdőív kimutatta, hogy a személyek érdeklődők, azt is elárulják, részt vennének munkáltatói képzésen, szereznének valamilyen dokumentumot.
Ezekből a válaszokból számomra az alábbiak derülnek ki egyértelműen: a felnőttek egyedüli önirányító tanulási technikája) igen rosszul áll, hiszen igénylik a tanári szereplőt, a visszacsatolást, visszajelzést. Szükségük van egy papír alapú bizonyítékra, ez alapján csak azt tudom mondani, hogy az ember nem hobbiból és érdeklődésből, hanem a szakmai előrelépés lehetőségét látja elsősorban a digitális kompetencia megszerzésének. Az utóbbi indok még arra is kivetíthető vajon miért nem oszt meg az egyén információt. Hiszen a tudás érték, ami érték az pénz, ami pénz az pedig bevétel. Sajnos ezt a nézetet valahogy még formálnia kell. A felnőtt tanulókat pedig egyre inkább az önirányító tanulás felé kell terelni, segíteni a tanulási útjukat és a tudatos tudásfelhasználást-megosztást.
Az utolsó részben Habók Lilla mutatta be a használt eszközöket, amelyeket a leginkább használnak az átlagállampolgárok. A használat és eredményes használat között azonban igen sok a különbség. Vajon ezt is ki tudja mutatni majd a későbbi eredmények?
Az egyik tanulsága még a kérdések feltevésének, hogy a kitöltő és a kérdező mire gondolt, sokszor ez nem volt egyértelmű, érdemes lenne ezt a kérdőívet nagyobb mintával is elvégezni, amit elérni jóval nehezebb.

Összegzésként elmondható, hogy a digitális állampolgárság kutatás nagyot vállal, de ismeri a kockázatokat, a kutatás és a felfedezés elején járnak és nem titkolják. Nagy sebességgel haladnak, hibát is véthetnek, felmerülhetnek új kérdések, mélyebb összefüggések is megfigyelhetőek. Mindezeket nem titkolják, sőt felvállalják, együtt küzdenek meg az akadályokkal és ezt a 21. században talán nem is lehet másként.

Forrás: 2013.10.26 ELTE PPK – Digitális állampolgárság konferencia
URL: www.digitalisallampolgarsag.hu

Advertisements

Virtuális tanulás, jó gyakorlatok egy virtuális konferenciáról

A Virtual World Best Practices in Education (VWBPE - A Virtuális Világok legjobb gyakorlatai az oktatásban) elnevezésű konferencia hatodik alkalommal szervezték meg azzal a céllal, hogy bemutassák a virtuális oktatás jó gyakorlatait, tapasztalatokat és élményeket szerezhessünk ezekből. A konferencia különlegességét az adta, hogy idén először nem csak Second Life, hanem másik két platformon is képviseltette magát a rendezvény. Ezen a rendezvényen a részvétel ingyenes volt, mivel rengeteg szervezési, és előkészületi feladatok szükségesek egy ekkora rendezvény elkészítéséhez, önkénteseket is kerestek és fogadtak nagy szeretettel. Jómagam vállaltam, hogy segédkezek, mivel először csináltam nem mertem nagyobb feladatot magamra vállalni, mint az ún. Stage Manager pozíciót, ami lényegében az előadások elkészítését, esetleges technikai nehézségek leküzdését foglalta magában. Az önkéntességem alatt természetesen az előadásokat is meghallgattam, ismerkedtem, és természetesen információkat szereztem, tanultam. Azon előadásokat, amelyeken részt tudtam venni, felvettem, ezek megtekinthetőek az alábbi linken: http://www.twitch.tv/sumanachen
Háttérből nézve a rendezvény nem csak érdekes előadásai, hanem esetleges technikai nehézségei vagy egyéb tapasztalatok megszerzésére is tökéletes volt. Az első tapasztalatom, hogy a szervezők igen szoros kézben tartották a konferenciát, annak szervezését, a SM (Stage Manager) pozícióra illetve a megfelelő eszközök beszerzésére 1-2 nappal a konferencia előtt került sor. Sokat gondolkoztam miért vártak ilyen sokáig, később meg is találtam a választ erre a kérdésre, az egyik, hogy a program annyira (akár egyik pillanatról a másikra) változott, hogy elég volt koordinálni és ezt tudósítani mindenki felé. Az első előadás, amelybe belecsöppentem volna a SM pozíció közepébe rögtön áthelyezték az előadó saját helyszínére. Az első probléma itt keletkezett, hiszen az oktatási eszköz, amelyet kifejlesztett nem volt annyira flexibilis, mint azt előre eltervezte, így kénytelen volt az utolsó pillanatban a helyszínt megváltoztatni. 
A következő napon vettem észre, hogy a megosztott, azóta lezárt Google docs-ból eltűntek azok a rendezvények, amikre én lelkesen önkéntes segítőként jelentkeztem. Természetesen kiderült elmaradnak, így egy teljesen másik előadásban tudtam segíteni.
A szombati nap volt talán a legérdekesebb számomra, mert bár hajnalban volt kötelező feladatom, mint SM, de a program ez alatt is folyamatosan változott. Az első tapasztalat tehát belülről az, hogy szemben egy helyben megrendezett konferenciával a virtuális konferencia sokkal flexibilisebb. A problémamegoldás is igen gyorsan sikerült, hiszen, több helyszín is rendelkezésre állt a szervezők számára, így ha technikai gondok miatt csúszás történt máris áthelyeztek egyik programot a másik helyre.
Jómagam mindent megéltem, elmaradt programot, áthelyezett programot, hanghiányosságot, de egy szervező és segítő máshogy látja a dolgokat. A technikai eszközök használatába szinte senkinek sem kellett segíteni, ezt el is vártam olyan előadóktól, akik a virtuális világban tevékenykednek. Összességében élvezetes volt látni, mennyire összefog a virtuális társadalom, mennyire sokan sokfelől jöttek az emberek erre a konferenciára (pl. voltak Norvég, Olasz, Finn, Ausztrál, USA, Kanada felhasználók). Felmerült bennem a kérdés azonban ki az, aki ezt a konferenciát látogatja? Lehetne-e nagyobb az érdeklődés és min lehetne javítani?

