2017 Mesém

Az idén 2. alkalommal adtam be és került bele a kötetbe kis történetem. Olvassátok szeretettel: A Farm

Advertisements

Szívsüti

16464483_796655590482399_1324020387360538624_n1Bálint-nap. Sosem voltam az a nagy ünneplős, mert ugye azt akit szeretsz minden nap szereted és próbálsz figyelni rá, és kis örömet így vagy úgy belecsepészel a mindennapjaiba. Úgy gondoltam mégis, hogy egy kis süteménnyel mégis meglephetem kedvesemet, hátha örülni fog neki.

A receptek között nézegetvén aztán megszületett az ötlet. Bevallom nem tudtam milyen lesz, de sikere volt, így úgy gondoltam megosztom receptet mindenkivel. Előre bocsájtom, az adagokat megpróbáltam megadni, de totálisan szemre és érzésre készítettem.

Amit használtam:
2 csomag teljes kiörlésű Győri édes keksz (egy kakaós egy mézes)
egy kis doboz natur joghurt
egy kupaknyi vanulia aroma
1 cs. vaniliás cukor (elhagyható, mert a nélkül is édes lesz
Zaphehely
utifűmaghély
100 g vaj

Az elkészítés:
A kekeszeket ledarálom, a megolvasztot ajjal összekeverem a joghurtnagy kb felét bele teszem először zabpehely és utifmaghély nélkül jól összekeverem. Tulajdonképpen ezeket azért rakjuk bele, hogy jobban összefogja a tésztát. Olyan állaga kell legyen, mint egy kókusz golyónak. kb. én egy evőkanál zabpehlyhet és egy fél evőkanál utifűmaghélyat használtam. Ha van szaggatónk, akkor kinyújthatjuk, és kisebb formákat készíthetünk, vagy golyókat gyúrúnk belőle. Én egy nagy szív alakúra formáztam meg. A hútóbe teszem egy rövid időre, míg elkészítem a fehér mázt.

A fehér máz a maradék joghurtba keverek utifűmaghélyat, kicsit ezt is állni hagyom, és ezt kenem a közben már kissé megdermedt alkotásra. A hűtóben még kell azért neki egy kis idő jó ha az ízek összeérnek.

Szerintem sok féleképpen variálható sütemény lett.

Salabasina-kör

Nem kell ahhoz teljesítménytúra, hogy egy kellemeset kirándulj vagy sétálj. A Vasárnapi program a Salabasina-árok végig mászása volt. Lentről felfele a Tölgyikrek felé, majd visszafelé a Holdvilág-árokban gyönyörködtünk.

A Salabasina-árok egy mostanra reneszánszát élő szurdokhely. Remélem sosem lesz tömeges kirándulóhely, mert a vadregényessége adja meg a szépségét és varázsát. 3 éve voltam itt utoljára, azóta sok minden változott. Most a szurdok legvégénél szálltunk be. Vagyis, mivel egy jelentős terület a kecskefarmmé, így megtekintettük a végét a fúőút mentén és fentről kerültük ki az épületet. Széles erdészeti út visz mindket, de nem szabad végig követni. Figyelni érdemes a farm felső kerítését. Mi találtunk egy jó vadcsapást azon haladtunk párhuzamosan a kerítéssel. Az árok ezen része még nem olyan mély, a sok bedőlt fa látványa és a kis patakocska csordogálása fogad bennünket.

Fotózós, sétálos tempóban, egymásra mindig figyelve haladunk. Kalandos ez a szurdokvölgy, de egyértelmű lábnyomok mutatják, nem mi vagyunk az egyetlen csapat aki itt jár. Hivatalos jelölés ugyan még mindig nincsen, de látszik, hogy többen is felkeresik ezt a kultikus helyet. Teljesen megértem, hogy miért. 3,5 km hosszú árok, melyet kicsit visszafoglalt a természet, és végig lehet menni benne, kisebb nagyobb mászásokkal, bújásokkal. Farönkökön lépdelünk, sziklákon mászunk át.

Számomra új látvány volt az új modern gát, amely ketté szeli az árkot. A gátat megtalálod, akkor az árkot is. Kicsit tájidegen az egész, elrontja a képet. Átbújunk, vagy átmászunk alatta és folytatjuk az utunkat. Innen lesz egyre merdekebb a szurdok.

Különösebb nehézséget nem okoznak az akadályok, folyamatosan haladunk, néha még a régi piros kör jelzést is látjuk. A szurdok vége felé, kimászunk a Tölgyikrek irányába. Itt normál tempóba érkezünk a piros kereszten egészen a Holdvilág-árokig. Egy másik, már jobban járt szurdokba mászunk le a klasszikus Karolina-árokból egészen a tűzlétrán át. Most semmi sem jeges, a hó varázsol el mindenütt.

A nap lassan bújik el, de még bőven lesz időnk visszatérni az autókhoz, itt azért sikerül narancssárgára festett képeket készíteni a fényképezőgéppel.

Egy egész napos kirándulásra jöttünk, igaz 14 km-ert tettünk meg, de mégis kellemesen elfáradt mindneki. Örültem, hogy a társasággal együtt kirándulhattam, aki pedig szeretné megismerni a Salabasina-árok rejtett szépségét tegye meg, bár ajánlatos száraz időben vagy így télen. Az én meglátásom az, hogy télen sokkal szebb.

 

sam_2718-collage

Balról jobbra fentről le: 1. Holdvilág-árok csoportkép 2. Salabasina-árok bejárata 3. Holdvilág-árok naplemente 4. Salabasina-árok vége, magánterület határa 5. Kecskefarm bolt 6. Menetelés a Holdvilág-árokban 7. Menetelés a Salabasina-árokban 8. Salabasina-árok járata 9. Régi kopott jelzés a Salabasina-árokban

 

Solymári-ördöglyuk

SAMSUNG CAMERA PICTURES

Kilátás a barlang elől

Solymár emelkedős utcáitól nem is olyan messzire található a Solymári-ördöglyuk barlang. Mint a legtöbb barlang ez is védett és lakatokkal vaskapukkal lezárt terület. Enegdélyek nélkül és hivatalos barlangász vezető nélkül nem is tudsz eljutni. Akárhányszor is megcsodáltam a kilátást innen, vagy lefotóztam a vaskaput,  lemenni és megismerni a barlang rejtélyeit még nem sikerült. A barlang könnyen megközelíthető a zöld sáv jelzésről.

