Santa Maria vagy Titanic? – A digitális állampolgárság kutatás eredményei és konferenciája


Furcsa címet kellett választanom egy olyan konferenciának, amelynek semmi köze a MaHaRt-hoz, a hajókhoz. Valójában a hasonlatot nem én indítom, csak folytatom, ahol az egész elkezdődött. Miről is van itt szó most tulajdonképpen? Milyen hajóra kellett felszállni?

Elsőre azt kell mondanom, hogy nagyságát tekintve biztos egy Titanicra. A Digitális Állampolgárság témája nem csak a magyar kutatókat foglalkoztatja, hanem világméreteket ölt. Erre vonatkozóan egyértelmű trendnek mutatható az is, hogy az ISTE kompetenciamodelljében a digitális állampolgári lét kritériuma három profilt is érint. A kompetenciamodell nem új az első változat 2000-res a legújabb 2008-as, a mi kis szigetünk valahol a 2000-res évek környékén jár felfogásban, nem csoda hát, hogy amikor a digitális állampolgárságról kezdünk kutatni akadályokba, attitűd és motivációs falakba ütközünk. A konferencia és a kutatás ezen jóval túllép. Lássuk miért is fontos ez az egész. Vajon mi sül ki belőle, elsüllyedünk, mint a Titanic, vagy felfedezünk valami új szigetet, mint Kolumbusz tette?
dr. Ollé János nyitóbeszédében nevezte partraszállásnak a kutatásukat, ahol épp a felfedezendő szigetet fogják most körbejárni és elemezni. A Digitális állampolgárság fogalma világméretű, hiszen – mint későbbi előadásokban kiderült – ma már nem nagyon van olyan ember, aki valamilyen formában ne lenne digitális állampolgár. A partraszállást nehezítheti és könnyítheti sok minden, a Titanic példája nekem épp ezért jutott eszembe, mert a jéghegyet, ha nem vesszük észre, nem vagyunk tisztában vele, hogy figyelni kell, bizony nem érünk célba, ha jéghegynek ütközünk. Szerencsére a kutatócsoport tisztában volt a jéghegy jelenlétével, annak mélységével és csúcsával is. Az új fogalmak alkotása, az empirikus felmérés időszerű volt a témában. Vajon hogyan is kéne elhelyezni mindezt a neveléstudományokba?
dr. Perjés István teszi meg nekünk azt, hogy folytatva a hajózási hasonlatot beevez minket a neveléstudományokba. Érheti a kutatást kritika és természetesen támogatás is. A kutatás rövid idő alatt lefolytatott eredményei még feldolgozás alatt álnak, az sem kérdés, hogy az eredményeket még alá kell támasztani más vizsgálatokkal, de kirajzolódni látszik a kép. A digitális állampolgárság mindenképp nevelés kérdése. A digitális jelenlét ára a saját időnkből valami másnak a kárára megy, ez nem új dolog, mindig is így volt. 24 órából csak a relativitáselmélet segítségével és a tér-idő görbe meghajlításával lehetne többet kicsikarni – akinek sikerül kérem, jelezze – így a napunkat meghatározó idő eltöltésének módja változik. Egyre nagyobb mértékben teszi ki időnk eltöltését a digitális eszközök használatának valamilyen módja. Egy folyamatosan változó és frissülő fogalom köré nevelésfilozófiát, modelleket kitalálni igen nehéz, főleg úgy, hogy nem is tudjuk, vajon ez csak egy új felkapott ötlet vagy világméretű találmány. Ezek a legnagyobb kritikái a kutatásnak. Modellek alakulnak, filozófia is kezd kristályosodni, de ez egy folyamatosan változó filozófia, ami elég rugalmas és befogadó, így nem tudom, hogy erre valaha is kész receptet fogunk-e kapni. dr. Perjés István kiemelte, hogy nem a helyettesítésről van itt szó, hanem az együttműködésről. Teljesen egyet tudok érteni azzal, hogy nem is biztos, hogy szét kell-e választani a normál és digitális létet, viszont erre nevelni és tanítani a társadalmat nem csak ajánlott, hanem szükséges. A digitális eszközhasználat visszaszorításának mellőzése szükséges ahhoz, hogy alkalmazkodjunk ahhoz. Megpróbáljuk, hogy a változásokra és a digitális létre alkalmasak legyenek az emberek.
Fontos kérdéseket vet fel az előadó: Vajon képes-e az ember integrálni a mindennapi életvezetésébe a digitális létet, vagy felmorzsolódik annak súlya és terhe alatt? – ez által digitális stressz hatása éri. Vajon a pedagógiai kultúra képes-e segítően fellépni a digitális változásokra?
Rab Árpád előadásában arra keressük a választ, hogy mire kel nekünk reagálni, hogyan kell nekünk nevelni, oktatni ebben a környezetben? Számomra érzékletes képpel mutatta meg a fejlődő-fejlett országok közötti hatalmas különbségeket. Mindenki rácsodálkozhat az internet és a telegráf hálózatok hasonlóságán keresztül is erre a kérdéskörre. A digitális esélyegyenlőség mégsem lenne igaz? A trendek és számok nem ezt mutatják, mert a fejlődés, ha egy-egy helyen lassabban is, de végbemegy. Az említett mobiltelefon-birtoklással, már mindenki digitálissá is válhat.
Az iskola egyik alapvető problémája például, hogy a diák érdektelenné válik a történelmi tények megtanulására, hiszen kikeresi a felületes információt és már tudja a választ. Nem is azzal van a gond, hogy az egyén ezt kikeresi, hanem az, hogy a mögöttes tartalmat és a tartalom valódiságát elolvasni, elemezni, értékelni és megállapítani már nem tudja/nem akarja a felhasználó. Az emberek egyre türelmetlenebbek az információ áramlással számukra minden tudás elérhető, viszont a szaktudások mélyégéig már nem néznek egy-egy probléma (pl. betegség) gyökeréig. Az automatizálás a valóságtól való eltávolodás valóban egy valós félelme az embereknek, mindent azonnal és rögtön egyénre és testre szabhatóan szeretnénk megkapni. – a beállítást és konfigurálással is egyre kevesebbet szeretnénk foglalkozni, cél az integrálhatóság és a gyors reagálhatóság a változásra. Az állandó interaktivitásban folyamatos reakciókat igénylő embert nem tudja az iskolai rendszer megfelelően kezelni, legalábbis a jelen állapotában megszokott jól bevált rendszerek nem maradhatnak meg. A következő nemzedékek gondolkodásának meghatározása a tét egy „ultra-interaktív én központú” világban.
A plenáris előadások első felét dr. Ollé János zárta immáron a kutatásról konkrétan. Nézzük is meg, hogy az annyit emlegetett digitális állampolgár ki fia-borja?