A konferencia látogatói maguk is felhasználók Virtuális világban kutatók, több éve alkotnak közösséget, fel-feltűnik néhány egyéni felhasználó, aki találkozott itt-ott tevékenységükkel, de a konferencia az eszközzel ismerkedőknek is tud újakat mutatni, igaz bizonyítani nem, hiszen egy prezentáció egy-egy workshop még nem bizonyíték, és ahogy többen mondták is: “valaki vagy ráérez, milyen lehetőség rejlik ebben, vagy nem. Amennyiben ráérez, itt marad és a közösség része lesz, ha nem tovább áll.”
Az érdeklődés szerintem lehetne nagyobb, bár eddigi megfigyeléseim szerint az SL-ben egy-egy rendezvényre, ha 50-60-an eljöttek az már igen nagy tömegnek számít, és itt egyes helyeken ezt a számot bőven túllépte a hallgatóság (pontos adatokat nem tudok szolgáltatni) Az igazi talán még Sci-fi be illő jelenet az lenne, ha az előadásokat több ezren hallgatják, hiszen hol találhatnánk megfelelőbb helyet egy ekkora “teremnek” mint egy virtuális tér?
Javítani sok mindenen lehet, a szervezésen, a sok hírtelen változásokon, amik természetesen nem szándékosak, a felhasználói élményen, a nyelvi nehézségek átküzdésén (pl. létezik már Transcrippter (fordító) eszköz). Sokak szerint nem tényező az idő, szerintem pedig az, nagyon sok jó előadás számomra hajnali 3-4 kor volt, bár utólag megnézhetem videón őket, ami hasznos. Van olyan dolog, amin mi nem nagyon tudunk javítani, ilyen a program gépigénye a kifagyások, a hanggal történi problémák, de ezeket a legtöbben természetesen kezelik.
Amit ezzel kapcsolatban mindenképpen érdekességképp megjegyeznék, tudatosult bennem még jobban, hogy igen is számít, hogy van-e hang vagy nincs és milyen környezet mögött használjuk azt. Három ízben az előadás alatt hallottam ütve fúrót, gyerekricsajt vagy éppen mosogatást, csörömpölést, vagy éppen káromkodást a háttérben, erre talán mindenkinek jobban oda kéne figyelnie.
A beszámolóm maradék részében az előadásokról számolok be és arról én mit tartottam ott fontosnak, minden előadáshoz belinkelem a hozzátartozó linkeket is, fontos megemlítetem, hogy bár sokszor az előadásra figyeltem, mivel nem ez volt a fő feladatom, hanem biztosítani a folyékony előadás működését, ezért a multi-tasking remekül működött ilyen esetekben, bár sokszor elvesztettem ez miatt az előadás fonalát.

Matematika a Second Life-ban (http://www.twitch.tv/sumanachen/c/2627808)
VWBPE Link: http://www.vwbpe.org/ai1ec_event/the-stage-the-mathematics?instance_id=547
A matematika megjelenítése a háromdimenziós térben sokkal könnyebbé teszi a megértést. Az előadás alatt próbáltam a kusza képletek alapján rájönni, hogy vajon mit is akar nekem megtanítani. Elég komplex dolgokra lehet használni a kifejlesztett eszközt, a lényeg, hogy kockákat jelenít meg minden hatvány helyére annyi kockát ahány X hatványérték. Ez képletben felírható, számszerűsíthető, így felírható egy egyszerű szám ilyen képletben is, illetve megjeleníthető kockák formájában is. Jól mutatja meg hogyan kell a hatványokat az egyenleteket megoldani és átvezetni, a legkisebb gyermek is képes általa a számok megértésére, hiszen a kockákat, formákat már igen kicsin felismerik. A másik véglet pedig bonyolult matematikai összefüggéseket is lehet akár szimulálni, illetve felírni. Az én agyamat is jól megdolgozta, mire megértettem a működését, de a szemléltetés segített.

Hang alapú tanulás a Second Life-ban (http://www.twitch.tv/sumanachen/c/2638976)
VWBPE Link: http://www.vwbpe.org/ai1ec_event/sonic-immersion-hearing-is-believingcase-study-sound-studies-in-second-life-southern-illinois?instance_id=552
A beszámoló egy olyan tanulásról szól, amelyben diákok hanganyagokat készítettek, amelyeket felvettek. Ezek a hangok beállított helyzetbe, szituációba vezeti a résztvevőket. Számomra az volt az érdekes, hogy bár a SL (Second Life) alkalmas a hang, kép és interakció továbbadására, mégis csak a hang segítségével mennyire jó hanganyagok készültek. A virtuális eszközök kihasználása ebből is látszik mennyire változó lehet.

