Vándor


Vajon, hogy hívnak és tartoztál-e valakihez? Nem tudom már meg, de hiába is próbáltam mondani neked, hogy menj haza, neked itt volt az otthonod: az egész világ. Örülök, hogy részese lehettem kicsit a kedveségednek és a játékosságodnak. Nem vihetlek haza, a panel nem a te világod, remélem megtalálod azt a helyet, ahová tartoznod kell, mert megérdemled, jó volt látni, ahogy megkergeted a vadakat és játékosan könnyeden értél utol követtél vagy épp előttem haladtál. Utunk és sorsunk kicsit eggyé vált. Ez a kutyus így vagy úgy, de mindig rámtalált, és követett, vagy előttem járt, egy idő után már utitársának tekintet. Gömörszőlős és Jósfavő között haladtunk együtt az Országos Kék Túra mentén, Jósvafőn én buszra szálltam, ő várt még a buszállomáson, jött volna velem tovább, remélem jól vagy és megtalálod az otthonod ebben a világba. Mi más, mint egy vers jutott eszembe.  
Mikor megszülettem nem is láttam, s ettem,
boldog kis családban éltem az életem.
Amíg kicsi voltam szeretgettek engem,
dédelgetett meleg kéz, s nem kellett kimennem.

Húzta fülem és a farkam a kis gazdám gyakran,
de nem bántam én, ha simogatást kaptam.
Tudtam akkor, hogy ennél szebb az élet már nem lehet,
voltak labdák, pajtások emberek.

Ahogy telt az idő úgy nőttem én is fel,
s egyre kevésbé kellettem, mint játékszer.
Aztán örültem, ha épp kutyába vettek,
és egy marék csontot elémbe vetettek.

Aztán egyszer utaztunk, sokat és oly messze,
nem tudtam, hogy mi vár, és ott volt a mesgye.
Az a sok illat és játszani való,
mindegyiket megismerni, az volt a jó!

Alig néztem jobbra s ők tovább álltak,
egyedül maradtam, illatnak, virágnak.
Sok éve volt ez már, s azóta tudom,
jó sorsom volt nékem, s néha visszasírom.

Nem mardos már csak néha, ez a fájó emlék.
Mit az emberek tettek belém oly rég.
Szeretve lenni jó volt és én is úgy szerettem,
farkam ringott sűrűn és puszit is ejtettem.

Végy észre vándor! Itt vagyok.
Játszok veled, ha akarod.
Megmutatom, amit tudok.
Odamegyek, ha engeded,
s csak egy simogatást, de kérhetek?
Cserébe én puszit adok neked.
Engedd meg, hogy kövesselek!
S végre rám ne követ vessenek!

Erdőt mezőt én ismerem,
igazi játszóház az én nekem.
Hagy mutassam meg neked vándor,
ki erdő illatú az út porától.

Kotróggy! Takarodj! Menj haza!
Ismerős szavak,
de a reménykedő szívre mit sem hathatnak.

Érzem én, hogy te valóban ki vagy.
Csak egy kis szeretetet, kis odafigyelést adj nékem,
Hogy vissza-visszatérjen a régi szép emlékem.

Jó veled az úton, látod, hogy mosolygok?
Nem tudsz ám lerázni, érzem jól a szagod.
Tudom bár jól, hogy az út egyszer véget ér,
de addig is a magányos szív hisz és remél.

A vágy még feléled bennem néha erősen,
hogy otthont meleget és szeretetet találjak,
Vége legyen ennek az egész huzavonának.
S megsimogassanak végre kedvesen.

Engedd meg, hogy csak egy picit érezzem,
hogy hozzád tartozom,nem kérem a sonkát az asztalon.
Adj nekem esélyt vándor, mosolyogj rám és én rád mosolygok,
Míg nem vagyok egyedül addig vagyok boldog.

Meghallom, ha hívsz, de már nehezen bízom,
ütés verés volt elég rossz jussom.
Hogyha éhes lennék, elfogadnám étked,
de tudd meg, hogy nem ezért követlek téged.
Csak egy kis szeretetet és egy pár jó szót remélek.

S ha szólsz én ugrom rögvest oda,
menjünk ki a világból, ahol nincs éhég, s a sors sem mostoha.
2018.04.06
Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

WordPress.com ingyenes honlap vagy saját honlap létrehozása. , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑

%d blogger ezt kedveli: