Az Utazó – A kezdet (1. rész)


(1.)

Hideg szél fújt ezen a késő tavaszi alkonyon. Egy sötét ruhás alak vágott át a sikátorok között. Tapasztaltan szelte az utakat, határozottan lépdelt előre. Kikerülte a Virnyákok[1] vándorló csordáját és befordult a piactérre. A portékájukat eladni kívánó árusok épp rakodtak ki a pultokra. A sötét ruhás alak levette fekete sálját, nyakára tette, és csuklyáját is lehajtotta a fejéről. Hosszú szőke haját megborzolta a szél, szemét lecsukta, majd lassan élvezettel nyitotta ki. Arcára mosoly ült. Az árusok nem igen foglalkoztak vele, fel-fel pillantottak, hátha vásárol valamit portékájuk közül, de ő mit sem törődött velük, nyugodtan lépdelt előre.

Kábító Kompfa és Smészájú Séva boltja között egy ajtó húzódott. Az ajtó felett egy fába vésett, már-már teljesen lekopott cégér olvasható. Annak, aki figyeli a kiírást kiolvashatja: Tégely. Az ajtó mögött a város legíresebb kocsmája állt, az Ártégely. Ebben a kocsmában mérték a legjobb bort és a legfinomabb szorgojagát[2]. Ide minden ember legalább egyszer betért. Sokaknak pedig ez volt a törzshelye. Aki járt a városban, biztos, hogy az Ártégelyben pihent meg.

Kábító Kompfa és Szmészájú Séva abból gazdagodott meg, hogy minden a kocsmába érkező ismerőst, ismeretlent, leszólítottak és rájuk sóztak valami haszontalan, ugyanakkor drága dolgot. Az üzlet nagyon sokáig egyformán ment, de egy idő után a vásárlók ellenállóbbak lettek, sokkal több időbe került egy-egy kuncsaft meggyőzése, ezért versengeni kezdtek, sokszor úgy nyertek a másikkal szemben, hogy a másikat becsmérelték, portékáját selejtesnek mondták.

A két kereskedő réges-régen nagyon szerette egymást, házasságukból talán az egyik legjobb kereskedőcsalád válhatott volna, de jelenleg erre semmi esély nem látszott, mivel nagyon megváltoztak. Mindkettő arca ráncossá, szemük üvegessé, csillogóvá, kezük gyorssá és számítóvá, nyelvük sebesen pergővé, szívük elsötétedővé, lelkük földhözragadttá vált. Mindkét személy Luvojjá[3] lett. Azok az ismerősök, akik kedvelték, szerették őket, sokszor kívánták vissza a régi párt.

A sötét alak egyenesen az Ártégely felé ment, amint elérte Séva boltját. Séva negédesen, számítón beszélni kezdett hozzá. Felajánlott neki cipőt, cipót, táskát, támfát, de az észre sem véve az alak ment tovább útja felé. A kereskedőnő nem akarta, azt, hogy a ilyen könnyen megszabaduljanak tőle, Kompfa sem vette még őket észre, addig kell, hát ütni a vasat, amíg meleg.

Ismét az idegenhez szólt, hangja még meggyőzőbben csengett, általában ez a hangja a legtöbb embert képes befolyásolni. Próbálkozása sikertelennek bizonyult és Kompfa is észrevette őket, viharzott ki a bódéjából, határozottan, velősen, de udvariasan az alak elé állt és már mondta is a magáét. A kereskedő fegyvereket, túléléshez alkalmas eszközöket ajánlott, becsmérelte Séva portékáit. Az alak, mintha ott sem lenne, ment volna tovább, ha útját nem állja Kompfa, és Séva is mellette nem termett volna. Ekkor azonban fordult a kocka. A két kereskedő nagyon meglepődött.

Az eddig nyugodtan lépdelő alak egyszer csak megragadta a két kereskedő nyakát egy-egy kezével és felemelte őket a földről. Ekkor már nem az érdekelte őket, mit adjanak el, hanem hogy mint mentsék saját életüket. Esedezve kértek bocsánatot, szemük bűnbánó borjú nagyságú lett. A férfi Kompfát a bal, Sévát a jobb szeméhez közel húzta, egészen közel, hogy szinte csak azt látta a két rémült ember. Ekkor az eddig kék szempár elfeketedett, belül nem láthatott senki semmit, csak az ürességet. A kereskedők szemei összeszűkültek a rémülettől, nézték a szemet, néztek bele a messzeségbe, a nagy semmibe, de nem látták vissza még saját magukat sem. Úgy tűnt, mintha egy hosszú utazáson vennének részt, de ez az utazás sohasem érne véget.

