2015.02.21 – LeFaGySz – Börzsöny

lefagysz

A rögzített útvonal

jelv+ęnyTTT: http://www.teljesitmenyturazoktarsasaga.hu/tura?id=5776
Hivatalos honlap: www.maku.hu
Képes beszámoló itt

A LeFagySz túrákat 1994 óta rendezik 2009 óta Jandó Attila. A szervezők kabalája a Yeti.

„A Yetik visznek el, vagy mi magunk is azzá válunk!” – gondoltam.

Ugyanis a LegF@szább Gyerekek összegyűltek, hogy  Szívassák őket. Minden évben máshol rendezik ezt a túrát, és sosincs ellátás, de még emberes ellenőrző pont sem. Szúróbélyegző és hideg, kemény, durva útvonal.

Rita szervező Yeti autómobiljában kaptunk helyet, így elég korán odaértünk a Fatornyos Fogatóba, Királyrétre. Pihentünk, és készültünk, A Börzsöny sosem viccel, volt olyan túra, ami már felőrölt, nem beszélve arról, hogy idén igazán szintes túrát még nem is mentem, így még inkább kíváncsi voltam, hogy fogom bírni.

Lassan eljött az idő és 7:00-kor nekirajtoltam. Az eleje jól megy – még üde és friss az ember -, persze nem szabad elfelejteni, itt a túrán öngondoskodás van, nem állsz meg, nem frissítesz, te bajod…  Van már tapasztalatom, de sosem centiztem ki ennyire mint, Ariadné a fonalát…

SAMSUNG CAMERA PICTURES

A hegy egyik oldala tavaszias időben…

SAMSUNG CAMERA PICTURES

A hegy másik oldalán még javában tart a tél…

Mi is volt nálam? 3 db fokhagymás kifli, 1 db energia szelet, 2 db 20g-os Szerencsi csoki (túramaradvány) és 0,5 L víz. Mint később kiderült, a víz igencsak kevés volt. Az emelkedő csak emelkedett és emelkedett, és bár nagyon szeretem az ilyen terepet, mégis jobban elfárasztott, min szokása. Nagybörzsönyig jól ment minden. Utána kezdődött számomra az elfáradás. A Magyar-hegy legaljától egészen Salgóvárig való menetelés. Na, itt rendesen elfáradtam. A Fekete-völgyben, bár magamra találtam, de ott kifejezetten nem szeretek sietni, mert a völgy varázsa mindig magával ragad.

SAMSUNG CAMERA PICTURES

A Fekete-völgy és az erdei vasút maradványai

SAMSUNG CAMERA PICTURES

Kilátás Salgóvár tetejéről

Az utolsó részéhez értünk a túrának, már „csak” két hegy volt hátra. A Zöld sáv kettéágazásánál én egyenesen tovább Bubu pedig jobbra, hiszen az itener szerint „Bárhol, Bármikor” lehet ellenőrzőpont. Egyik felében sem volt, Csóványos előtti hegyre, Magosfára rakták azt. Az én utam kevésbé volt kitaposva, szerencsére panorámát is lehetett látni, de a majdnem térdig érő hóban nehezen haladtam.

Az utolsó hegy a Csóványos. Eléggé késő volt már ahhoz, hogy világosban érjek be a célba (Milyen szép lett volna). Volt még vagy 8 km. Hogyha hihetek az itinernek, akkor „átlibbentem” a Börzsöny legmagasabb pontjára. Megláttam, hogy megy le a nap, így tényleg megpróbáltam növelni a sebességet, és a naplemente legvörösebb részét még éppen, hogy elértem, ennek látványáért felküzdöttem magam a kilátóba, és csináltam panoráma-felvételeket.

SAMSUNG CAMERA PICTURES

Naplemente Csóványos-kilátó tetejéről

Itt kértem egy kis vizet, kaptam teát és vizet. (köszönet érte) Ez akkora erőt adott, hogy majdnem végig futva, vagy gyors lépéssel tettem meg az utolsó kilométereket. A célban már nem volt semmi bajom, a gyomrom volt összeszűkölve, meg sem bírtam enni a palacsintámat, a levest is épp elég lassan ettem meg.

