Kakukkhegyi Hullámvasút – Detto 16 – Éjjeli rövid


A Túra időpontja: 2013.10.04.
Túra adatai: http://www.teljesitmenyturazoktarsasaga.hu/tura?id=4982
Képek megtekintése                                                       
 Az első teljesítménytúrám éjszakában indult, voltam már olyan hosszú távú túrán, amely éjszakába vezetett, de rövid távú esti túrán még nem voltam. A Detto 16 km-es távjára munka után mentem el, megmozgatni magamat. Mivel már korán sötétedet a rövid táv ellenére is lámpát kellett használni.

A Budai-hegységben jártam, az útvonalat szegről-végről ismertem, ezért vállaltam be ezt az éjszakai távot. (eltévedés minimalizálása)

Egy éjszakai túra különlegessége, hogy a tájékozódásra jobban kell figyelni, sajnálatos azonban az a tény, hogy nincsen macskaszemem így a tájban nem gyönyörködhettem. Ennek ellenére készült 1-2 fotó.

Ezen a túrán egyúttal debütált új telefonom is. Sokat gondolkodtam, hogy Garmin GPS-t vásároljak, vagy egy drágább strapabíróbb okostelefont. Végül az utóbbinál maradtam, már csak azért is, mert az előző tönkrement a Meteor túrán. Az új készülék a Sony Xperia Z1 lett, ami később többször is bizonyított. Ettől a túrától számítva az összes túra teljes hosszában rögzítésre került.

A rögzített útvonalakat összegyűjtöm, egy helyen elérhetővé teszem gpx formátumban. Az útvonalat nem tisztítom le, így ha kitérőt tettem, eltévedtem ezek is szerepelnek a rögzítésben, mindezek ellenére szerintem jól használhatóak és segíthetnek.

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s