Az egész csak egy pillanat volt mégis a kereskedők éveknek, sőt évtizedeknek érezhették. Az alak ledobta őket a homokos földre, és otthagyta őket, szeme visszaváltozott és folytatta útját az Ártégely felé. Ha lettek volna szemtanúi az esetnek látták volna, ahogy a két kereskedő összegörnyed és a szörnyűségtől reszket, összegubózódik, mint egy csecsemő, az alak pedig elérte a kocsma ajtaját, kinyitotta és miután az ajtó becsukódott mögötte nem lehetett látni mást, mint a szelet, ahogy fújja a homokot az ajtó előtt…

Amilyen kopott volt az Ártégely kívülről, olyan pompázatos volt belülről. Hatalmas egy kocsma volt, nem véletlenül, hiszen el kellett látna akár ezer vendéget. Természetes fény sehol nem világított be, ez nagy előnye volt a kocsmának, itt kötöttek meg sok aljas ügyletet is. A kocsma fényét lámpások szolgáltatták, ahány lámpás volt a kocsmában annyi asztal, s bár a vendégek kérhettek maguk köré sötétséget, de az volt a jellemző, hogy az asztal feletti lámpást azonnal meggyújtották, amint az asztalnál valaki helyet foglalt. A kocsma épp ezért hol fényárban, hol félhomályban úszott, attól függően, hogy hányan voltak ott. A hatalmas ivóhely végén volt a kocsmapult ott tevékenykedett szorgosan (III.) Tégely bácsi, akinek nagyapja ugyanezen a néven megalapította a kocsmát. A kocsma persze drága áráról is nevezetes volt, innen volt hát e másik része az elnevezésnek. A kocsmárosnak öt lánya volt, három már felszolgálóként dolgozott, az utód ifjabb Tégely pedig épp az újabb söröket borokat hozta messzi vidékről. A családi vállalkozás már rég óta így működik, s mindenki aki betért tudta és becsülte ezt.

A fekete ruhás férfi, amint betért nem keltett semmi különleges feltűnést. Ezen a napon a kocsma félhomályba burkolózott, hiszen még csak az ott megszálló emberek közül is csak páran voltak ott és iszogattak. Ahogy haladt a pult felé rá-rá néztek, de nem igen törődtek vele. Nem volt ismerős, ezért senki sem akart vele szóba állni. Ahogy odaért a pulthoz a kocsmáros felnézett a korsók tisztogatásából és barátságos hangján megszólalt:

  • Jó reggelt uram, mit adhatok?

Az alak, mintha egy rövid ideig habozna, majd halkan egy recsegős és torz hangon megszólalt:

  • Az Utazót keresem.

  • Nem tudom kiről beszél, ide sok vándor tér be, nem kérheti számon, hogy mindenkit megjegyezzek.

Az alak feldolgozta a hallottakat, és Tégely szemében látta a határozottságot, ugyanakkor azt is tudta, hogy hazudik. Ezen a néven csak egy embert hívnak széles e világon és mégis elképzelhető lenne, hogy ide nem tért be?

  • Hazudsz! – mondta az alak.

  • Uram rendeljen valamit vagy távozzon, információt meg a katonáktól kérjen ők igazoltatják az utazókat.

Tégely sosem szerette az idegen és kíváncsiskodó embereket, mindig is kimaradt az ilyenekből, ezért is lett nagy tekintélye ennek a kocsmának az elmúlt százötven évben. Mindenki aki ide jött féltve őrzött titka titokban maradt, a kocsmároson legalábbis nem múlik.

Az alak nagyon mérgesnek látszott, arcán mégis mintha mosolyra húzódott volna. Aztán az emberi formája változni kezdett, fekete ruhája egybeolvadt testével, a változás gyorsan ment végbe. Az eddig formát öltött emberből egy alaktalan fekete dolog lett, néha felvett egy ember-szerű alakot, máskor teljesen formátlan maradt. Tégely előtt egy paca[4] állt…

A kocsmáros meglepődve lerakta az éppen kitisztított korsót, és a paca szemébe nézett. Nem ingott meg, hiszen jelleme szilárd volt és biztos, mindazonáltal, ha a paca akarja kárt tehetne jellemében, de egyenlőre a paca nem akarta bántani. A kocsmáros hangja ugyanolyan határozottan csengve, mint az előbb megszólalt:

  • Tisztelt uram, felesleges ijesztgetni a vendégeimet, a kérdésére ígysem fogok válaszolni.

