Digitális Pedagógiai konferencia összefoglaló – III. Találkozás diákokkal és az ötleteikkel, avagy Studentsmeet


A különböző témájú előadásokat diákok tartották, amit nem bántam, végre valami amit nem gyakorlott szakember tesz, jobban el is hiszem, ha maga a diák tartja, főleg mivel a saját ötleteiket prezentálják, ezért még inkább növeli az értéküket, nem csoda hát, hogy számomra ez volt a konferencia egyik legértékesebb eleme.
A Studentsmeet alapját skót mintára (Teachmeet) diákok kezdeményezték. 10-12 darab három perces előadást hallgathatnak meg a résztvevők, melynek nincs tétje, még a sorrendet is sorsolás alapján döntik el. Az alapötlet az volt, hogy miért ne tudnák a diákok a tanárokat, társaikat is tanítani, hiszen könnyen tanulunk a másiktól, eközben fejlesztjük prezentációs képességünket. A diákok saját kezdeményezéssel szerveződtek, alkottak közösséget építik és ápolják azt. Előadókat, helyszíneket szerveztek, facebook oldalt hoztak létre, youtube csatorna is van, plakátot és teljes marketing kampányt is kidolgoztak. Az első ilyen meetingre negyvenen érkeztek, teljes körű volt a téma, az előadásokat követően a beszélgetés olyan jól sikerült, hogy másfél órára is elnyúlt. Ezt a projekt ami számomra igen csak inspiráló volt, hiszen rettentő sok készséget fejlesztenek az ötletgazdák, profitálnak belőle a tanárok és a diákok egyaránt.
Az Ultimátum kisfilm sorozat egy hét epizódból álló film “Bogi tanuló filmje” A tanulást elősegítő módszertani film amelyben IKT eszközöket tanulhatunk meg használni. A youtube videók interaktívak, segítik a helyes út megtalálását. Az epizód alatt megtanuljuk leblokkolni a reklámokat az AdBlock segítségével, készíthetünk interaktív szókártyákat a Quizlettel, bemutatják a google részletes kereső opcióját, azt hogyan hozhatunk létre gondolattérképet. Ez még persze nem minden, mert eljutunk odáig, hogy megtanulhatjuk a prezentáció készítésének legfontosabb ismérveit is. A diákok forgatókönyve, és szerkesztése remekül sikerült, végig “játszottam” az ultimátumot, kreatívan és jól oldották meg a feladatokat, jó lenne több ilyet is látni.
A következő ötlet egy Online lezajló angol versenyt mutatott be. Azért szervezték meg online, mivel így több emberhez eljuthat, mind a kezdők, mind a haladók eindulhattak, a Facbookon keresztül és google-form használatával oldották meg a jelentkezést és a feladatok kiosztását. Olyan feladatokat adtak, mint például versírás, példaképek bemutatása. Az utolsó feladat az autocollage használatával felismerni híres embereket. A versenyen kétszáz diák vett rész, hatvanöt vers született, mely kinyomtatva is megjelent. A verseny szinvonalát az is növelte, hogy támogatót is szereztek a versenyhez, így értékes nyeremények találtak gazdára. Ez a példa nem csak az iskola és a diák kapcsolatát mutatja, hanem azt is, hogy az iskola-diák és külső cégek is jó kapcsolatba lehetnek egymással.
A Mat-Edu általános iskolásoknak dolgozta ki az újfajta értékelési rendszert, jegyek helyett. A célok epizódokra vannak osztva, így egy adott epizód elérésénél kap a tanuló egy matricát. A rendszer rugalmasságát jelöli az, hogy a célokat együtt lehet kitalálni az oktatóval, a játék-élményt erősíti, hogy csak pozitív visszajelzés van – bár ha nem éri el mondjuk valaki a célt, mert nem törődött a feladattal természetesen negatív marad. Az ötletet saját tanáruk Prievara Tibor ötletéből a HP-rendszerből merítették. Remek egy motivációs eszköz a tanulóknak, és természetesen a tanár is könnyebben tudja nyomon követni a tanulók egyedi haladását.
Az utolsó előadás egy kutatás volt, ahol a facebookkal kapcsolatos felmérést végeztek el a diákok. Az érdekessége, hogy nagyon hasonló eredményeket értek el, mint a Safe-kids felmérésben. Általánosságban elmondható, hogy passzív a fogyasztás, kevés a produktum és az iskolai hierarchia átterjed a digitális felületre is.
Nagy öröm volt látni a kreatív diákokat, büszkék lehetünk rájuk, és remélem, hogy rajtuk felbuzdulva mások is követik példájukat, kitalálnak különböző érdekes projekteket.

Hivatkozások:

Students Meet közösség: https://www.facebook.com/Studentsmeet?fref=ts
Az Ultimátum c. sorozat kezdő videója: http://www.youtube.com/watch?v=dHU7iTSutdA

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s