Ha kihívásra vágysz, ha Yetivé akarsz válni, ha igazán kemény útvonalat szeretnél, emberes ellenőrzőpontok nélkül, saját ellátással, akkor a LeFaGySz túrákat neked találták ki. Az egyedi hatszögletű jelvényért is megéri. Na meg azért mert elmondhatod: F@sza gyerek vagyok!

NaHáT 90 – A Börzsöny megfog

A Túra időpontja: 2013.10.12.
Túra adatai: http://www.teljesitmenyturazoktarsasaga.hu/tura?id=4877
Képek megtekintése                                                        

Az eddigi túrák függvényében legyőzhetetlennek éreztem magam. Egy méltán nehéz és hosszú távú túrát választottam magamnak, és nagyon bizakodó voltam. A Börzsönyben megrendezet NaHáT túrákból én a leghosszabbat akartam teljesíteni.

Eddig még nem túráztam ilyen távon a Börzsönyben, és mivel ez az egyik kedvenc hegységem, nagy lelkesedéssel indultam el vonattal a rajtba. A nevezésen a legnagyobb sor a 90-es távon indult, hozzám hasonlóan sokan választották ezt a kihívást. A rajt egy tiszta, de hűvös hajnalon indult, mindenki jó kedvű volt.

Az elején elindultam, már ismerős túrázókhoz csapódtam, viszont valami nem volt rendben. Egy rosszulléttel, gyomor problémákkal küszködtem. Próbáltam pihenni, helyrehozni a dolgot, de nem sikerült. Jöttek-mentek az ismerős és ismeretlen túrázók. Daniék felszedték darabjaimat a földről és Popeye még egy kólára is meghívott, a társaságukban nagyon jól éreztem magam, újra erőre kaptam. Észre se vettem, de haladtam. Majd újabb rosszullét következett, lassan
eltűntek előlem megmentőim. Saját kényelmes tempómban felértem valamelyik a hegy tetején próbáltam megenni egy Balaton szeletet. Jött Gyuri és lelkesedésétől ismét erőre kaptam.
Nem részletezem ezt a kálváriát, de az elején a rosszulléttel – hol a cukor hiány, a szénhidrát pótlás volt a gond-, később, meg az idővel küszködtem. Az éjszaka közepén alig találtam meg a Bányapuszta vadászházát, kavarogtam, talán ott a legtöbbet.

Ezen a ponton jöttem helyre a meleg és a forró finom levesből már tudtam enni. A túra teljesítése viszont lehetetlennek tűnt. 5-ös átlag esetén még beérhetek, mindez szép elmélet volt, de az eddigi teljesítményem alapján ez illuzórikusnak tűnt.

A teljesítést nehezítette, hogy eleredt az eső. Csúszós hegyoldalak, nehezen járható utak mellett azért láttam foltos szalamandrát is fürdőzni. Én nem örültem ennyire meg ennek a zápornak, még több energiát vett ki belőlem.

Talán itt az egyik pontnál, ahol volt közlekedés ki kellett volna szállni, viszont én végig akartam gyalogolni. Mikor reggel a Törökmezői halastónál még láttam a szervezőket szóltam nekik, hogy a célba már nem megyek be, de elsétálok Nagymarosig. Itt leállítottam az útvonal mérését és nem az itiner szerint, hanem a legrövidebb úton gyalogoltam

célomig. Csalódott voltam, és később többiek is kérdezték mi történt velem. Rossz napom volt nem sikerült, és ezt el kellett fogadnom. Azt viszont nem bántam meg, hogy végig küzdöttem, mindenki aki megállt, vagy csak lelkesítésével próbált lelket önteni belém nagyon hálás vagyok, még órákkal később is tartották bennem a lelket azok a szavak.A Börzsöny nem viccel, és ezt mindenki tudja. Az első hosszú távú túrámon ki is fogott rajtam rendesen.