Machinima készítés és nyelvtanulás a Second Life-ban (http://www.twitch.tv/sumanachen/c/2639698)
VWBPE Link: http://www.vwbpe.org/ai1ec_event/creating-machinima-for-language-learning?instance_id=562
Ezen a workshopon az előadók első részben bemutatták, azt, hogyan is készül egy Machinima, mi az illetve hogyan használják azt a nyelvtanulásban. A Machinima elsősorban játékban készült virtuális elképzelt jeleneteket megjelentető rövid kisfilm, ami egy történetet mesél el. Rövid mese, amit a felhasználó maga is elkészíthet, nem kell hozzá más csak egy felvevő készülék. Sajnos én elkövettem azt a hibát, hogy a legrosszabb beállításokkal megelégedtem így visszanézve az előadások felvételét túl sok nem látszik belőlük, de legalább a hanganyag jól hallható. A Workshop végén magunk is kipróbálhattuk, hogy milyen szituációs gyakorlatokat végezhetnek a fiatalok a virtuális térben. A hétköznapi társalgást nagyban elő tudja segíteni a Second Life-ban eltöltött idő. Az én eddigi tapasztalatom azonban az, hogy a nyelvtani helyességre általában nem figyel a felhasználó, így csak az ilyen jellegű kurzusokat tudom ajánlani arra, hogy nyelveket tanuljunk.

Történelemtanítás a Second Life-ban (http://www.twitch.tv/sumanachen/b/436681424)
VWBPE Link: http://www.vwbpe.org/ai1ec_event/keynote-speaker-andrew-wheeler-sl-spiff-whitfield?instance_id=513
A “történelem unalmas tantárgy” tartja ezt sok diák, hiszen, nincs benne új, csak száraz számok, adatok és még bele se láthatunk abba, hogy hogyan is nézett ez ki annak idején. Spiff Whitfield (SL nevén) történelem tanár viszont azt mutatta be, hogyan is vált az SL egy jó eszközzé a történelemtanításban. Történhetett ez azért, mert eljuthattak az emberek az 1920-as évekbeli Párizsba, vagy ép az ókori Alexandriába, történelmileg hű adatokat és tárgyakat próbálhattak ki járhatták körbe azt, amit eddig még sose, filmeket készíthettek, beleélhették magukat a korba és annak szépségébe. Kétségtelen tény, hogy a virtuális világ eme nagyszerű lehetőségét kár kihagyni bármilyen történelemtanárnak, már csak kvízeket, megfelelő órarendet és jó gyakorlati feladatokat, hasznos adatokat kell elhelyezni ezeken a helyszíneken.

Globális kapcsolatok a téren, koron és az időn át a Second Life-ban (http://www.twitch.tv/sumanachen/b/436702915)
VWBPE Link: http://www.vwbpe.org/ai1ec_event/global-connectivity-through-implementing-virtual-worlds-across-time-space-and-age?instance_id=516
Négy előadó, négy különböző szegmensét képviselve az oktatásnak mutatta be, miket is lehet virtuálisan csinálni. Az oktatók nem csak a SL-al foglalkoznak, mint lehetséges oktatóeszköz, hanem a Minecraft nevű, építészeti, túlélő és közösség építő játékkal is. (Ezt ajánlják például a legkisebbeknek is). Legyen az óvodás, fiatal, egyetemista, tanár, vagy idős, fontos megtalálni az egyensúlyt, érdemes az előadást végighallgatni, milyen ötleteket és milyen változatokat találunk az egyes korcsoportok számára.

VWER (Virtuális Világ Oktatási kerekasztal) a Second life-ban (http://www.twitch.tv/sumanachen/b/436725350)
VWBPE Link: http://www.vwbpe.org/ai1ec_event/the-world-has-talent-champions-of-education-in-vws?instance_id=518
A beszélgetés, kizökkenve a hagyományos keretből ezúttal a VWBPE-en várta a hozzászólókat a VWER. A VWER az oktatók kerekasztala a virtuális világban ahol hétről-hétre összegyűlnek egy-egy adott témát beszélnek meg, ismerkednek és egymás segítik amint kell. Volt szerencsém egy-két kerekasztal beszélgetésben részt venni (minden esetben kicsit népszerűsítettem, hogy a magyaroknak is van már virtuális-egyeteme (www.virtualis-egyetem.hu). Ezen a kerekasztalon rendhagyóan azt beszéltük kik inspirálnak minket, milyen is lehet a virtuális világ hőse és miket találunk mi, mivel is nézünk szembe. Számomra például a kedvet Kristóf Zsolt, Ollé János hozta meg, ha magyar vonatkozást kell említenem, amennyiben az SL közösségét nézem Gentle Heron (Virtual Ability alapítója), ISTE, Builder Brewery, VWER, Nonprofit Commons stb. akik meggyőztek arról ,hogy az SL-nek van helye az oktatásban.