A többféle megközelítések természetesen hatalmas eltéréseket okoznak, ezek alapján:
– az állampolgár digitális eszközöket használ, állampolgári tevékenységét ezen eszközök segítségével végzi el.
– digitális és online eszköztár felhasználói, akik élnek az eszköz adta lehetőséggel. Állampolgárként viselkedik. Dönt, változtat, közösséget szervez, megoszt, értéket teremt.

A két szélsőséges felfogásból született ezen rövid meghatározás:

“a digitális műveltséget és az online közösségek kultúráját interaktívan meghatározó kommunikáció, tevékenység és viselkedés.”

Az aktív értelmiségi szereppel párhuzamba hozva felfedezhetünk olyan azonosítható tételeket, melyek alapján megállapíthatóak, hogy a digitális világ és az offline lét nem különül el élesen egymástól. A létrehozott modell és fogalmak hálója mindenképpen olyan jövőbeli kutatásokat vetíthet előre, amely meghatározható lehet nem csak az oktatás-informatika vagy a pedagógiai területén, hanem más tudományterületen is.

A PPK ITOK DÁ egyik eredménye azon dimenziók meghatározása, amely alapján a digitális állampolgárságot le lehet vetíteni:
• kommunikáció,
• hozzáférés (mint kompetencia),
• eszközhasználat,
• digitális egészség,
• digitális én-megjelenítés,
• digitális együttélés
• értékteremtés
• produktivitás
• időgazdálkodás
• tartalom-menedzsment
Ennek alapján a főkérdések a digitális állampolgárság tekintetében a következők: Használjuk! (mert tesszük) Használjuk? (na de!) hogyan (használjuk)? és mire és hogyan tesszük mindezt?
Számomra egy nagyon fontos kérdést feszeget, hiszen, nem csak, hogy továbblép azon, hogy milyen a hozzáállásunk (használjuk, vagy nem), milyen motivációs célunk van, hanem arra is megpróbál választ adni, hogy milyen módszereket, milyen tudatossággal tesszük ezt meg, mindez pedig fejleszthető e, amennyiben kompetenciákról van szó akkor pedig fejleszthetőségének kidolgozása az egyik további lépés.

Az eredmények tengere – vagy csak kis szelete?

A plenáris előadások a három részterületen végzett kérdőíves vizsgálat eredményeit ismerteti és vet fel kérdéseket – a konferencián kérdezők tekintetében főleg bennem merülnek fel kérdések. (meg gondolom a kutatókat is foglalkoztatja, de az ő dolguk most előadni nem kérdezni)
Papp-Danka Adrienn ismerteti a tanulói kérdőívek eredményeit. Azokra keressük a választ, hogy vajon Milyen a digitális tanuló, meghatározó-e az életkor vagy homogén csoport. Fejleszthetőek –e az „E-kompetenciák”, kell e minden téren a mennyiségi használat és végül a minőséghasználata helyzethez igazodó-e? Az már biztos, hogy a korcsoport felbontását további részek felbontására fogják felbontani az 1500 kitöltő sok eredményt adhat és következtetések levonására is alkalmas lehet. Elmondható, hogy a digitális eszközöket a tanulók sokat használnak – nem meglepő eredmény – a mennyiségileg sok használat mögött vajon létezik-e minőségi tartalom is?
Az első érdekesség, hogy alacsony az érdeklődés a tanulási tartalom megosztása iránt, mégis mindenki elsősorban diáktársától, barátjától kérdezi meg egy digitális eszköz használatát. Ez szerintem nevezhetnénk óvatos tudásmegosztásnak. Egyértelműen mutatja a hozzáállást (passzív, befogadó), de annak hígulását is. Már nem ítélik el a tudásmegosztást, sőt ismerősi körökben használják, de idegeneknek „worldwide” megosztása iránt nem érdeklődnek. A számítógép átvette az 1. helyet az eszközhasználatban, mégis úgy tűnik, ez kimerül a közösségi oldalak látogatásában, a zenék hallgatásában. A kérdőívben a diákok megítélése szerint a saját tanulásokban is használják a számítógépet, azt azonban nem tudjuk meg, hogy ez kimerül egy word megnyitásában, vagy a haverokkal csetel az új osztálytársnőről a barátjával, vagy esetleg valós tartalmakat keres az elkészítendő házi vagy csoportos feladat elvégzése érdekében.
Lévai Dóra ismerteti a tanári kérdőív eredményeit. 473 kitöltő pedagógus volt a kérdőívnek, amely még mindig jelentős szám annak tekintetében, hogy két hétig volt elérhető a kérdőív. Számomra a tanulságok alapján rengeteg kérdés merül fel. Kiderül, hogy a pedagógusok elvárják, érzik az IKT megjelenésének, használatának fontosságát. – mégis miért nem beszélünk oktatási forradalomról, ezek szerint ez mégsem annyira meghatározó, vagy talán az iskola attitűdje szöges ellentétben van a tanáréval? Vagy ez csak azt jelenti, hogy érzik a használatának fontosságát, de nem használják? Folyathatom úgy is, hogy és persze vannak akik használják is. A lényeg számomra az, hogy, ha a fejlesztő szakember – jelen esetben a pedagógus – felismeri hasznát és használatának fontosságát, azt miért nem teszi meg végül?
A digitális kompetencia fejlesztésén osztoznának másokkal – valószínűleg válasz a kérdésemre, hogy a fejlesztés módszertani részében a pedagógusok is csak sötétben tapogatóznak, így jobb híján maradnak a jól beváltnál, és csak néhány kísérletező kedvű pedagógus próbál létrehozni modelleket, működő rendszereket.
A másik két meghatározás digitális eszközhasználatot tekintve nem meglepő:
A pedagógusok a magánéleti tevékenység során aktívabb IKT-felhasználók, nincs életkori kategóriák alapján megjelenő különbség IKT használatban.
Az utolsó rész – a nem tanári kérdőív – eredményeinek ismertetését Habók Lilla tette meg. Ez a rész dolgozott a legkevesebb adatból – talán nem véletlenül, a közérdeklődés fókuszát igen érdekli a téma, de az aktív cselekvés nem jellemző, ami ki is derül még e reprezentatív minta alapján. A 167 kitöltő főleg a kutatók online ismeretségi köreiből kerültek ki, a végzettségeket tekintve ezért leginkább diplomások töltötték ki ezt a kérdőívet. (Jó magam is 3 óra alatt) A kérdőív grandiózus volta miatt érthető, hogy a 3. kérdőívig már kevesen jutottak el. Ebből azt a szomorú tanulságot kellett leszűrni, hogy az online aktív felhasználók között a legtöbben nyitottak, de nem osztanak meg semmit. A kérdés felmerült bennem, vajon azért nem osztanak meg valamit, mert félnek a megosztás következményétől, vagy nem ismerik az adott alkalmazást, esetleg nem tartják fontosnak megosztani, mivel más is rátalálhat ugyanarra a cikkre, amire ő maga?