Amiért felejthetetlen maradt mégis, az a Börzsöny csodálatos szépsége. Rosszul lét ide vagy oda, de rengeteg fotót készítettem. A legszebb színekben pompázott az erdő, mivel sok szép kilátás is nyílt az út során, rengeteget csodálkoztam azon, milyen gyönyörű helyeket rejtenek hegyeink.

Természetesen megfogadtam azt is magamnak, hogy ezt a túrát legközelebb teljesíteni fogom. A Börzsönytől visszavágót követelek!

Pálos 70 – Zarándoklat teljesítménytúrázóknak (is)

A Túra időpontja: 2013.10.05.
Túra adatai: http://www.teljesitmenyturazoktarsasaga.hu/tura?id=4982
Képek megtekintése                                                       

Reggel van, még a korán reggelnél is korábban keltem fel. Ráadásul tegnap este én még túráztam egy éjszakai túrán, így tényleg keveset aludtam. Nem azért keltem korán, mert olyan messzire kellett volna utazni a rajt miatt, csak a Gellért-hegy lábához kellett eljutni. A rajt viszont 5-től volt. A korai indulás oka hazafelé elérni az utolsó vonatok egyikét a célból.

Nem csak én voltam az egyetlen, aki a hajnalban való kelést részesítette előnyben. Ismerős, tapasztalt túrázók. A szervezők nagy előkészületben voltak, a szervezők között megláttam egykori főnökömet, akiről akkor is tudtam, hogy túravezető, de még nem találkoztam vele, így nagyon megörültem, hogy látom, persze a sok feladata között nem tudtunk beszélni.

Még a nevezés közben felajánlotta Klári, hogyha vele tartok, akkor egy biztos pontig elfuvaroz. Ennek nagyon örültem, az amúgy nagyon kedves túratársat könnyű volt megismerni és megkedvelni. Annak ellenére, hogy rá kellett volna hallgatnom másokkal kezdtem el lépést tartani, egy rakéta sebességével távolodtunk mindenkitől. Sok érdekes történetet hallottam, de nem sokáig bírtam ezt a sebességet így körülbelül 15 kilométer után végleg lemaradtam és egyedül mentem a távon.

A túra különlegessége, hogy vallási vonatkozása is van. Három napos zarándoklattal is lehet teljesíteni. A kihívásokat keresők pedig, egy nap alatt sétálják végig a távot. A túra egészére jellemző volt, hogy egy különleges atmoszféra lebegte körül.

Több olyan pont is volt ahol már vártak minket hol ellátással, hol egy kis aprósággal, hogy a túrát emlékezetesebbé tegye számomra.

Az első ilyen pont még a Gellérthegyen a víztározóknál volt, ahol bejelölhetted, miért jöttél el az útra. A következő a Városmajori templomok között helyezkedett el, még a nap sem kelt fel teljesen, mindenki ébredezett. Egy követ vihettünk magunkkal, ezt a követ én meg is tartottam, bár mint kiderült szimbolikus jelentőséggel bírt és a következő ponton le is tehettem volna.

Az útvonal végig a különböző színű Mária úton vezetett, sok kegyhelyet, imafalat, szobrot és templomot vagy azok romjait érintette. A több, mint 30 oldalas útikönyv nem csak az útvonalat tartalmazta, hanem gondolatokat, a Bibliából való idézeteket is. Ennek ellenére a gondolataimba elmerülve, vagy csak az útvonalban gyönyörködve többször tovább haladtam, vagy kevertem el. Utólag már nem értem, hogyan sikerült ezt véghezvinni, a végén így 80 km-es túrát csináltam magamnak.

Az útvonal, az ellenőrzőpontok ellátás bőséges volt, még forró gulyáslevest is kaptunk. Itt értem be azokat, akik a három napos zarándoklaton voltak. Csodálattal néztek rám és túratársaimra is, hogy milyen kitartóak vagyunk. A leves olyan friss volt, hogy még perceket kellett várni, mire elkészült, de megérte, még úgy is, hogy az itt töltött időt ledolgozni nem tudtam, így a kompot 10 perccel késtem le.