SAMSUNG CAMERA PICTURES

Solymári-ördöglyuk bejárata

Szombati napon úgy alakult, hogy bejárhattam egy kicsit ezt a barlangot. Kopottas zöld barlang jelzés mutatja az utat. Mi a meredek utca végén leparkolva vittük fel a barlang bejáratához a barlangász felszereléseket. A bejutás mindjárt nehézkes volt, mert nem nyilt a vasajtó. A hideg miatt befagyott a retesz, de sikerült kiolvasztani egy palackkal. A barlangba menekülvén a hidegtől, az ismerős 10-12 fokos kellemes hőmérséklet rögtön engem is megcsapott. A lépcsők nagyobb terénél átöltöztünk, overáll, lámpa, gumicsizma. Mentünk le a Cirkusz terembe, majd onnan egészen a Labirintus teremig. A csapat itt kettévált. Négyen elmentünk felfedezni, a többiek meg elkezdték azt amiért jöttek.

SAMSUNG CAMERA PICTURES

Egy csepp

Egy eddig ismeretlen járat takarítását végezte a csapat. Ha szerencséjük lesz a járat akár egy új irányt is mutathat, de az is lehet, hogy az egész a semmibe vezet.
Több vaslétra is el van helyezve a barlangba illetve kötelek és láncok. Ezek segítségével jártuk be a barlang egy jó részét. Kicsiny denevérek pihentek itt-ott. óvatosan haladtunk ne zavarjuk őket.

SAMSUNG CAMERA PICTURES

Denevér pihent

Az első barlangi próba a “keserves nyőgések folyosója” volt. Kicsit ki kell tolnod magad, és bizony kiadhatsz magadból nyőgés hangokat. Hát innen a név. A legtöbb név amúgy igen beszédes, vicces a története.
A “Morzsoló “után mindjár bekerültünk a “Konzerv” terembe ahol vezetőnk elmondása szerint 30 felnőtt ember is elfért már. Innen mentünk  a “Szülőlyukon” keresztül, amin kipréselve magad tényleg úgy éreztem, mintha a barlang szájából születhettem volna meg immáron másodszorra.
Megnéztük a “Soványítón” keresztül, hogy van a

SAMSUNG CAMERA PICTURES

Az egyik szűkületből kijőve

barlang másik kijárata az úgy nevezett “Pipa”. A “Soványítónál” hasat behúzod, a “Pipát” nem láttam, de a járat alakja miatt kapta a nevét. Eddigre már jócskán ki is melegedtem. Egyáltalán nem fáztam, kicsit meg is izzadtam.
Még volt egy kis időnk ezért elmentünk a “Lapítón” keresztül egy másik irányba is, ahol az “Őrület” szűkület taláható.

SAMSUNG CAMERA PICTURES

Az “Őrület” ezen keresztül ketten is átjöttek a csapatból (Én már nem fértem át)

Nem vezet sehova egy lyuk, amint elvileg keresztül tudod magad tolni (sisak nélkül). Nekem esélyem se volt.

SAMSUNG CAMERA PICTURES

A “Lapító”

Visszafelé még a “Fityma” szűköleten ereszkedve visszamentünk oda ahonnan jöttünk és beálltunk segíteni. Észre sem vettem de 5 órát tartózkodtunk a barlangban, teljesen feltöltődve jöttem ki.

SAMSUNG CAMERA PICTURES

Kellett azért néha erő 😀

Aki pedig szeretné meglátogatni a barlangot szoktak tartani vezetéseket, amelyet nagyon tudok ajánlani családi programnak, vagy baráti társaságoknak.
Azt viszont előre vetítem: Készülj fel, hogy koszos leszel 😀
Meglepő, nem? 😀

Üzenet a kő alatt

Irodalmi pályázatra beadott történet, sajnos nem jutott be, ezért megosztom itt, ahogy szoktam.

Prága városában többször jártam már, ott mindig nyüzsög az élet. Több ezer turista fordul meg nap, mint nap a macskaköves utcáin. Mikor először jártam ott, magam is furcsának találtam, hogy a város szívében nincs sima betonút, mégis valahogy ez adja a varázsát. Tornyos épületek, sok szép, különböző stílusban épült házak, mind-mind hozzájárultak ahhoz, hogy ezt a helyet megszeressem. Már ezerszer jártam itt, hogy végignézzem a kötelező helyeket: Károly-híd, Arany utca, Lőportorony, a megszámlálhatatlanul sok csodálatosabbnál csodálatosabb templom, kezdve a Vyšehrad Szent Péter és Pál templomától egészen a Szent Vitus székesegyházig. A turisták által kedvelt helyeken kívül látogatásaim során az összes varázslatos, rejtett zugot is megismertem, a város szélén lévő nemzeti parkok csodálatos kikapcsolódást nyújtanak nyáron. Divoká Šárka fekete sziklás dombjait, csordogáló patakvölgyét különösen szeretem.

Számomra minden városban van egy olyan hely, ami nem általános turistalátványosság, titkos zugok ezek, ahová akármi történik, többször is visszatérek, akár egy kirándulás alatt, vagy egy napon belül is. Prágában is van egy ilyen.

A Kampa félszigetet mindig felkeresem: pont rálátni a Károly-hídra, a csodás óvárosra, és ott vagyok a Moldva folyó partján, mely páratlan hangulatot sugároz. Persze nem csak ezért szeretem. 2012-ben is épp a sziget felé tartottam, amikor majdnem hasra estem a cipőfűzőmben, így fedeztem fel a félsziget előtt, hogy az egyik macskakő az út szélén laza.     Utazásaim során mindig szerettem a városok apró titkait meglesni és megismerni, Prága városát ekkor még nem annyira ismertem, de arra is kíváncsi voltam, mekkora és milyen súlyú lehet egy macskakő. Így hát megnéztem, mennyire laza… Tisztában voltam vele, egyszerű bazalt kockakőről van szó, de mégis kivettem a helyéről. Nem volt annyira könnyű. Ami viszont végképp meglepett, hogy a kő alatt egy kis dobozka rejtőzött. Mások a Károly-hídon dörzsölgetnek szobrokat, valaki meg itt hagyott valami emléket? Találtam egy geocaching ládát? A kíváncsiság hamar legyőzte azt a félelmemet, hogy mindjárt felállít onnan egy rendőr, és életem végéig macskakövek letételére és javítására ítélnek, mert megrongáltam a történelmi várost. Szerencsére azonban nem történt ilyen.