Kutatás a Virtuális Világban (http://www.twitch.tv/sumanachen/b/436752218)
VWBPE Link: http://www.vwbpe.org/ai1ec_event/virtual-world-research-for-education-methodology-benefits-and-challenges?instance_id=436
Kutatni sokféleképpen lehet, hogy a virtuális világ hogyan könnyítheti meg azt, a virtualitás, részletesen beszámolt az előadó. A kutatásoknak jóval kisebb költsége, időtakarékossága volt. A SL képes a hang a kép illetve a szöveges konverzióra, a személyes élmény átélését is pótolhatja. Az interjúalanyok nyitottabbak. A kutatás 2010-ben készült így érdemes lenne megpróbálni azt, hogy most hogyan is állnak hozzá az SL felhasználók a tanuláshoz, hogyan tanulnak az SL-ben, vagy éppen mire használják. Aki a virtuális világban szeretne kutatást indítani érdemes végighallgatni ezt az előadást sokat tanulhat belőle, mint ahogy magam is tettem.

Beyond the Stage (http://www.twitch.tv/sumanachen/b/436775946)
VWBPE Link: http://www.vwbpe.org/ai1ec_event/beyond-the-stage?instance_id=559
Ez az előadás szól arról, milyen háttérfeladatokkal is járt a VWBPE szervezése, hogyan is készültek erre a konferenciára a szervezők.

MOOC és a Second Life (http://www.twitch.tv/sumanachen/b/436843549)
VWBPE Link: http://www.vwbpe.org/ai1ec_event/closing-keynote-speaker-dave-cormier?instance_id=587
Bár nem teljesen a Second Life-al kapcsolatban beszélt a MOOC kurzusokról, hanem azokról általában, de a Second Life bemutatását illetve a Second Life-ba való bevezetést remekül lehet egy MOOC kurzuson keresztül megtenni, hiszen egy ilyen méretű konferencia vagy egy kiállítás még nem fog híveket szerezni. Akik esetleg nem tudják a MOOC (Massivly Online Open Course) egy online tanulás, amely nagy létszámban történik, az ingyenes kurzus végén a sikeres teljesítést bizonyítvánnyal is igazolják. (Ilyen pl.: Coursera, Canwas)

Az Second Life-ba lépők segítése (http://www.twitch.tv/sumanachen/c/2646651)
VWBPE Link: http://www.vwbpe.org/ai1ec_event/featured-panel-resident-run-help-centers-teaching-new-users-about-second-life?instance_id=426
Az utolsó kerekasztal beszélgetést négy olyan személy tartotta, akik mind segédkeznek az új felhasználók kalauzolásában. A kérdések sok esetben elgondolkodtatóak voltak. A meglepő, hogy a Linden Lab, Egyes esetekben az egyetemek nem nagyon keresik fel ezeket a helyeket, akiknek pedig 6-7 évnyi tapasztalatuk van a Second Life-al kapcsolatban. Sajnos a felvételből nem olvashatóak ki az írásos szövegek, de Gentle Heron mindent felolvasott, amit írtak, így remélem tanulságos lesz mindenki számára

2013.07.28
by Sum Anachen (Szemán Zoltán)

VWBPE Honlapja: http://www.vwbpe.org/

Digitális Pedagógiai konferencia összefoglaló – III. Találkozás diákokkal és az ötleteikkel, avagy Studentsmeet

