2015.06.22 – A sóúton

Hosszú és mély az út pora,
Köves ágyon itt volt a só ideiglenes otthona.
Nem járnak már rajta szekerek,
S betyárok sincsenek,
Mégis tapossák néma talpak,
Lépdelnek sorban, szorgosan nyargalnak.

Túrázók lepik el a hajdani sóutat,
Hátizsákjukban só nincs, az egyenes mutat utat.
Meglátni egy buckát, vagy egy kósza őzet,
A gólyát és a nyulat, itt könnyen leled meg.
Kopognak a botok, sok a kilométer
Pokoltanyára érve jut beléd kis étel.

Hiába is keresnéd a magas hegyet,
Azt kell mondanom, biz azt máshol leled.
Útkereszteződés is csak ritkán dívik,
A nap melege itt kövérre hízik.
S ha fájó lábbal végre célba értél,
Jussod legyen jelvény, mit megérdemeltél!

Advertisements

2015.06.16 – A Nap

Fejem felett az ég
kékje oly messzi mereng.
Csoda és világos az egész,
oly sugarakban jön a forróság.

Vajon mi baja ezeknek?
Kérdezi e kicsiny csillag,
Mi nekünk meleget ad.
Eddig úgy fáztatok,
most meg baj, hogy ragyogok?

Semmi sem jó nektek,
Pedig én csak megölellek,
Tehetek én róla,
Hogy ölelésem forró,
S UV-s a csókja?

Fejem felett az ég,
a nap süt rajta rég.
Ragyojgon, mert szép,
Csak ne égessen még!
 

Mi is vagyok?

Az égből áradó szikra,
Sebesen hullik le a porba.
Apró szúrás, kicsi lándzsa,
Tűzdárdával tetoválva.

Keresztül töri a burkot,
Így képezvén egy kis foltot.
Belőle nő, mint egy tű,
S nem tudja még, hogy gyönyörű.

Mert még nem most. Várnia kell.
Amíg a tűnek lába kel.
A közepén korong feszül,
S sugárzásra kényszerül.

Így leszen majd tűből egyszer,
Egy apró kis színes vegyszer.
Mi illatot ád és életet,
Beteríti a földeket.

Éjszakai piknik

Felettem a csillagok,
alattunk a föld ragyog.
Átkarol és rám mosolyog
A világ közbe forog, forog.

Ülünk csak úgy némán,
csendben lassan nézz rám.
Rám borul egy hajfonat,
Nekem örök pillanat.

Előttem egy út,
mögöttem az ajtó,
A kulcsot átnyújtom,
S csak a jövőt látom.

Ülünk a világ szélén,
Egy szél fúj, s a végén,
Megérint egy pillanat,
Egy szép barna hajfonat.

2015.05.25 – A Lélek

Bolyongó, fényes felleg,
Tudatlan ártatlan lélek.
Keresi magának a testet,
Melyet elfoglalva lesz az élet.

Folyamatos körforgásba kerül,
Szurokként kerül rá a tapasztalat,
Füst gomolyog körülötte,
Átkot szórva rá a rossz akarat.

Újra és és újra
Másik életet játszik a lélek.
Sötétedik a felhő,
Eljön egyszer a végítélet.

Rosszat átélni, könnyen lehet,
Tapasztalatot szerezni kellhet.
Megtalálni a jót, és a kincseket,
Megtanulni a szépet, a mértéket.

Mikor válik ez fontossá végre? – kérded
Élni kell hát, s féljed,
Lelkedet boldogság ragyogja,
mert az igaz kincs: Az Élet.