A doboz kicsi volt és fából készült. Apró, faragott minták díszítették, melyek kissé megkoptak. Az idő is megviselte a dobozt, régóta ott lehetett már. Én úgy nyitottam ki, mint aki megtalálta a frigyládát. Lassan, óvatosan, egy kisebb nyikorgó hang kivételével azonban nem szabadítottam a világra semmilyen gonosz szellemet, nem robbant fel.

A dobozban egy összehajtott papír volt egy műanyag zacskóban. Kissé megsárgult, de védve volt az időjárás viszontagságai ellen.

A papíron egy írás volt. Visszaraktam a dobozt a helyére és rá a követ, úgy gondoltam, a levelet majd este elolvasom, és jól megjegyzem hol is jártam. Csodálatosak a 21. századi találmányok. Az okostelefonommal csak lefotóztam a helyet, hozzáadtam a koordinátákat, bejelöltem térképen, így biztos lehettem benne, hogy meg fogom találni holnap.

 

 

A szállásra érve már izgatottan vártam, hogy vacsora után bezárkózhassak, és a papírost elolvashassam. A szobámban remegő kézzel nyitottam szét a levelet, és nagyon megörültem, hogy a tartalma sem sérült meg, könnyen el lehetett olvasni. Angolul írták, és az alábbi szöveget tartalmazta:

„ Kedves Idegen!

Ha ezt a levelet a kezedben tartod, akkor gratulálnom kell neked, mert megtaláltad az általam elrejtett ládikót. Marie vagyok, jelenleg a Cambridge Egyetem jogot hallgató végzős diákja. Egy vidám lány vagyok, aki most a szerencséhez fordul. Az életem átlagosnak mondható, semmi szörnyűség nem történt velem, jó tanulmányi eredményeimnek köszönhetően kerülhettem be erre a nívós egyetemre. Mint minden embert, értek már tragédiák, de van olyan, amit sosem sikerült megtapasztalnom. Jövőmet biztosítva érzem, de egy fontos dolog hiányzik az életemből: a szerelem.

Fiatal lányként nagyon sokat ábrándoztam, hogy találkozok a szőke herceggel, aki majd fehér lován értem jön, de persze ezek csak hiú ábrándok maradtak. Sokszor strébernek, tudálékosnak tartottak a jegyeim és szorgalmam miatt. Épp ezért sem kellettem soha egy fiúnak sem. Én sem foglalkoztam ezzel az érzéssel.

Viszont, ahogy felnőttem éreztem valaminek a hiányát, és ez pedig a szerelem érzése. A könyvek és történetek leírása alapján csodálatos dolog.

Úgy gondolom, ha valaki véletlenül megtalálja levelemet, és van legalább olyan kíváncsi és kalandvágyó, mint én, ezt a dobozt nem csak megtalálja, de el is olvassa soraimat, akkor már érdemes felajánlanom neki azt, hogy megismerjük egymást, hátha benne találom meg azt, akit keresek.

Persze megtalálni önmagában nem elég, válaszolni is kell a levélre, meggyőzni a másikat ilyen módon sokkal nehezebb, mint én valaha is hittem.

Úgy döntöttem mégis, hogy ezen a furcsa módon próbálom megtalálni páromat, azt a valakit, akit nekem szánt a sors. Sok város van, ahol elhelyezhettem volna levelemet, de Prága a szívemhez nőtt, minden évben visszajövök ide, s várom, hátha megtalálja valaki az üzenetemet és válaszol rá.

Csatolok egy fényképet is levelemhez, hogy lásd, nem vagyok bányarém, de nem is vagyok Miss Universe.

A Világ tele van csodákkal, fedezzük fel együtt mindet, ismerjük meg egymást. A sors fura dolgokat hozhat, lehet, ha még nem találtad meg párod, pont engem keresel. Derítsük ki együtt.

Persze sokat mesélhetnék még magamról, de minden mást beszéljünk meg személyesen.

Marie

10/4/2010”

A levelet többször elolvastam, és először azt gondoltam, hogy csak egy vicc, majd másodszor, hogy ez egy átverés, de azért csak szöget ütött a fejembe. Lehet, hogy mégis létezik ilyen?

Jómagam hadilábon álltam a nők terén. Mindig tisztelettel és figyelemmel bántam a nőkkel, mégis, mikor udvarolni szerettem volna, felsültem, valamit biztosan rosszul csinálok. Fogalmam sincs mi a baj velem, de vagy ez a sorsom, vagy követ a balszerencse.

A levélhez tényleg csatoltak egy fényképet, ezen az én szótáram szerint egy álomszép lány képe tárult elém. Nem hagyott nyugodni a gondolat: a levelet két éve írták, lehet azóta elfelejtette, vagy már megtalálta azt, akit keresett, de mégis ott volt az a bizonyos ”mi van, ha nem”.

Egyenlőre az asztalon hagytam a levelet és próbáltam aludni, de folyton ezen pörögtem. Feldúltan aludtam el, álmom rémálommá változott és tollak kergettek meg, papírmasét hajtogattak belőlem… aztán felébredtem, és csodálkozva vettem észre, hogy már reggel van, és az ágyat teljesen összegyűrtem, pedig ilyet nagyon ritkán csinálok.

Eldöntöttem, egy életem egy halálom, én kíváncsi lettem erre a lányra, ezért nekifogtam, hogy megírjam a levelet. Többször belekezdtem, sokat gondolkoztam, hosszú órákat töltöttem megírásával, majdnem tíz óra lett, mire elkészültem épp, hogy leértem a reggeliző asztalhoz. Szinte csak apró maradék maradt a svédasztalon.

Szia, Marie!

Frank vagyok. 28 éves. Tanárként dolgozom már pár éve egy középiskolában.

A kicsiny dobozt, benne leveleddel, teljesen véletlenül találtam meg. Szöget ütöttek fejemben az általad írt sorok. Mindig is szerettem a kalandokat, mégsem vagyok az az igazán erős, szőke herceges alkat.