A különböző témájú előadásokat diákok tartották, amit nem bántam, végre valami amit nem gyakorlott szakember tesz, jobban el is hiszem, ha maga a diák tartja, főleg mivel a saját ötleteiket prezentálják, ezért még inkább növeli az értéküket, nem csoda hát, hogy számomra ez volt a konferencia egyik legértékesebb eleme.
A Studentsmeet alapját skót mintára (Teachmeet) diákok kezdeményezték. 10-12 darab három perces előadást hallgathatnak meg a résztvevők, melynek nincs tétje, még a sorrendet is sorsolás alapján döntik el. Az alapötlet az volt, hogy miért ne tudnák a diákok a tanárokat, társaikat is tanítani, hiszen könnyen tanulunk a másiktól, eközben fejlesztjük prezentációs képességünket. A diákok saját kezdeményezéssel szerveződtek, alkottak közösséget építik és ápolják azt. Előadókat, helyszíneket szerveztek, facebook oldalt hoztak létre, youtube csatorna is van, plakátot és teljes marketing kampányt is kidolgoztak. Az első ilyen meetingre negyvenen érkeztek, teljes körű volt a téma, az előadásokat követően a beszélgetés olyan jól sikerült, hogy másfél órára is elnyúlt. Ezt a projekt ami számomra igen csak inspiráló volt, hiszen rettentő sok készséget fejlesztenek az ötletgazdák, profitálnak belőle a tanárok és a diákok egyaránt.
Az Ultimátum kisfilm sorozat egy hét epizódból álló film “Bogi tanuló filmje” A tanulást elősegítő módszertani film amelyben IKT eszközöket tanulhatunk meg használni. A youtube videók interaktívak, segítik a helyes út megtalálását. Az epizód alatt megtanuljuk leblokkolni a reklámokat az AdBlock segítségével, készíthetünk interaktív szókártyákat a Quizlettel, bemutatják a google részletes kereső opcióját, azt hogyan hozhatunk létre gondolattérképet. Ez még persze nem minden, mert eljutunk odáig, hogy megtanulhatjuk a prezentáció készítésének legfontosabb ismérveit is. A diákok forgatókönyve, és szerkesztése remekül sikerült, végig “játszottam” az ultimátumot, kreatívan és jól oldották meg a feladatokat, jó lenne több ilyet is látni.
A következő ötlet egy Online lezajló angol versenyt mutatott be. Azért szervezték meg online, mivel így több emberhez eljuthat, mind a kezdők, mind a haladók eindulhattak, a Facbookon keresztül és google-form használatával oldották meg a jelentkezést és a feladatok kiosztását. Olyan feladatokat adtak, mint például versírás, példaképek bemutatása. Az utolsó feladat az autocollage használatával felismerni híres embereket. A versenyen kétszáz diák vett rész, hatvanöt vers született, mely kinyomtatva is megjelent. A verseny szinvonalát az is növelte, hogy támogatót is szereztek a versenyhez, így értékes nyeremények találtak gazdára. Ez a példa nem csak az iskola és a diák kapcsolatát mutatja, hanem azt is, hogy az iskola-diák és külső cégek is jó kapcsolatba lehetnek egymással.
A Mat-Edu általános iskolásoknak dolgozta ki az újfajta értékelési rendszert, jegyek helyett. A célok epizódokra vannak osztva, így egy adott epizód elérésénél kap a tanuló egy matricát. A rendszer rugalmasságát jelöli az, hogy a célokat együtt lehet kitalálni az oktatóval, a játék-élményt erősíti, hogy csak pozitív visszajelzés van – bár ha nem éri el mondjuk valaki a célt, mert nem törődött a feladattal természetesen negatív marad. Az ötletet saját tanáruk Prievara Tibor ötletéből a HP-rendszerből merítették. Remek egy motivációs eszköz a tanulóknak, és természetesen a tanár is könnyebben tudja nyomon követni a tanulók egyedi haladását.
Az utolsó előadás egy kutatás volt, ahol a facebookkal kapcsolatos felmérést végeztek el a diákok. Az érdekessége, hogy nagyon hasonló eredményeket értek el, mint a Safe-kids felmérésben. Általánosságban elmondható, hogy passzív a fogyasztás, kevés a produktum és az iskolai hierarchia átterjed a digitális felületre is.
Nagy öröm volt látni a kreatív diákokat, büszkék lehetünk rájuk, és remélem, hogy rajtuk felbuzdulva mások is követik példájukat, kitalálnak különböző érdekes projekteket.

Hivatkozások:

Students Meet közösség: https://www.facebook.com/Studentsmeet?fref=ts
Az Ultimátum c. sorozat kezdő videója: http://www.youtube.com/watch?v=dHU7iTSutdA

Digitális Pedagógiai konferencia összefoglaló – II. Plenáris előadások

A Kerekasztal beszélgetés az alábbi szakemberek bevonásával történt:

Gergelyi Katalin – Magyar-francia tanár
Gyarmathy Éva – tudományos munkatárs
Knausz Imre – ME tanártovábbképzés igazgatója. Taní-tani online
Bácsi János – Iskolaigazgató. Beszédmester Szoftver vezetője

Az első kérdés arra vonatkozott, hogy milyen tudást kell, hogy átadjon a napjaink pedagógusa egy bizonytalanságokkal teli világban?
A válaszokból kitűnik, hogy míg Knausz Imre a hagyományok megőrzését, a műveltség ápolását tartja szem előtt, addig Bácsi János arra helyezi a hangsúly, hogy az információ halmazban tévelygő tanuló-felhasználókat kell megtanítani, az információk eredményes használatára. A hagyományok megőrzéséhez kapcsolódott Gergely Katalin hozzászólása, aki a fontosabb hagyományok átadására fókuszálna, kiemeli, hogy a mostani gyerekek nem műveltebbek, de nem is kevésbé műveltek, mint régebben, ezért a tudás-átadás jelenlegi helyzete nem tekinthető sikeresnek, annyiban egyetért azonban Bácsi Jánossal, hogyha megmaradnak a hagyományos tudás-átadás igénye mellett, akkor veszélybe kerülhet a tudás.
Gyarmathy Éva szétválasztja a tudás és műveltség közti különbségeket, kiemeli, hogy állandó csúszásban vannak a célokkal kapcsolatban, a tanagyak egyfajta eszköznek kell lennie a gyerek kezében, a fogalmak tisztázását gondolja az iskola fő feladatának. Bácsi hozzáteszi, hogy azt is fontos tisztázni, hogy mit értönk tudás alatt, milyen a tudás, amit átadunk, ennek az arányaival vannak jelenleg a problémák. Fontos tehát a „Miként”, de ugyanúgy fontos a „Milyen” kérdés is.

Felmerül a kérdés, mi támogatja a pedagógust, mikor teszi a legjobbat, annak érdekében, hogy 2030-ra felkészült gyerekeket tudjon a társadalom számára adni?

Gyarmathy szerint jelenleg egy átmeneti korszakban vagyunk, próbáljuk az eszközöket kialakítani, biztos benne, hogy a régieket nem vethetjük el. Bácsi szerint sem csak digitális pedagógia van, az a jó pedagógia, amely ismeri a szavak, könyvek pedagógiáját, ezért egy pedagógusnak sokszínűnek kell lennie. Az eredményes és modern pedagógus meg tudja határozni, hogy a különböző módszertárból melyek legalkalmasabbak egy adott feladat elvégzésre, foglalkozás megtartására.