A Pilis- és Visegrádi-hegységet a Börzsönytől a Duna választja el. Az utolsó kb. 10 kilométerben belekóstolhattam egyik kedvenc területembe is. Ehhez persze előtte át kellett, hogy keljek a komppal, melynek jegyét a nevezési díj is tartalmazta. Mivel több, mint fél órát kellett várnom, nagy szerencsém volt, hogy ott is ellenőrző pont fogadott tábortűzzel és vidám hangulattal. Nagy sötétben már nem csodálhattam meg a Börzsönyi tájat és féltem, hogy nem érem el az utolsó buszt, amivel Szobig eljutok, így ahogy csak tudtam szedtem a lábam. Nem csak én voltam ugyanabban a cipőben, több túrázó is ezért kocogott, futott el mellettem.

A célba beérve, sietvén vettem át a díjazást, szívesen maradtam volna beszélgetni, de még a cél előtt mondták, hogyha sietek, egy mikrobusz levisz egy adag túrázót a szobi vasútállomásra. Könnyedén elérve így a buszt otthon tudtam aludni. A szervezőknek nagy szerepe volt abban, hogy örök élményekkel gazdagodtam.

Túrista Kékszalag Maxi (110) – Bizonyítás magamnak

A Túra időpontja: 2013.09.07-08.
Túra adatai: http://www.teljesitmenyturazoktarsasaga.hu/tura?id=4800
Képek megtekintése

Az előző túrához képest kimaradt egy hét. Furcsa volt ezt a mondatot a fejemben hallani akkor. Valami nagyon hiányzott. Ami az igazsághoz hozzátartozik, hogy visszafordíthatatlanul megszerettem a teljesítménytúrázást, és innentől kezdve számítom a túrafüggésemet. Nem az számított, hogy mennyit, vagy hogy milyen ellátású túrát menjek, hanem az, hogy legalább heti egyszer gyalogoljak.

A hét kimaradást is az indokolta, hogy egy kátyúban megakadt a kerékpárom kereke és jól ráestem kerékpárostul egyik lábamra. Szerencsére nem tört el, de rendesen megrándult és fájt. Az orvos akivel éppen megnézettem nem javallotta a túrázást, így pihentettem.

Több dolog miatt is úgy éreztem ezen a túrán el kell indulnom. Egyrészt bosszantott, hogy bármilyen távot is megyek, mindig utána napokig fájt a lábam, gyengének éreztem magam, pedig semmit nem csináltam, mint gyalogoltam. A másik ok pedig az volt, hogy rájöttem, a szintidőn belüli teljesítés bőve elegendő ahhoz, hogy a tájat, és annak szépségeit megismerjem, és megcsodáljam. Ez az idő persze nem elég ahhoz, hogy órákat piknikezzél egy kilátóban, vagy letérj róla, mert a közelben van egy építészeti, vagy természeti kincs, viszont arra tud sarkallni, hogy vissza-visszatérj a tájra.

Egy harmadik okom is volt, hogy ezt a túrát én meg akartam tenni: Bizonyítani akartam, hogy 24 órán belüli 100 km-ert igen is teljesíteni tudok. Igaz, a Kékszalag maxi 110 km és 27 óra volt a szintidő, tehát most ez volt a cél. Nem volt kinek bizonyítani, magamnak akartam ezt a teljesítést.

Az eddigi leghosszabb túrámra tömegközlekedéssel jutottam el. A Magyarkútra érkező vonat roskadásig megtelt a túrázókkal. A tömegrajt miatt mindenki ugyanazzal a járattal jött. Ez volt az első olyan túra, ahol tömegrajtban indulhattam, itt láttam több túrázót is akiről már halottam, így láttam például Rudolf Istvánt akinek 1000 mérföldes teljesítéséről volt hangos a túratársadalom.[link]

A hatalmas tömeg rajtja kicsit kaotikusra sikeredett, már a nevezésnél is egymás lábára léptek az emberek. Az itiner, meglepően szűkszavú volt. Az útvonalleírás nem tartalmazott csak ennyit: OKT.