Kíváncsi lettem rád és a történetedre, ezért úgy döntöttem, tollat ragadok, és válaszolok neked, remélem, hogy még jársz erre a helyre, és el fogod olvasni.

Életem során, mint minden ember, sok tapasztalatot próbáltam szerezni, és tanárként igyekszem diákjaimat úgy tanítani, hogy ne csak a kötelező maradjon meg bennük, hogy a tanuláson kívül megismerkedjenek az élettel is.

Fontos, hogy mindenkiben megmaradjon a kreativitás, egy kis gyermeklét, kalandvágy, álmodozás, de közben azt sem szabad elfelejteni, hogy akarva-akaratlanul fel kell, hogy nőjön; hát erre próbálom én is felkészíteni őket, holott még magam sem gondolom azt, hogy teljesen készen állok mindenre.

Szívesen venném, ha megismerhetnélek. Mit szólnál ahhoz, ha az elrejtett üzeneted közelében találkoznánk? A Kampa Park ideális egy találkozóra, finom ital és étel mellett tudunk beszélgetni és megismerni egymást.

Hogy lásd, én milyen vagyok, mellékelek magamról egy képet, az általad írt levelet a képpel pedig megtartom.

 

Ismerkedjünk meg hát személyesen is, remélem, mire legközelebb Prágában járok, olvashatom válaszod.

Üdvözöl: Frank

15/06/2012”

Gondosan visszacsomagoltam a válaszlevelet abba a műanyag tasakba, amiben az eredeti volt. Mivel nem volt nálam normális fénykép, útközben próbáltam egy igazolványképet készítő boltot keresni. Egy szót sem tudtam csehül, ezért, többszöri útbaigazítás után, kisebb nehézségek árán, de találtam egy ilyen helyet. Az elkészült képet beleraktam a levél mellé. Megkerestem a laza macskakövet, és a dobozba rejtettem válaszlevelemet. Ez volt az utolsó napom ebben az évben Prágában: sokkal különlegesebb volt, mint amire valaha is számíthattam.

  • –- –- –- –- –- –- –- –- –- –- –- –- –- –- –- –- –- –- –- –- –- –- –- –- –- –- –- –- –

Közel egy év telt el tavalyi prágai látogatásom óta. Ezúttal májusban, a születésnapom körül mentem el. A pünkösdi hétvégét választottam, így egy nappal többet tudtam maradni. Az eltelt idő alatt nem volt nap, hogy ne gondoljak arra, vajon Marie válaszolt-e levelemre vagy sem.

Volt, amikor napjában többször elővettem a levelet, vagy megnéztem a fényképét. Nem tudom mi ütött belém, de még ábrándoztam is. Vajon tényleg megismerhetek egy ilyen csinos lányt, ha összeismerkedünk, tetszeni fogok neki?

A kérdések után csak újabb kérdések jutottak eszembe. A kezdeti apró félelmet a rettegés váltotta fel. Már-már megpróbáltam meggyőzni magam, hogy meg sem történt, s miután nem sikerült, végső félelmemben már az elutasítás képkockáit láttam magam előtt. Csak ritkán jutott eszembe egy-egy pozitív végkimenetel, ha ez meg is történt, akkor hamarosan felváltotta egy még szörnyűbb látomás.

Ebben az évben kivételesen vonattal érkeztem, és három órával többet utaztam, mint a rendes menetidő. A több, mint 10 órás vonatút nagyon fárasztó volt a kabinszomszédok miatt, mégis az első dolgom az volt, hogy a nap utolsó fényeinél elrohanjak arra a helyre, ahol tavaly a kis dobozt megtaláltam. Türelmetlenül kutattam az ismerős pont után, telefonom segítségével próbáltam a helyet meglelni, de nem volt ott. A macskakövek eltűntek. Beton váltotta fel. Teljesen kétségbe estem. Fáradtan, letörten mentem a szállásomra, és mély, álomtalan álomba merültem…

Másnap reggel bejártam a belvárost, ettem a kedvenc helyemen, de csak nem hagyott nyugodni ez az egész, visszamentem hát arra a helyre. Világosban azért kicsit máshogy festett a dolog. Valóban az utat egy bizonyos rész után lebetonozták, de a macskakövek is megmaradtak. A telefonomra ránézve, most úgy láttam, mégis a köves részre mutat az akkoriban elmentett pont. Elkezdtem hát nézelődni, rátalálni a macskakövek közül arra, amelyik valamiért más, mint a többi. Az út széleit vizslattam, és szerintem a többi járókelő nem tudta, hogy mit csinálok éppen. Megpróbáltam felidézni, tavaly hol is kötöttem meg a cipőmet. Hiába a telefon és GPS, ha ott álltam, ahol a pontot mutatta, akkor sem mozgott egyik kő sem. Valahogy biztosnak éreztem azt, hogy a titokzatos kő a közelben van.

Körülbelül negyed órát kerestem a rejtekhelyet, szinte a közelben lévő összes macskakövet megpróbáltam megfogni és megmozgatni. Az egyik épp csak egy picit mozgott. Kétszer is megvizsgáltam, túlmentem rajta, majd harmadjára kicsit erőteljesebb voltam. Nem csoda, hogy nem találtam meg, a betonozás végett jó sok homok került a kövek közé, ezért mozdult meg ez a kő olyan nehezen.

Kikapartam a homokot körömmel és megpróbáltam kiemelni, egy kis beton is kerülhetett rá, mert sokkal nehezebben engedett, mint tavalyi emlékeimben. Utolsó fűszálként kapaszkodtam abba a reménybe, hogy ez az a hely. Már nem törődtem azzal, mit is mutatott az okosnak hitt telefonom. A térkő engedett, és távolodott a többitől. A macskakő alatt vékony homokréteg mögött rejtőzve megleltem a már ismerős dobozt.

Szívem egyre vadabbul kalapált. A dobozba bele se nézve vittem féltett kincsemet magammal a szálláshelyre. Mielőtt azonban megint elfelejtettem volna hol is volt a helye, egy nálam lévő filccel megjelöltem a követ.

Becsaptam magam mögött a szállodaajtót, és türelmetlenül bontottam ki a dobozt: amelyben ott volt egy levél, de nem az, amelyiket én írtam. Ez egy másik papír volt, ezúttal színes. El sem hittem, mikor kinyitottam, Marie kézírását olvashattam újra:

„Kedves Frank!

Milyen csodálatos, hogy megtaláltad levelemet, és köszönöm, hogy válaszoltál rá. Szimpatikus vagy a fényképen, és igen, szeretnék veled találkozni. Én évente egyszer járok Prágában, az egyik rokonom él itt, és a születésnapja körül meglátogatjuk őt. Találkozzunk hát jövőre, április 12-én 13:00-kor a Kampa parkban. Marie névre foglaltam le a kedvenc helyemet, bár igazán furcsán néztek, mikor a dátum megadásakor majdnem egy évvel későbbi időpontot mondtam. Szerintem titkon még fogadtak is, hogy eljövök-e,  én jót vidultam ezen.

A levél mellett találsz egy másik borítékot is, melybe raktam egy kis meglepetést neked. Remélem, nem veszed tolakodásnak, de ha ezt tudnád viselni a randevúnkon, akkor biztos könnyen megtaláljuk egymást. Nem szeretném, ha a foglalás ellenére mégis más valaki ülne ott és őt szólítanám le.

Reménnyel és izgalommal várom a találkozásunkat.

Marie

08/04/2013”

A levél mögött valóban volt egy boríték, benne egy nagyon szép vászonzsebkendő. Piros színű, fekete cserkészliliom mintás. A zsebkendőn enyhe női parfüm illatát éreztem, mikor megszagoltam. Már ezzel elcsavarta a fejemet. Egy rövid választ írtam csupán, mely azt tartalmazta, hogy izgatottan várom, és ott leszek, s mivel én is készültem meglepetéssel, mellékeltem egy apró rózsa brosst, ugyanabba a borítékba raktam, amiben a zsebkendő volt.

A prágai hosszú hétvégém többi napja eseménytelenül telt. Többször felkerestem a Kampa szigetet, talán titkon azt reméltem, mégis meglátom Marie-t. Ebben az évben inkább bóklásztam és sétáltam még a kevésbé ismert részeken, nem vágytam a turisták által oly szeretett központi helyekre. Gondolataimba merültem és mindig nálam volt a zsebkendő is. Ebben az évben sem találkozhattam ezzel a titokzatos lánnyal, vajon tényleg szabad lesz még, sikerül-e összeismerkedni vele?

Akármerre jártam, gondolataim mindig a jövő évi utazásomra és a lánnyal való találkozásra lyukadtak ki. Eddigi félelmeim elszálltak, helyette az első napokban felhők feletti boldogság árasztott el. Ahogy telt az idő, aggodalmaim megpróbáltak újra utat törni, melyet szorgosan próbáltam elhessegetni. Hazaérve már jó előre lefoglaltam a repülőjegyet, és kivettem szabadságnak az áprilisi hétvégét, hogy láthassam Marie-t. Egy csodálatos mesebeli történet kezdett kibontakozni előttem, melynek én voltam a főhőse, szinte hihetetlennek tűnt

  • –- –- –- –- –- –- –- –- –- –- –- –- –- –- –- –- –- –- –- –- –- –- –- –- –- –- –- –- –

A gyerekek nem várják úgy a karácsonyt, mint én 2014 áprilisát. Rengeteget idegeskedtem, készültem, majdnem visszamondtam az utamat, kifogásokat kerestem, majd lebeszéltem, végül újra rábeszéltem magamat, arról, hogy mennem kell. Miután felszálltam a repülőre, már nem volt visszaút. Elhatároztam magam, és találkozni fogok Marie-val. Végül is ezért válaszoltam a levélre, minden eddigi kérdésemre most meg fogom kapni a választ.

A megbeszélt időponthoz képest egy nappal előbb érkeztem, még lélekben próbáltam felkészülni. Nem néztem meg a dobozt, inkább a történelmi városrész adott bizonyos fokú nyugalmat. A tornyok és épületek varázsa egy idő után magával ragadott, kicsit meg is tudtam feledkezni a másnapi randevúmról.

Estefelé már újra a rettegés és a félelem kerített hatalmába, sejtelmem sincs aludtam-e egyáltalán valamennyit, de az biztos, hogy nem keltem fel pihenten és nyugodtan. Szervezetem kezdett egy vulkánéhoz hasonlítani, homlokomat tűzforrónak éreztem, és szinte szakadt rólam a verejték. A tükörbe nézve döbbentem rá, hogy valójában, mindezt csak képzelem.

A Kampa parkba érve leültem hát a Marie nevére foglalt helyre. A pultos csodálkozott, hogy jöttek a foglalásra, és elmesélte nekem, hogy szkeptikus volt azzal kapcsolatban, hogy tényleg lesz-e itt valaki. Majd, mikor azt hitte nem látom, bosszús mozdulattal 200 Cseh koronát adott egy másik pincér markába. Igaza volt a lánynak, tényleg fogadtak arra, megjelenik-e itt valaki, avagy sem. Ezen jót mosolyogtam, és megigazítottam zakómon a piros zsebkendőt.

 

Elmúlt 13 óra. Ránéztem a már általam kissé megkoptatott fényképre. Még negyed óra telt el, de nem jött senki. Az étterem rogyásig volt tömve. Az asztal szép helyen volt, mert a Moldva partjára csodálatos kilátás nyílt. Ezen kívül látni lehetett mindenkit, aki ide érkezik. Egy idős hölgy elegáns ruhában lépett be, a pincértől kérdezett valamit, aki az asztalomhoz vezette a hölgyet.

Én meglepődve pattantam fel helyemről, és megkérdeztem az idős hölgyet:

  • Üdvözlöm, hölgyem. Ide foglalt helyet? Ezek szerint én rossz helyre ültem?
  • Nem hiszem, fiam, ha minden igaz, te vagy Frank. Nagyon örvendek, Marie vagyok. Az általam adott zsebkendőből biztos vagyok, hogy te vagy, akihez jöttem.

A pincér kíváncsian nézte végig a közöttünk zajló érdekes játékot, én furcsán éreztem magam, nem is tudtam, mit kéne tenni ebben a helyzetben.