Vajon van-e akkor olyan, hogy digitális pedagógus?

Gyarmathy reméli, hogy nem lett, hiszen a beszűkölés veszélyét mutatná. A Jövő útja a sokféleség. Gergely már máshogy értelmezi a digitális pedagógus fogalmát, számára digitális pedagógus, aki ügyesen használja az IKT eszközöket, érvényeset és relevánst tud mutatni. Az iskola hitelét veszítette, ezt kellene visszaszerezni. Knausz azt emeli ki, hogy óriási a szakadék a tanulók és az iskola között. Hidat kell építeni az iskola kultúrája és a tanuló között, hogy hatékonyabban működhessen. Bácsi kiemeli a Pisa eredményeket, azt, hogy mennyire marad el a gyakorlati tudás attól a tudástól, amit tanulnak a diákok. A kérdés szerinte az, hogy elfogadja-e a szülő, a tanár, hogy a tanulás-tanítás folyamatában az eszközök megváltoztak? Gyarmathy hozzáteszi, hogy a gyerek tudásának elismerése egy fontos tényező. Sok esetben a gyermek többet tud egy adott területről, a pedagógusnak pedig tiszteletben kellene tartania a másik tudását. Nem feltétlenül a tudás a fontos, hanem a hitelesség, az tudás együttes elérése.

Vajon a digitális pedagógiának milyen szerepe lehet, hogy a probléma megoldását segítse?

Knausz szerint a digitális pedagógiának a kutatás a központi szerepe, így ebben a rendszerben nem lehet a tanulókat motiválni. Bécsi ehhez hozzáteszi, hogy a motiváció fogalmi jelentésének is fogalmi háborúja zajlik. Gyarmathy szerint a gyerekeket nem motiválni kell, hanem nem elvenni a motivációjukat, hiszen alapvetően motiváltak. Különböző ingereket kell nyújtanunk nekik, hogy tevékenykedhessenek. A gyermek fejlődése a fő és nem a tanáré.

Ezek után, mi az, amit kiemelnének és a legfontosabb kérdésnek gondolnak?

Gyarmathy: Tulajdonképpen a bátorságot. El kell ismerni, hogy nem tudok többet, mint a diákjaim. Ezt meg kell tanulni elfogadni. Ez egy együttműködés. Attól vagyok jobb tanár, hogy tudom, hogy te mitől leszel győztes.
Gyergelyi: Attól fél valóban fontos-e az amit tanít? Hisz-e a tanítás tartalmában? Ha nem fontos, amit tanítok, akkor ne tanítsak, viszont ha az fontos, akkor el tudom-e hitetni, azt, hogy az fontos?
Knausz: A pedagógus valamiképpen, olyan tudásnak az átadására vállalkozik, melynek stabilitása van. A tanulók olyan világban élnek, hogy az a fontos, hogy mi a „trendi”. Mennyire ereszkedjen bele a tanár tanulók kultúrájában?
Bécsi: Az új tanári kompetenciákat nagyon gyorsan összeraktuk. Tudunk-e elég optimisták, lenni? Elfogadjuk, olyannak magunk amilyenek vagyunk, ugyanakkor a következő generációt is? Ki is az optimista? Aki fél a jövőtől, mert van.

A nem teljesen pontos szövegekből kitűnik, hogy számomra evidens dolgokat hallhattam, nem hozott nagy újdonságot a beszélgetés és annak témája. Természetesen ez nem minősíti a megszólaltatott szakembereket, inkább arra a tényre mutat rá, hogy még mindig ezeket a dolgokat kell kiemelni és hangsúlyozni, holott már másban keresendő a hangsúly. Talán a legfontosabb, amit ki kellene ragadnom, az, hogy nem szabad beszűkültnek lenni és csak digitálisan vagy csak régi elvek alapján élni.
Leragadunk az attitűdnél és motivációnál, ám ezen túl kéne jutni. A pedagógus értéket közvetít, és digitális eszközöket használ, az, hogy milyen mértékben itt talán ez a kérdés. Fontos még a módszertan, és az új ötletek behozatala. Talán azért sem hallottam olyat, ami meglepett volna, hiszen mi csak találgathatunk. Nem szabad leragadni a fogalmi harcoknál, a szavak jelentésénél, és azon rágódni, vajon most milyen értelemben is digitális egy pedagógus, vagy éppen milyen tudást is adunk át? Minden fogalomról lehet szakdolgozatnyi hosszúságú elméleteket és téziseket gyártani, a lényeg az eredmény lesz, ami mindig is bizonytalan, őseink sem tudhatták mivé fejlesztenek minket. Hogy mit is kéne tenni akkor, hogyan kéne oktatni, hogy 2030-ban felnövő társadalom biztosan releváns és hasznosítható tudást tanuljon meg? Nem tudom, szerintem ezt senki sem tudhatja, befolyásolni viszont tudjuk…

Digitális Pedagógia konferencia összefoglaló – I. Plenáris előadások

A digitális pedagógus konferencia nem csak pedagógusoknak, hanem andragógus hallgatóknak is igen érdekes. Számomra, aki a digitális eszközök használatát evidensnek érzem, és mindennap benne élek, nem gondoltam volna azt, hogy ez másképp lenne a pedagógusok esetében. Digitális eszközök használatát ma már szinte elkerülhetetlen használni. Ami mégis mássá teszi az órát a Herbart-féle iskolától azok az effektív módszertanok. A tanítás áthelyezése a tanulás középpontjába, az osztályozás átértékelődése, az órán folytatott munka és az otthoni munka aránya.

