2015.04.12 – Andezit 30

A Túra útvonala

SAMSUNG CAMERA PICTURESA Túra adatai: http://www.teljesitmenyturazoktarsasaga.hu/tura?id=6026
Képes beszámoló megtekinthető itt.

A Cserhátnak több arca is van, mindegyiket lehet szeretni és nem szeretni. Tavaly találkoztam először az Andezit túrával, akkor megtetszett és épp ezért szerettem volna elmenni újra. Kedvesemet jól rábeszéltem erre a túrára, és remélem nem bánta meg. A meleg nap folytatódott. A túra során folyamatos volt a napsütés. Bár sokszor kitett helyen túráztunk ahol még a szél hűvös volt.

SAMSUNG CAMERA PICTURES

Galgaguta – Templom

Galgaguta templomának oldalából indult a túra és a faluház is nyitva volt, kis megtekintés után el is hagytuk a környéket, kisebb emelkedővel már is felülről nézhettük azt, honnan jöttünk. Vanyarcig nyílt terepen sétáltunk, messze el lehetett látni. A Cserhát ezen része elég ritkás dimbes-dombos, és a nagy hőség még pont nem volt kellemetlen.

SAMSUNG CAMERA PICTURES

Vanyarc – kiállítás

Vanyarcon a megkövesedett fák kiállításánál volt most a pont. Tavaly nyílt meg ez a kicsiny kiállítás, ami nagyon érdekes, és szép kőzeteket mutat be a környékről. A kiállítótér valójában egy autógarázs volt valaha.

Az út egyes részei a Palóc út része is. A zöld sáv helyett most a Mária úton mentünk, ami ismét csak kitett szántóföldek közötti sétálást jelentett.  A Nagy-hegy oldalába érve Az egyedi Andezit-ömlést meg lehet csodálni a kis kőtárral. A hegy hivatalosan út már nem visz fel, sokan felmennek, köztük én is, hogy a Pazar kilátásban gyönyörködjek.

SAMSUNG CAMERA PICTURES

Andezitömlés a Nagy-hegy oldalában

Szandavár már innen látható. hosszú az út azonban még odáig. Amikor pedig Szandavár emelkedőjét elkezdjük azt észrevesszük. Kedvesem talán itt küzdött eddig a legjobban a szinttel. Nem a meredeksége, nem a hossza végett, hanem a tériszony nagy ellenség. A sziklás szűk részen feljönni, igazán nagy kihívás. Fent már mnden szép volt és csodálatos.

SAMSUNG CAMERA PICTURES

Szandavár

Leereszkedünk és megyünk tovább, végre ritkás erdőben, Becske Sztúpáját, mint érdekességet tekintjük még meg utoljára a túra hivatalos pontjaként. Máris a célban vagyunk. Annyira meleg van, hogy egy fagyi lecsúszik.

Jövőre is remélem, eljutok, mert szeretem ezt a környéket, és bár lehet harmadikra már kívülről fogom tudni az útvonalat és a látnivalókat. Ezeket nem lehet nagyon megunni.

A jelvény, amit kapunk parányi ugyan, viszont csodaszép.

Cserhát 50 – A sárelmélet

A Túra időpontja: 2013.11.17
Túra adatai: http://www.teljesitmenyturazoktarsasaga.hu/tura?id=4914
Képek megtekintése
 Hollókő méltán híres Palóc falu. Olyannyira, hogy a világörökség részeként üzemel. Az eddigi túráim főleg a Pilisben, A Budai-hegységben, ritkábban a Börzsönyben volt. A Palóc Expedíció és a Galgamente túra szépsége és nehézsége örökre megszerettette velem a Cserhátot. Nem volt kérdés hát, hogy egy olyan túra, ahol a Cserhát és a Hollókő falva adott, rossz túra nem lehet.

Logisztikailag bár nem a legideálisabb a rajt-cél nem ugyanott van, szerencsére Nagylóc 5km-re van Hollókőtől. Sikeres telekocsi találás után így kényelmesen megoldottuk az oda-vissza utat.