Végignéztem a hölgyön, és felfedeztem a rózsa brosst a ruháján. A körülbelül 80 éves hölgyet hellyel kínáltam, majd kértem egy italt magamnak és neki is. Elég bugyuta fejet vághattam, de nem tudtam hova rakni ezt az egészet, kérdőn néztem, nem bírtam megszólalni. Így hát ő kezdte meg a beszélgetést:

  • Nagyon kedves tőled, hogy eljöttél erre a helyre ebédelni velem. Néhai férjem nagyon szeretett itt enni. Bizonyára meglepődtél, hogy már nem úgy nézek ki, mint azon a képen. A koromról sem mondtam igazat a levélben. Be kell, valljam, kíváncsi voltam működik-e még a Kampa sziget varázsa.
  • Varázsa? – kérdeztem vissza értetlenül.
  • Bizony, Frank. Ez a félsziget varázserővel bír, te megtaláltad ennek a központját, a szívét a szigetnek, ami egy macskakőbe volt rejtve.
  • Szinte még a félsziget szélén vagyunk, mégis a szívének hívja? – kérdeztem csodálkozva.
  • Számomra mindig is a szíve marad, ha megengeded, elmesélem neked.

A bennem kavargó bosszúság, hamar elmúlt, rögtön kíváncsivá tett szavaival. Az idős hölgy kedves volt, elegáns, rettentően szimpatikus. Tanár létemre mindig is szerettem az emberekkel beszélni, megismerni régi titkokat, így az ő története is kezdett érdekelni. Reméltem a meséje magyarázatot ad arra, vajon miért is vagyok itt. Megkértem hát, hogy nyugodtan fogyasszuk el ebédünket, s közben mesélje el nekem a történetét.

  • Több mint hatvan éve már annak, hogy először jártam ezen a csodálatos helyen. A város korántsem volt ilyen nyugodt és szép abban az időben. Majdnem minden évben megfordultam itt. Volt férjemet is itt láttam meg először. Nagyon sármos volt. Fiatal katonaként szolgált, mint abban az időben szinte mindenki. Kósza pillantásokat vetettünk egymásra. Én itt, a Kampa szigeténél úgy ejtettem el egy ilyen zsebkendőt, mint ami a zakódban van, hogy jó láthassa. Még direkt bele is tűrtem a macskakövek közé egy picit, hogy ne vigye el a szél. Persze rögtön felszedte és kitette zubbonyának zseb részébe. A kedvességem pedig azzal viszonozta, hogy másnap azon a helyen megjelölt egy macskakövet, és az alá egy dobozt rejtett. Ez volt az a doboz.”

Marie történetét hallgatva elámultam, és csodálva hallgattam a régi emlékeket. Elővette a dobozt, melyet én megtaláltam az említett rejtekhelyen. Hihetetlen volt a gondolat, hogy hatvan évnél is idősebb. Kezembe vettem, megforgattam, tanulmányoztam, belenéztem. Most üres volt. Letettem az asztalra, és Marie folytatta a történetét:

  • Ez volt a mi kis titkos levelező ládánk. Azon a nyáron sokat voltunk együtt, megismertük egymást és első látásra egymásba szerettünk. Miután nekem el kellett mennem, akkor is megmaradt a mi kis titkos helyünk, így amíg Prágában állomásozott, vagy áthaladt, mindig megoldotta, hogy írjon nekem pár sort, még akkor is, ha én nem mindig tudtam elolvasni. Szép lassan elmélyült a kapcsolatunk, és jöttek a nyugodtabb idők, találkoztunk, összeházasodtunk. Csodálatos közös életünk volt. Szerelmünk mindvégig megmaradt. A távolság és a zavaros idők nem győztek érzéseink felett, és ezt szerintem ennek a titkos helynek köszönhetjük. Hosszú és szép házasságunk volt, katonai életét feladta és iparosként dolgozott. A szigetet mindig meglátogattuk, figyeltük az itt megfordulókat, sok szerelmes talált már itt egymásra. Ezért van e szigetnek varázsereje, és épp ezért az általad megtalált macskakő alatt pedig a szíve.

Elővett sok korabeli fényképet és én tisztelettel tanulmányoztam, ámulattal szemléltem azokat. Ott volt a férje, családja, gyerekeik, az első háza. Ott volt ugyanaz a kép, ami nálam is, csak sokkal régebbi kiadásban.

  • Ez egy csodálatos történet, Marie. De nem értem, miért nem árulta el rögtön, hogy mennyi idős, én akkor is szívesen találkoztam volna magával, és ugyanolyan csodálattal hallgattam volna meg a történetét. – mondtam neki.
  • Most már tudom, mert látom rajtad Frank, de nem először találják meg a kicsi a dobozt, nem mindenki érti meg, még azok közül sem, akik válaszolnak. Vannak, akik haszon reményében akarnak találkozni, mások pedig közönséges szoknyavadászok. A varázs csak arra hat, aki kicsit is, de hisz a csodákban. Akár úgy is mondhatom, aki elég méltó rá, valamiért különleges.
  • Én különleges lennék? Ugyan már, köszönöm, de teljesen átlagos ember vagyok. Semmi különlegeset nem tettem még az életben. – válaszoltam.
  • Azt csak te gondolod, de nem attól lesz különleges valaki, mert kitűnik. Te egy bolondos lányt vártál, hát én, bár már nem vagyok lány, de elég bolondos öreg lettem. Fiatalon sem voltam sokkal másabb. Te különleges vagy belülről, még akkor is, ha nem látod be; hiszel a mesékben és a hivatásodban. Ezt leveledből tisztán kiolvashattam.

Belegondoltam abba, amit mondott, és rá kellett ébrednem, hogy igaza van. Én is kissé bolond, kissé bohókás vagyok, lehet nem értem el semmi különlegeset az életben, de mégis egyedi vagyok, és valaki számára különleges. A munkámat valóban komolyan veszem, és szeretem a meséket, miért ne hinnék bennük. Az álmodozásról sosem szoktam le, még akkor, sem, ha szörnyű félelem-képek gyötörtek utána.

  • Viszont, meg kell, valljak neked még valamit, ha már az igazságnál tartunk. Nézd meg jobban ezt a két képet!– mondta Marie, és a két arcképet egymás mellé tette.