A digitális pedagógus konferencián dr. Buda András előadására értem oda, melynek címe Pedagógusok az információs társadalomban címet viselte. Az előadó számomra nagyon frappánsan és viccesen kezdte bemutatóját, emlékeztetett arra a szomorú tényre, hogy bizony a mai pedagógusok többsége még mindig nem tudja milyen egy jó prezentáció, hogyan is kéne kezdeni azt. Mindenkit be akarunk valahova sorolni, már csak kompetenciáink alapján is, illetve az alapján is, hogy használ-e egyáltalán digitális eszközöket. Van, amikor ezekre a besorolásokra büszkék vagyunk és van olyan is, amikor nem szeretnénk, ha besorolnának minket valahova, sőt odáig is elfajulhat a dolog, hogy rejtőzünk, nehogy véletlenül besoroljanak.
A digitális bevándorlók, és digitális bennszülöttek fogalma már nem állja meg a helyét. dr. Buda András egy másik felosztást javasol:
1. A digitális remeték – azon csoport, akik egyáltalán nem érintkeznek digitális eszközökkel
2. A digitális felfedezők – használják a digitális eszközöket, bizonyos helyeken, mint pl. munkahely.
3. A digitális nomádok – azon tudatos használok, akik fogyasztanak leginkább. ún. “1.0 felhasználók”
4. A digitális vándorok valahol a nomádok és a telepesek között helyezkednek el.
5. A digitális telepesek – Számukra a legfontosabb információ forrás az internet, Web 2.0 felhasználóknak mondhatjuk őket, befogadják a multimédiás elemeket, nagy mértékű a digitális kommunikációjuk, intenzíven jelen vannak a különböző közösségi oldalakon, gyorsan képesek alkalmazkodni az új programokhoz, digitálisan intézik ügyeiket és végül multitasking üzemmódban vannak
6. A digitális honfoglalók, akik 24 órán keresztül használnak valamilyen digitális eszközt, állandóan elérhetőek az internet segítségével.
dr. Buda András kiemelte, hogy még mindig vannak bizonytalanságot indukáló tényezők, úgy, mint a félelem a technikai problémáktól, attól hogy a felhasználó saját tudása elértéktelenedik. Ilyen lehet az iskolában fejlesztendő képességek dilemmái is, példának hozta az kézírás tanítását a gépíráséval szemben. A pedagógus egyfajta kirakatéletet él, hiszen példát kell mutatnia mind a szülők, mind pedig a diákok előtt.
Az előadás remekül szedi össze azokat a hibákat és félelmeket, amiket egy kezdő pedagógus elkövet, amikor használatba veszi a digitális eszközök rendszerét. El is gondolkoztam azon, hová soroljam magam? Az okos telefonok már elérhetővé tesznek egem éjjel nappal és még csak le se tudom szedni a facebook alkalmazást a telefonomról, akkor én digitális honfoglaló lennék? Úgy gondolom, hogy nem, hiszen van, hogy rá sem nézek a telefonomra, bár használom a web 2.0-ás tartalmakat, ez alapján lehetnék telepes is, de vannak olyan területek, amelyben digitális felfedezőnek vallom magam.