A túra napján meglepően szép idő volt. Bár a hideg lerázta a fákról a faleveleket, s a reggel eléggé ködbe burkolózva indult el. A csendes falvakban menetelve lassan tisztult az idő és egyre inkább láthatóvá váltak a házak, az épített emlékek, templomok, székely kapuk, palóc emlékhelyek. A napsugár keresztül tört ezen, szétoszlatta lassan ezt.

A hangulat remek volt, már a rajtban is, de amikor az első pontra értem már a nap sütötte a házak oldalát és a mi arcunkat. A pont, ahol a falumúzeumot megtekinthettük még elcsábított egy kupica erős pálinkára is.

Haladva az úton, minden túrázó megismerkedhetett a Cserhát akadályaival, amik nem a hatalmas emelkedők, hanem a sár. A Cserháti sár állítólag legendás, ezen a túrán kezdtem sejteni, hogy miért is. Néhol majdnem bokáig süllyedve próbáltál haladni a kijelölt úton. Semmi meglepő nem volt abban, hogy sár van, hiszen ősz lévén a nagy esőzések következtében ez szinte kötelező elem, viszont az meglepett, hogy ennyire ragacsos és nyúlós volt, mint egy rosszul sikerült tejbegríz, ami épp akkor szilárdul meg, amikor beleteszed a kanalat.

Itt aztán gyorsan fel is lett állítva a sár-elmélet. Az elmélet szerint a Sárnak több szintje van és több minősítése is. A sár szintjeinek jellemzésében elveszve, hol a ragadós, hol a csúszós, a cuppogós, cipő-marasztalós, besüppedős jelzők jutnak az eszembe. Ez a sár pedig kritika nélkül mondhatom mindegyik ismérvből a legkiválóbbat nyújtotta. (Már, ha kiváló élménynek minősül a cipőmarasztalás) Visszatérve az elméletre így adódott, hogy ha az abszolút sárról kell beszélni, akkor a Cserháti sarat kell annak a pontnak említeni, amely után számít sár a sárnak, addig igazából a sár mértéke közelít a nullához, vagyis a szárazsághoz.

Mivel sem nagy matematikai zseni nem vagyok, sem elméleti fizikus és még geológus sem, mindenkit megkímélek a tudományos levezetéstől (saját magamat is) Viszont érdemesnek tartom grafikonon ábrázolni, hogy hol is helyezem el a sarat.

Mielőtt túlságosan belemerülnék a sárba, jelzem, hogy ez semmit nem vesz el a túrából, sőt a túra nehézségéhez külön élményt ad. A jó idő és a társaság, a szép táj lehengerelt, minden percét élveztem. Sajnos a nappalok már nem voltak olyan hosszúak, hogy beérjek világosban. (Vagy egyszerűen lassú voltam) A hollókő várát már sötétben láttam csak a palóc faluban sem igen tudtam körülnézni, hiszen sötét volt. Ezt persze ellensúlyozta az a finom palócleves amit a célban kaptunk, nem beszélve a társaságról, a beszélgetésről és a szép jelvényről, amit az egyik legszebbnek gondolok mind a mai napig.

Galgamente 80 – Az ebugatta

A Túra időpontja: 2013.09.28
Túra adatai: http://www.teljesitmenyturazoktarsasaga.hu/tura?id=4842
Képek megtekintése

A Palóc túrán nagyon megtetszett a Cserhát, mikor megláttam, hogy egy másik hosszabb táv is érinti egyes pontjait, rögtön neveztem rá. Ezt a nevezést azonban jól meg kellett gondolni két okból is. Egyrészt a túra kiírásában mindenkit figyelmeztettek, hogy 4,5-ös átlagnál gyorsabban kell haladni, mert a réten szabadon engedik a kutyákat. A másik érdekes kérdés a túra rajtába való odaérkezés volt. Ezt végül úgy sikerült orvosolni, hogy Évi felajánlotta, hogy Vácról elvisz engem. Kicsit kavarogtunk, hogy hol is lesz a rajt, majd egy pince helységben, ami egyébként kocsma is volt megtaláltuk.