 

Első ránézésre tényleg a két kép megszólalásig hasonlított egymásra. De valami mégsem volt vele rendben. Arra döbbentem rá, hogy a két képen nem ugyanaz a személy volt látható. Az orra, a haja és a tartása különbözött. Az általam őrzött képen egy apró szemölcs is volt a lány arcán.

  • Ezen a képen nem Ön van – mondtam meg neki a nyilvánvalót, és az általam már jól ismert, kissé megkopott Marie-képen rámutattam az árulkodó pöttyre.
  • De nem ám fiam! – mosolyodott el Marie.

Még mindig kissé értetlenül néztem fel és kerestem a kandi kamerákat, vagy valamit, amikor a szemem sarkából észrevettem, hogy a képen már jól ismert ifjú lány lép be az étterembe. Meseszép ruhában volt, hosszú haja a vállára omlott, és a pincért meg sem várva, felénk mosolygott, majd határozott léptekkel odajött hozzánk. Egyszerre mindent megértettem. Én ismét felálltam.

  • Szia, Frank. Marie vagyok. – mosolygott, majd helyet foglalt az idősebbik Marie mellett.

Megdöbbenésemben meg sem tudtam szólalni, csak visszaültem a helyemre. Néztem őt, és kalapált a szívem, nem találtam szavakat. A barna szemének színe, apró világos-barnás tengerként falta fel tekintetem és lelkem. Tényleg csodaszép lány volt, ő is figyelt engem, szemünk találkozott a végtelen univerzumban és nem kellett már szó, hogy tudjam, velünk is megtörténik az, ami az idősebbik Marie-val. Már ismeretlenül is beleszerettem ebbe a lányba, futott át hirtelen a tudatalattimból az agyam egyik aktívabb részébe. A fiatal és idősebb Marie-t néztem felváltva, s nagy nehezen kinyögtem egy újabb nyilvánvaló dolgot:

  • Maguk rokonok!

Erre csak összenéztek és nevettek, hangosan, édesen. Majd mivel rájöttem, hogy mit is mondtam, jómagam is nevettem. Ezzel feloldódott a kezdeti feszültség. A fiatalabbik Marie pedig elmesélte, hogy valóban társat keres, de próbatétel elé állítja azokat, akik vele szeretnének találkozni, mert sokat csalódott már a férfiakban. Hallgattam, ahogy ő és – mint kiderült – a nagymamája mesélik az elképesztő megtalálásokat és különböző mesébe illő történeteket. Jómagam is velük mulattam, és csodálkozva hitetlenkedtem egy-egy elképesztő eset hallatán. Sok idő telt el, az idősebbik Marie látta, hogy nem tudjuk levenni egymásról a tekintetünket, egy idő után felállt és ezt mondta a fiatalabbiknak:

  • Most pedig kincsem, magatokra hagylak kicsit, ismerd meg ezt a fiút, jóravalónak tűnik, remélem a sziget varázsa ezúttal is csodát tesz.

Távozása előtt még megöleltem és megpusziltam az idős hölgyet, mint aki régóta ismeri. Fogalmam sem volt honnan vettem ezt a bátorságot és szokást, de ő nagyot mosolygott a viselkedésemen, megköszönte a finom ebédet és jó társaságot. Majd lelkemre kötötte, ha együtt maradok unokájával, akkor nagyon vigyázzak rá.

Sokra már nem emlékszem, mi is történt azután. Sokáig beszélgettünk a fiatalabb Marie-val. Aznap este már kéz a kézben sétáltunk a kivilágított Prága fényeiben Ugráltunk a macskaköveken és szállása előtt megcsókoltam őt. Ez a csók félénk volt és bizonytalan, mégis viszonozta. Azóta meg… azt a történetet már egy másik kő alá rejtettem el…

Miskolc – Városnézés budapesti szemmel

SAMSUNG CAMERA PICTURES

Petőfi Sándor Szobra a róla elnevezett téren

SAMSUNG CAMERA PICTURES

Deszkatemplom

Nagyon szeretem én fővárosunkat, minden zajával és tömegével ellentétben is. Nem véletlen azért az sem, hogy hétvégénként a természet csöndjét próbálom meg élvezni és kikapcsolódok egy-egy túra alkalmával. Miskolcon városlátogatás céljából nagyon rég nem voltam. Kíváncsi is voltam, hogy milyen élményt nyújt. Sajnos az idő elég szemerkélősre sikeredett, ami befolyásolta kissé a összképet, ennek ellenére kettős érzésem volt Miskolccal kapcsolatban. Voltak ugyanis csodás részei, a tömegközlekedési-hálózata remek, nagyon sok a park és a zöld, ugyanakkor kb ugyanolyan sok a „Sztálini barokk” jellegű épületek, amiket nem nagyon lehet úgy csodálni, mint egy Szecessziós épületet. Kedvesemmel egy vasárnapi túra miatt jöttünk Az ország harmadik legnagyobb városába, sokáig az iparáról is ismert Miskolcra.

Első ízben volt sikeres foglalásom egy telekocsi rendszerű honlapon a fuvarral minden rendben volt, majdnem olyan mint a túrás telekocsi, kicsit talán drágább, és kevésbé személyes, én azzal szórakoztattam kedvesemet, hogy megmutattam neki az egyik régi játékot „a bekerítős játék-ot” eredeti nevére már nem is emlékszem, itt egy kép róla, hátha valaki rájön a nevére.

A Búza téren álltunk meg éppen egy szép templom előtt. A Boldogasszony görög katolikus székesegyház körbe volt kerítve, de még így is nagyon új képet adott. A közelben bevásárlóközpont, emeletes házak, igazi városi hangulat. A bőséges ebéd után indulunk el városnéző utunkra.

SAMSUNG CAMERA PICTURES

Deák Ferenc Tér sarkán található Református templom ajtaja.

SAMSUNG CAMERA PICTURES

Búza téri Boldogasszony Székesegyház

A Petőfi Sándor térre tévedünk. Azért írom, hogy tévedünk, mert nem készültem látványosságok tekintetében, azért mondjuk tisztában voltam, hogy északi irányban látunk majd egy-két érdekességet. A tér maga így teljesen új volt. 1951-ben építették és egy szoborcsoport része volt, aminek többi elemét eltávolították. Március 15-e végett zázlókkal díszített tér mellett meg is láttunk egy impozáns fából épült tornyot.