  • Sum Anachent keresem, az emberek által csak Utazónak nevezett egyént. – A paca hangja mérges volt, ugyanakkor határozott.

  • A vendégeim nem mutatkoznak be nekem uram, jó magam csak kiszolgálom őket és nem csevegek velük, amennyiben nem kér semmit távozzon a kocsmámból. – Tégely utolsó szavai határozottabban csendült, mint eddigi szavai bármikor.

A paca fürkésző tekintete sokáig nézte, haragja szinte már lángolt, a kocsmárosban nem akart kárt tenni, hiszen, szilárd jellemének megváltoztatása odahívta volna ellenségeit, a fehéreket. A kocsmáros tartotta magát, holott emlékezett még arra a három esetre mikor pacával találkozott, mindig kitartott jelleme, tudta csak így menekülhet, de utána sokszor hetekig kínozta betegség, vagy történt vele szerencsétlenségek sorozata. Most azonban ezzel cseppet sem törődött.

Aki eddig a kocsmában tartózkodott és meglátta a pacát gyorsan ki is iszkolt az épületből, az erősebb, kíváncsiabb jelleműek elbújhattak. Nagy szerencséjükre, mivel a paca már megtalálta a módját, hogyan büntesse meg az információt tőle elhallgató csapost. Mérhetetlenné duzzadt haragjában ordított egyet. Ez az ordítás földöntúli volt, aki még bemerészkedett fülét fogta be. A kocsma megrengett, a pár gyertyával megvilágított asztalról az égő gyertya felborult, a terítő lángot kapott, és lassan de egyre jobban terjengett a tűz és vele a füst a kocsmában. Aki eddig bent maradt már kiiszkolt, Tégely lányai eddig ugyanúgy kiállták a próbát, mint apjuk, hála annak, hogy határozottságát örökölték, de az ordítás elgyengítette őket és ájultan estek össze. A paca visszaváltozott a feketeruhás idegenné, lassú léptekkel elindult kifele, ügyet sem vetett a három ájult lányra és azokra akik kint mutogattak a füstölgő kocsma felé. Amint a paca eltűnt az első sikátorban, az emberek vödröket vettek elő pultjaik mögül, locsolni kezdték a tüzet, két ember segített Tégelynek kimenekíteni lányait. A tüzet kioltani nagyon nehéz volt, hiszen mágikus eredetű, addig nem is aludt el, míg a kocsma belseje szénné nem éget, utána engedve a víz hűvös cseppjeinek, fogta magát és kialudt. A piacon ácsorgók és Tégely sokáig bámulták még a kocsma helyét jelző boltívet, ahol az ajtó sem volt már sehol, ha bemennek, nem találnak semmit, csak a kőboltíveket és a kőfalakat, minden más odaégett. Tégely még nézett egy pillanatig szomorúan, majd seprűt kért egyik barátjától, és elkezdte a kocsmáját kitakarítani…


[1] Virnyák – Öt lábú nem gerinces élőlények, magasságuk elérheti akár a 150 cm-ert is. A húsuk mérgező, amúgy békés nyövényevő jószágok, csordákban járnak és megvédik egymást, támadóikat általában összenyomják.

[2] Szorgojaga – Édes sütemény, nagyon ragadós. Receptje anyáról lányára száll, így férfi ember nem ismeri.

[3] Luvoj – Kapzsi és zsugori faj, az emberek könnyen változnak át ezen faj képviselői közé, sok Luvoj nagyvezír régen ember volt.

[4] Kevés paca élt a világban, s a világ egyik legfontosabb részei voltak, ők magukból jött létre maga a világ. Pacák nagyon ritkán születtek, minden született gyermek először paca, de az első lélegzetvétel után rögtön alakot választ. Minden teremtmény újszülöttje, hasonlít egy kicsit apjára vagy anyjára, de előfordult már, hogy egyikre sem. A pacák valamikor a kezdetek kezdetén nem voltak megkülönböztethetőek, mindegyik egyforma volt. Amint létrejött a jó és a rossz, a fekete és a fehér fogalma, a pacák is lassan megkülönböztethetőek lettek. Tégely előtt egyértelműen egy fekete paca állt, ami nem kecsegtetett számára jó hírrel.

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s