Már a rajt is nagyon jó hangulatú volt, megkaptuk a szép útvonalvázlatot, és kezünkbe nyomtak egy-egy pogácsát. Még el sem indultam, de már szuper friss leveles sajtos pogácsát majszolhattam. A 80-as távon kötelező előnevezés volt, mint kiderült nem túl sokan jelentkeztek a túrára (olyan 10 fő körül). Mivel én nem voltam ismerős a tájon, és az útvonal 80%-a szalagozott magánutakon és ösvényeken haladt, ezért végig élvezhettem Évi társaságát. Remekül haladtunk, az ősz már beköszöntött visszafordíthatatlanul, de a dombok között járva csodálatos volt látni az ezerféle színben pompázó fákat és bokrokat. Annak ellenére, hogy jól haladtunk és a szalagozás is remek volt két nagyobb elkeverésünk is volt. Mindjárt az elején a legmagasabb pontra nehezen találtunk fel. Végül Bercel-hegyre felérvén otthagytuk egy ideiglenes útitársunkat, egy aranyos kutyát. Ez a kutyus egy Vadászház közeléből jött és kitartóan követett minket, holott nem etettük az elején, a hegyen megsajnáltam, így adtam neki vizet és a szalámit a szendvicsemből felajánlottam neki. Szerencsére a pontőrök lekötötték figyelmét, így remélem, a pontőrök segítségével hazatalál gazdijához.

Mentem már hosszabb túrát, de ez mégis valahogy különleges volt. Rengeteg olyan helyen vezetett a túra, ahol biztos soha nem jártam volna, pont azért, mert nem volt sehol turistajelzés. A kutyáktól azért tartottam, neveltem már fel kutyát és tudtam jól, ha egy területet véd, nagyon kemény tud lenni és egy apró meggondolatlan mozdulat és képes megharapni. A kutya szabadon engedésének érdekes története azonban az volt, hogy csak a kisebbik kutyát fogták meg, a nagy komondor szabadon maradt, mert nem bírja a köteléket. Ó én megértettem, de tisztes távolból kerültük azért ki a kutyát, aki markáns ugatásával és kimért állásával azért rendet parancsolt – szerencsére nem futott utánunk.

Az ellátásra továbbra sem volt panasz, ennyi pogácsát és csokit sose kaptam, a rendezők azért több emberre készültek, így bőven jutott több mindenkinek.

A táj szépsége, ahogy teltek a kilométerek úgy változott, mikor a Hosszú-völgyön keltünk át egyhangúan konstatáltuk, hogy igazán találó a névadás. Egy hatalmas völgy, amibe belépve szép a táj, de olyan hosszan kell menni rajta, hogy egyszerűen már monotonná válik, ráadásul sötétedett. Az utolsó kilométerek a Galga folyó mentén a töltésen volt a legmonotonabb a gyaloglás. Mint kiderült nincsenek már mögöttünk túrázók, csak a seprűk, így mi is segítettünk egy-egy táblát felszedni. Majd a folyó torkolata előtt kicsit korábban fordultunk ki a töltésről, így egy szalagot végül nem szedtünk össze. Sötét volt, mikor beértünk a célba, bőven a szintidőn belül és a 4,5-es átlag felett. Nagyon örültem, hogy egy tapasztaltabb túrázóval mehettem, így sikerülhetett tartani a tempót, még úgyis, hogy többször eltévedtünk és nagyon elfáradtam, így ezen bejegyzésben is megköszönöm a fuvart és a társaságát.

Az első alkalom volt, hogy egy iskolában aludjak hálózsákban. Nem sokat tudtam, mert az első hajnali busszal hazautaztam, boldogan viseltem az eddig legnagyobb kitűzőmet.

Palóc Expedíció 100 – Az első százas

A Túra időpontja: 2013.08.18-2013.08.19
Túra adatai: http://www.teljesitmenyturazoktarsasaga.hu/tura?id=4768
Képek megtekintése

Nem voltam még a Cserhátban. A sikeres Pomáz Körül-Belül túra után olyan lendületet kaptam, hogy kíváncsi voltam vajon menne-e hosszabb táv? Képes lennék-e egy 100 km-es túrát végigmenni?