A Deszkatemplom többször leégett, rossz állapotba került, bár fel nem mentünk (temetés zajlott nem akartunk zavarni), így is látszott impozáns alakja. A Székely motívumok is felismerhetőek voltak a szecessziós épületen.

Innen a Deák Ferenc térig sétáltunk, ahol több templom is volt egymás mellett. A tér nagyon szépen nézett ki, középen Deák Ferenc szobrával, aki előtt egy nő is volt, tanakodtunk, vajon ki lehet – utólag hozzáolvasva a nemzetet szimbolizálja, aki leborul a haza bölcse előtt.

SAMSUNG CAMERA PICTURES

Deák tér (Miskolc)

A téren egymással ellentétes oldalon két templom állt, A Belvárosi Református Templom (Fehér, gyönyörű, kapubejáróval) és a szobor mögött pedig A Minorita rendház, mellette pedig annak barokk temploma egy szintén csodás római katolikus templom (Az ortodox templomot valahogy sikerült mellőzni)

Ennek a templomnak a bejárata a Hősök tere felől nyílik, szintén míves munka. A Hősök tere engem nem nyűgözött le, kissé kopár volt, A tér túloldalán lehetett látni a Zsinagógát. Megnéztük az 56-os emlékmű szobrait, majd az iskola felé fordultunk, Ennek az épületnek a domborműveit csodáltuk meg, majd visszatértünk a Búza térre, hogy MKV-jegyet vegyünk, a későbbiekben mindenképpen szükség lesz rájuk

SAMSUNG CAMERA PICTURES

Erdőigazgatóság impozáns épülete

SAMSUNG CAMERA PICTURES

Kálvária-kápolna

A 3-as főút túl forgalmas, így inkább a mellette lévő utcákban sétálunk, áthaladunk a Szinva patakon, mellyel többször fogunk még találkozni utunk során. A Midtszent térig jutunk, ahol felfedezünk egy újabb templomot (Mindszenti templom), egy épületegyüttest. Mivel már közel voltunk az Arborétumhoz, megfűztem kedvesemet menjünk fel, nézzünk el arra is. Mielőtt azonban az arborétumhoz érünk, még megnézzük a kálváriát. A kicsiny kápolna eléggé lehangoló állapotban van. a kálvária is elhanyagolt, pedig a neogót stílus jegyeit hordozza. A Stációkat nem egyszerű képek, hanem szép domborművek jelzik, amelyek szintén romos állapotban vannak. Kicsit sajnáltam, pedig érdemes lenne megmenteni az utókornak, a kilátás már itt impozáns volt.

 

 

SAMSUNG CAMERA PICTURES

Minorita templom bejárata

SAMSUNG CAMERA PICTURES

Igazi gyöngyszem ez a ház.

Az Avasi Arborétum elég különleges, tűlevelű gyűjteményeket mutat be. Nem volt nyitva, de azért így is készítettem képet, innen elindultunk az Avasi kilátó irányába. Maga a domb nem lenne rossz, viszont az odaépített épületek és stílusaik rontják az összképet, kissé lehangoló volt, persze ebbe a környezetbe igazán beleillik az Avasi kilátó Tévétornya is, ami valójában a torony legalsó szintje. A városra való kilátás kárpótol az avasi betondzsungelért.

Az itt felfestett Mária-útun megyünk le a városba, immáron Diósgyőr fele vesszük az irányt. Az Avasi harangtorony és református templom és temető mellett haladunk el. Itt boros pincéket vélünk felfedezni, amelyet egy információs tábla is megerősít. Valaha itt tényleg volt bortermelés, de mostanra már beépítették a területet.

SAMSUNG CAMERA PICTURES

Avasi Arborétum

Az Erzsébet térre érünk le, ahol meglepő módon Kossuth szobra áll. Bal oldalon egy szép épület áll, de becsapós, mert a hátulja nagyon csúnya, csak szemből érdemes megnézni. A Városház téren megnézzük a városházát, a szobrokat. Remekül építették ide a modern épületet, szinte beleolvad a történelmi építészeti stílusba. az ilyeneket nagyon szeretem. Innen közlekedik az 1-es villamos, mely mivel az orrunk előtt megy el, még nem veszünk igénybe, sétálunk egy megállónyit, ami arra lesz elég, hogy a Szent István téren még megnézzük a szobrot, visszapillantunk az Avasi kilátóra, és elmegyünk egy romos, összefirkált épület mellet, amelyen egy márványtábla hirdeti itt lakott Déryné Széppataki Róza. (Jé ez itt van és ilyen szerencsétlen állapotban, csodálkozunk)

SAMSUNG CAMERA PICTURES

Avasi TV-torony és kilátó

SAMSUNG CAMERA PICTURES

Diósgyőri vár

Elcsípjük még a következő 1-es villamost és meg sem állunk Diósgyőrig. Szépek és kényelmesek a Skoda villamosok, hosszan utazunk ki, lassan a házak is kertes házakra változnak. Diósgyőr városközpontjáig megyünk, itt is teszünk egy rövidebb sétát. Elmegyünk a várig, megnézzük kívülről, ugyanúgy, mint az Evangélikus templomot. Kicsit még sétálunk, de nem töltünk itt sok időt. Még világosban szeretnék a szállásunkhoz érni és lehet felmegyünk még a holnapi rajtig, így inkább megvárjuk az egyes buszt és a Majális park végállomásáig megyünk.

Lillafüred Kapuja minihotel valójában egy elég nagy családi háznak is tekinthető. Sok emelettel és csodálatos panorámával. nagyon úgy tűnik maga a szálloda igazgatója a recepciós a reggeli készítő, és a mindenes is.

SAMSUNG CAMERA PICTURES

Kilátás a hotel erkélyéből

A tanulság szerint, Miskolc belvárosára gyalogosan elég 2-3 óra, persze ekkor nem megyünk be igazán sehova. Ha kisé naposabb lett volna az idő talán mi is megnéztük volna még a kimaradt épületeket, többet időzünk a zöld parkokban.

Mindenesetre a holnapi túránk a Népek tavasza már ott magasodott előttünk. Erkély ablakából még készítettem egy csodálatos képet a Bükkről hegyeiről, s már vártuk a holnapi napot, amikor nem a várost, hanem magát a zöldellő erdőt ismerhetjük kicsit meg.