Túrista Kékszalag Maxi (110) – Bizonyítás magamnak


A Túra időpontja: 2013.09.07-08.
Túra adatai: http://www.teljesitmenyturazoktarsasaga.hu/tura?id=4800
Képek megtekintése

Az előző túrához képest kimaradt egy hét. Furcsa volt ezt a mondatot a fejemben hallani akkor. Valami nagyon hiányzott. Ami az igazsághoz hozzátartozik, hogy visszafordíthatatlanul megszerettem a teljesítménytúrázást, és innentől kezdve számítom a túrafüggésemet. Nem az számított, hogy mennyit, vagy hogy milyen ellátású túrát menjek, hanem az, hogy legalább heti egyszer gyalogoljak.

A hét kimaradást is az indokolta, hogy egy kátyúban megakadt a kerékpárom kereke és jól ráestem kerékpárostul egyik lábamra. Szerencsére nem tört el, de rendesen megrándult és fájt. Az orvos akivel éppen megnézettem nem javallotta a túrázást, így pihentettem.

Több dolog miatt is úgy éreztem ezen a túrán el kell indulnom. Egyrészt bosszantott, hogy bármilyen távot is megyek, mindig utána napokig fájt a lábam, gyengének éreztem magam, pedig semmit nem csináltam, mint gyalogoltam. A másik ok pedig az volt, hogy rájöttem, a szintidőn belüli teljesítés bőve elegendő ahhoz, hogy a tájat, és annak szépségeit megismerjem, és megcsodáljam. Ez az idő persze nem elég ahhoz, hogy órákat piknikezzél egy kilátóban, vagy letérj róla, mert a közelben van egy építészeti, vagy természeti kincs, viszont arra tud sarkallni, hogy vissza-visszatérj a tájra.

Egy harmadik okom is volt, hogy ezt a túrát én meg akartam tenni: Bizonyítani akartam, hogy 24 órán belüli 100 km-ert igen is teljesíteni tudok. Igaz, a Kékszalag maxi 110 km és 27 óra volt a szintidő, tehát most ez volt a cél. Nem volt kinek bizonyítani, magamnak akartam ezt a teljesítést.

Az eddigi leghosszabb túrámra tömegközlekedéssel jutottam el. A Magyarkútra érkező vonat roskadásig megtelt a túrázókkal. A tömegrajt miatt mindenki ugyanazzal a járattal jött. Ez volt az első olyan túra, ahol tömegrajtban indulhattam, itt láttam több túrázót is akiről már halottam, így láttam például Rudolf Istvánt akinek 1000 mérföldes teljesítéséről volt hangos a túratársadalom.[link]

A hatalmas tömeg rajtja kicsit kaotikusra sikeredett, már a nevezésnél is egymás lábára léptek az emberek. Az itiner, meglepően szűkszavú volt. Az útvonalleírás nem tartalmazott csak ennyit: OKT.

Persze, hogy hallottam már az Országos Kéktúráról, azzal is tisztában voltam, hogy ez azt jelenti, hogy a kék sáv jelzést kell követni (K). Ekkor még nem voltam jó jelzéskövető, sokszor tévedtem el, az útvonalat nem ismertem, így a K- egyes hírtelen kanyarjait, vagy rosszabbul festett szakaszait könnyen be is nézhettem (meg is tettem néhányszor)

A Börzsönyi-hegységből induló túra szép időben zajlott le, ahogy haladtam úgy tűntek el a kilométerek mögülem. Nem mertem gyorsan menni, féltem attól, hogy a térdem nem fogja bírni, bár az esés okozta fájdalmat már nem éreztem.

Annyira szép látvány volt felmenni a kilátóba, körülnézni, fotózni. Az este folyamán ismét társultam, nem egyedül mentem, hisz nem voltam biztos a dolgomban. Naivan úgy gondoltam, hogy a fényvisszaverő kockákat a túrára rakták ki, ez egy hosszú szakaszon még rendben is volt, viszont sajnos ki kellett derülnie, hogy nem jó felé megyünk. Szerencsére mi nem tettünk meg akkora kitérőt, mint azok akik már visszafelé jöttek, hogy minél gyorsabban az eredeti útvonalra térjenek.

Dobogókőn sikerült letérnem az Országos Kéktúra festéséről, így újra felvezettem a társaságot Dobogókőre. Biztos nagyon örültek nekem, hát még én, hogy mennyire ügyetlen vagyok.

A túra során azért szerencsére sok új embert ismertem meg, egyik kollégámmal is itt találkoztam, és van, hogy együtt túrázunk. Sokan hagytak le, volt mikor nekem is sikerült beérni másokat. Így lehetett az, hogy valakit félig alvó állapotban találtunk az utolsó hegymenet emelkedője előtt.

A végére egyedül maradtam. Lemaradtak? Előrementek? Mindegy egyedül voltam. Hűvösvölgynél már nagyon bosszantott, hogy mikor érek be, ott akartam lenni, ráadásul, a szintidőből is kifutok…

Egyszerűen fájt a talpam. Igen a talpam, nem a térdem nem a bokám ami szokott, hanem a talpam. Megláttam egy idős embert aki épp a reggeli kocogását végezte a Hűvösvölgyben. A következő monológ játszott le közte és közöttem. (hangosan)

 

  • Szép jó reggelt! Megengedi, hogy maga mellett fussak egy darabon?
  • (nincs válasz)
  • Remek! Köszönöm, milyen szép a napunk!
  • (már nem vártam választ

 

Nem tudom mi ütött belém, de elkezdtem először kocogni, majd futni. Addig futottam, amíg az erdős részen voltam. Milyen hosszú volt az? Nem tudom, hisz nem szoktam futni, számomra hosszúnak tűnt. Majd megérkezett a beton, és az utolsó emelkedő.

 

Az összes emelkedő közül talán ez volt a leghosszabb számomra. Balra néztem és ott volt a cél. Páran még lődörögtek, nem sokan, azt is tudtam vannak még mögöttem, így mondtam, hogy őket azért várják már meg, küzdenek, nemsokára itt lesznek. Örökkévalóságnak tűnt az a nemsokára…

 

27:10-percet számoltam én. A teljesítésemet elfogadták, örültem neki, hisz megküzdöttem vele, minden erőmet beleadtam. Mégsem lehettem maradéktalanul boldog. Még tartozom magamnak egy szintidőn belüli teljesítéssel. Saját magamnak be kell bizonyítani, megy ez jobban is…

Hát így kezdődik a túrafüggés, legalábbis számomra. Ezen a túrán kaptam amúgy a legtöbb lapot 2 emléklap 1 oklevél.

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s