A kérdőív sok kérdést vet fel és nem kapunk kész válaszokat. Az eredményekből ki kell bontani, amit lehet, meg kell erősíteni ezt más módszerekkel is. Ismétlése, szélesítése, vagy szűkítése a témák résztémákra való bontása mindenképpen szükséges, egy Titanic méretű fogalom biztonságos partra érkezéséhez.

A szekció

Sajnos csak egy szekciót választhattam, így Használjuk! Használjuk? szekciót választottam, mely a nem tanári kérdőívek további boncolgatásával, annak ismertetésével foglalkozott. Amikor Alíz Csodaországba kerül, nem tudja még milyen világba is csöppent és mik a szabályai, pontosan ilyen a digitális világ Czirfusz Dóra hasonlatában. Vajon Kik laknak a digitális országban? Mivel telnek a napjai? Hogyan jellemezhetjük őket? Milyen eszközöket ismernek?
A kutatásból kiderül, hogy bárki lakhat a digitális országban, bár a tevékenységet tekintve a közösségi oldalon való időeltöltés az egyik legmeghatározóbb, ezen belül mégis a tevékenységek fajtájára bontva maga a cselekvés eléggé sokféle. A kor alapján is nehéz különbséget tenni, az idősek és fiatalok is reprezentálták magukat a kérdőívben. A megosztás hiányát az eszköz nem ismerete okozza – én még talán hozzátenném, hogy a digitális lábnyom túlzott védelme is kehet az egyik ok, nem tudom, hogy kitért-e erre a kérdőív.
Takács Anita megpróbálja a felnőtt képző, oktatásfejlesztő szemüvegén keresztül nézni az egészet. Van-e egyáltalán az embernek igénye arra, hogy digitális kompetenciájának egy részét fejlessze? Azt, ha igen, milyen módon? Mivel jómagam is andragógus tanonc vagyok, a kérdés számomra is érdekes és jó sok kérdés motoszkált a fejemben, hiszen a kérdőív kimutatta, hogy a személyek érdeklődők, azt is elárulják, részt vennének munkáltatói képzésen, szereznének valamilyen dokumentumot.
Ezekből a válaszokból számomra az alábbiak derülnek ki egyértelműen: a felnőttek egyedüli önirányító tanulási technikája) igen rosszul áll, hiszen igénylik a tanári szereplőt, a visszacsatolást, visszajelzést. Szükségük van egy papír alapú bizonyítékra, ez alapján csak azt tudom mondani, hogy az ember nem hobbiból és érdeklődésből, hanem a szakmai előrelépés lehetőségét látja elsősorban a digitális kompetencia megszerzésének. Az utóbbi indok még arra is kivetíthető vajon miért nem oszt meg az egyén információt. Hiszen a tudás érték, ami érték az pénz, ami pénz az pedig bevétel. Sajnos ezt a nézetet valahogy még formálnia kell. A felnőtt tanulókat pedig egyre inkább az önirányító tanulás felé kell terelni, segíteni a tanulási útjukat és a tudatos tudásfelhasználást-megosztást.
Az utolsó részben Habók Lilla mutatta be a használt eszközöket, amelyeket a leginkább használnak az átlagállampolgárok. A használat és eredményes használat között azonban igen sok a különbség. Vajon ezt is ki tudja mutatni majd a későbbi eredmények?
Az egyik tanulsága még a kérdések feltevésének, hogy a kitöltő és a kérdező mire gondolt, sokszor ez nem volt egyértelmű, érdemes lenne ezt a kérdőívet nagyobb mintával is elvégezni, amit elérni jóval nehezebb.

Összegzésként elmondható, hogy a digitális állampolgárság kutatás nagyot vállal, de ismeri a kockázatokat, a kutatás és a felfedezés elején járnak és nem titkolják. Nagy sebességgel haladnak, hibát is véthetnek, felmerülhetnek új kérdések, mélyebb összefüggések is megfigyelhetőek. Mindezeket nem titkolják, sőt felvállalják, együtt küzdenek meg az akadályokkal és ezt a 21. században talán nem is lehet másként.

Forrás: 2013.10.26 ELTE PPK – Digitális állampolgárság konferencia
URL: www.digitalisallampolgarsag.hu

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s