A plenáris előadások sorozatát dr. Veszelszki Ágnes folytatta Digitális Pedagógus – digitális nyelvhasználat címmel. Az előadáson szóba kerültek az ún. mémek. A mémek a memetikából az evolúciós biológiából ered. Lényege, hogy változatos, replikálható. Az új replikátorok a digitális világban az ideák, a mémek utánzás révén terjednek, ami különlegessé teszi őket a cyber-tében az, hogy „potenciálisan hallgatatlanok”. Mém bármi lehet, egy dallam, gondolat, jelszó egy kép. A virtuális térben „like”-ként terjed, ez a fő mértékegysége. Különlegessége, hogy csak hetekig-hónapokig tart. (Nekem eszembe jutottak a Megasztáros fellépők, az unalomig használt magyar bajusz, Chuck Norris)
A digitális nyelvhasználat nem csak a mémekben jelenik meg, hanem nagyon sok részre bontható, ilyenek például:
– a helyesírás
– írástechnika
– olvasás, szövegértés
– grammatika (töredékesség, redukció)
– pragmatika
– vizualitás
– lexika (szókincs)
A formai változások is igen jelentősek, de nincsenek egyértelmű tendenciák, az is elmondható, hogy személy, szövegforma függőek. Nem mindegy, hogy az adott személy milyen eszközök, milyen felületre ír, sőt befolyásolja az is, hogy milyen a szövegbeli technika. A legjellemzőbb különbség az egybe illetve különírás, a kis és nagy kezdőbetűk elhagyása, idegen – főleg angol – szavak használata, az írásjelek felváltása emotikonokra, az „ly” elhagyása.
Szókészleti változások is jelentősek egy szövegben, függ attól mennyire tagolt vagy tagolatlan maga a szöveg. Létezik ún. gamer szókincs, amelyet általában azok értenek meg, akik játszanak egy adott típusú játékkal. A különböző szöveges egységek külön-külön tagolódnak, így kialakult a bloggerek szókincse, amiben jellemző szavak a komment és a poszt. A közösségi oldalak szókincse is igen változatos, itt olyanokat lehet találni, mint: fészel, csoport, lájkgyanús stb. a chat-en (cseten) lévő rövidítések is külön szókincset eredményeznek (pill, mom, tel). Jelentős az angol nyelv hatása. Pl. BRB (be right back), Thx (thanks). Van, amikor nem a rövidítést veszi át a magyar nyelv, hanem fonetikusan írja ilyen szavunk a divájsz (device) is. Gyakori az ún. tükörfordítás is, amikor a facepalm angol szót arcpálmának fordítják – ami szerintem igazi facepalm…(amit jelen esetben inkább a szánalmas jelzővel fordíthatjuk)
A netspecifikus akronimák is igen gyakoriak, melyek szintén az angol nyelvből erednek. Ilyen például az ASL (Age, Sex, Location), OMG (Oh My God), LOL (Laughing Out Loud), TLDR (Too Long Didn’t Read).
Az előadó által prezentált Netszótár c. könyvben – vagy magyar-mémesítve „Nötszótár”-ban – ilyen és ehhez hasonló kollekciók lelhetőek fel, új kifejezések közül példának hozható az egoszörfölés az ikszdézés és a szkájpozás is. A Nötszótár igen érdekes egy könyv lehet, azt, hogy mennyire aktuális egy ilyen szótár igen csak kérdéses, mivel maga a szerkesztő is megjegyezte, ezen szavak jönnek-mennek, az ami ma még trendi, holnap már őskorszak. Amikor ezt az összegzést írom, még dúl a Kedvesem-láz mém, elég rendesen…
Prievara Tibor 21. századi tanárként a tanárblog.hu egyik létrehozója arról beszél, milyen is egy jól működő modern tanulási rendszer. Az ő óráit egy RPG-nek élhetném meg, ahol HP-t kell szerezni, és „Questeket” teljesíteni, a „Reward” pedig magáért beszél, hiszen tanítványai egy félév alatt akár A2-ből B2-es szintre fejlődnek angolból. Nincs negatív értékelés, így ilyen értelemben nem hallgatok meg, csak az nem kap jegyet, aki nem lép be a játékba. Fontos kérdéseket vet fel, amik jó ideje rágják minden tanár, andragógus, pedagógus, és a határterületekkel foglalkozó szakemberek fülét: Tanítás vs. Tanulás arányának mértéke és milyensége. Ezt meghatározni igen nehéz lehet, de a kezdeményezés működik… Sőt, eredményes…Sőt produktív – lásd később I. szekcióról szóló beszámolóm. A kollaboratív tudásépítés, a valódi helyzetek és valódi problémák megoldása, új eszközök és technológiák használata, az újraértelmezett tarári értékelés mind-mind elősegíti abban, hogy a tudatos digitális állampolgárokat neveljen, kreativitást és tudást fejlesszen.
A legfontosabb a pedagógiai attitűd – nagyon sajnálom, hogy még mindig ki kell emelnünk ezt és nem teljesen elfogadott dolog az oktatás területén a digitális eszközhasználat. Természetesen a viselkedés-változás ellenzését az is befolyásolhatja, hogy a felelősség rendszerei átrendeződnek, a tanulás autonómiája megváltozik, értékelés sokkal nagyobb hangsúly kap, mint a jegyek, és ez a többletmunka, nagy türelmet igényel. A tanulásra való hangsúlyáthelyezéssel, azzal, hogy a tanulónak közvetlen beleszólást adunk a rendszer alakítására, ráadásul ő maga irányíthatja a saját tanulását, sok pedagógust és tanárt megrengethet. Ez a változás nem csak a tanárokat, hanem a tanulókat is megrengeti, hiszen nincs önálló gondolat, idegességet lehet tapasztalni az új rendszer miatt, rájönnek, arra, hogy a felelősségvállalás fájdalmas, a demokrácia nehéz dolog.
A tanár órái viszont ígéretesek, a diákok proaktívak, kezdeményezők, fejlesztőkké válnak. Bár megváltozik a kommunikációs tér, a diákok blogot vezetnek füzet alapú napló helyett, ennek ellenére az nincs pezsgés az IKT területén, általában szakmai munka folyik, maga a folyamat pedig lassú és türelmet igényel, de amint az eredmények is bizonyítják, megéri.

A plenáris előadásokat a digitális de-generáció 2.0-ás kötet bemutatása és a digitális pedagógusok díjazása zára. Fontosnak tartom még kiemelni, hogy a TEMPUS közalapítvány egy ingyenesen elérhető módszertani ötletgyűjteményt tart fent. Pedagógusok osztják meg ötleteiket pedagógusoknak. A Módszertanokat böngészni, saját módszertant feltölteni az alábbi oldalon lehetséges: digitalismodszertar.tka.hu

Hivatkozások:
Veszelszki Ágnes (szerk. 2012): Netszótár, ELTE Eötvös Kiadó URL: http://www.eotvoskiado.hu/kezikonyvek/8659-netszotar
Tanár Blog: http://tanarblog.hu/
Digitális Pedagógus Konferencia honlapja:http://digitalispedagogus.hu