Sokáig féltem a 100 km-es távtól, nem bírtam elképzelni, hogy van aki képes ennyit sétálni, ráadásul 24 órán belül.

Erről a túráról sok jót lehetett hallani, nem volt elrettentő a szintkülönbség, végezetül a legnagyobb pozitívum, hogy két kört kell megtenni, aminél több ponton is van alkalmad átnevezni, lenevezni. Teljesen a biztonságra mentem. Jelentkeztem a 100-as távjára, de úgy voltam vele, meglátom, hogy leszek, 40 km-nél mi történik velem 60-nál. Így a biztonság érzete megmaradt, elég meleg volt így sok vízzel készültem, és még lejutni is sikerült a rajtba.

A rajtban már váltak a Palócnak öltözött szervezők. Sokan voltak, meglepően, pedig még a rajtidő messze volt. A rajtban ismerős emberek arca köszönt vissza, nevekkel még barátkoztam. Itt láttam Jeremcsuk Istvánt és Kimmel Pétert először, még a túra elején beszélgetni is próbáltam velük, ekkor még nem nagyon tudtam, hogy osszam be az erőmet ezért az elején elhúztam, a végén meg ők jóval előbb beértek.

A hely szépsége elvarázsolt, sokszor voltam egyedül, mégsem éreztem magam magányosan, a palócoknak öltözött pontőrök, a bőséges szolgáltatás nagyon jó volt. Az első kört hamar sikerült teljesíteni, számomra is meglepő módon szinte alig pihentem a célban, nem éreztem szükségét, mentem tovább a következő körben. Tudat alatt hajtottam magam, hogy minél tovább bírjam, amíg nem fáj a lábam addig jó, amíg jól érzem, magam addig menjek.

Nem volt rossz stratégia, de nem a leghatékonyabb. A túrák első felében kihajtottam magam ekkor még, és a végére már nem maradt túl sok energiám. A nagy meleg mellesleg jobban megterheli az embert, legalábbis engem mindenképp, mint ahogy elsőre gondoltam. Hiába ellátás, saját felszerelésből való pótlás azért a hosszú táv csak-csak kimerítő.

Eljutva az utolsó lehetséges rövidítési/átnevezési ponthoz, nem éreztem magam annyira fáradtnak, hogy azt mondjam, most fel kell adni. Annyit éreztem, hogy igen gyalogoltam már eleget, de a maradék kilométer már bele fog férni, ki fogom bírni. Sokszor mondják, hogy fejben dől el egy túra igazán, itt a makacsságom, a kitartásom egyértelműen győzött a test jelzései felett.

Lassan kezdett besötétedni és én nem tudtam mihez kezdjek egyedül. Nem nagyon volt kedvem egy teljesen ismeretlen tájon magányosan bolyongani. Szerencsére csatlakozhattam egy kis társasághoz, és akármilyen volt is a tempó igyekeztem tartani. A társaság hol megállt, hol nagyon ment, számomra kényelmetlen volt mindig állni majd menni.

Az utolsó nagy emelkedő volt a Nagy-hegy, ez az andezit ömléséről híres hegyből sokat nem láttam, annyira nem, hogy még a turistautat és az ösvényt sem lehetett észre venni, így konkrétan megérzésre toronyirányt mentem fel és a bokrok között bukkantam fel, ahol már várt a társaság.

Mikor újra kivilágosodott, már mindenki bátrabban haladt, ismert útvonalak is voltak, de ezt én nem érzékeltem, a társaság szétszakadt és én is egyedül fejeztem be a végén a túrát.

A nagy meleg miatt kitolták a szintidőt 25 órára, ez volt az én szerencsém 24 óra 20 perc alatt sikerült beérnem, így elfogadták a teljesítést én nagyon örültem annak, hogy képes voltam ennek a túrának a teljesítésére.

A Cserhátba beleszerettem, nagyon szépen vezetett, jól ellátású túra volt. Bár nagyon elfáradtam, a lábaim napokig sajogtak, mégis nagyon örültem annak, hogy sikerült ezt a túrát megcsinálnom.