Persze, hogy hallottam már az Országos Kéktúráról, azzal is tisztában voltam, hogy ez azt jelenti, hogy a kék sáv jelzést kell követni (K). Ekkor még nem voltam jó jelzéskövető, sokszor tévedtem el, az útvonalat nem ismertem, így a K- egyes hírtelen kanyarjait, vagy rosszabbul festett szakaszait könnyen be is nézhettem (meg is tettem néhányszor)

A Börzsönyi-hegységből induló túra szép időben zajlott le, ahogy haladtam úgy tűntek el a kilométerek mögülem. Nem mertem gyorsan menni, féltem attól, hogy a térdem nem fogja bírni, bár az esés okozta fájdalmat már nem éreztem.

Annyira szép látvány volt felmenni a kilátóba, körülnézni, fotózni. Az este folyamán ismét társultam, nem egyedül mentem, hisz nem voltam biztos a dolgomban. Naivan úgy gondoltam, hogy a fényvisszaverő kockákat a túrára rakták ki, ez egy hosszú szakaszon még rendben is volt, viszont sajnos ki kellett derülnie, hogy nem jó felé megyünk. Szerencsére mi nem tettünk meg akkora kitérőt, mint azok akik már visszafelé jöttek, hogy minél gyorsabban az eredeti útvonalra térjenek.

Dobogókőn sikerült letérnem az Országos Kéktúra festéséről, így újra felvezettem a társaságot Dobogókőre. Biztos nagyon örültek nekem, hát még én, hogy mennyire ügyetlen vagyok.

A túra során azért szerencsére sok új embert ismertem meg, egyik kollégámmal is itt találkoztam, és van, hogy együtt túrázunk. Sokan hagytak le, volt mikor nekem is sikerült beérni másokat. Így lehetett az, hogy valakit félig alvó állapotban találtunk az utolsó hegymenet emelkedője előtt.

A végére egyedül maradtam. Lemaradtak? Előrementek? Mindegy egyedül voltam. Hűvösvölgynél már nagyon bosszantott, hogy mikor érek be, ott akartam lenni, ráadásul, a szintidőből is kifutok…

Egyszerűen fájt a talpam. Igen a talpam, nem a térdem nem a bokám ami szokott, hanem a talpam. Megláttam egy idős embert aki épp a reggeli kocogását végezte a Hűvösvölgyben. A következő monológ játszott le közte és közöttem. (hangosan)

 

  • Szép jó reggelt! Megengedi, hogy maga mellett fussak egy darabon?
  • (nincs válasz)
  • Remek! Köszönöm, milyen szép a napunk!
  • (már nem vártam választ

 

Nem tudom mi ütött belém, de elkezdtem először kocogni, majd futni. Addig futottam, amíg az erdős részen voltam. Milyen hosszú volt az? Nem tudom, hisz nem szoktam futni, számomra hosszúnak tűnt. Majd megérkezett a beton, és az utolsó emelkedő.

 

Az összes emelkedő közül talán ez volt a leghosszabb számomra. Balra néztem és ott volt a cél. Páran még lődörögtek, nem sokan, azt is tudtam vannak még mögöttem, így mondtam, hogy őket azért várják már meg, küzdenek, nemsokára itt lesznek. Örökkévalóságnak tűnt az a nemsokára…

 

27:10-percet számoltam én. A teljesítésemet elfogadták, örültem neki, hisz megküzdöttem vele, minden erőmet beleadtam. Mégsem lehettem maradéktalanul boldog. Még tartozom magamnak egy szintidőn belüli teljesítéssel. Saját magamnak be kell bizonyítani, megy ez jobban is…

Hát így kezdődik a túrafüggés, legalábbis számomra. Ezen a túrán kaptam amúgy a legtöbb lapot 2 emléklap 1 oklevél.