Egy Virtuális csoportmunka a foglalkozásvezető szemén keresztül


A Second Life virtuális oktatási környezet remek lehetőséget biztosít arra, hogy az új irányú oktatási formákat teszteljük vele. Nem csak előadások megtartására, a személyesebb élmény átélésére jó ez a környezet, hanem közösség építésére, vagy éppen olyan interaktív feladatok elvégzésére amely közelebb visz minket a megértéshez.

Ahhoz, hogy egy oktató vagy foglalkozás vezető effektíven tudja használni az alkalmazást, valamilyen szinten el kell, hogy mélyedjen a virtuális környezet használhatóságában. Tisztában kell lennie mind az előnyeivel és hátrányaival. Amikor egy foglalkozást megtervez, készen kell állnia minden lehetséges problémára és eredményesen kell kezelnie.

Abban a szerencsés helyzetbe kerültem, hogy megtapasztaltam, mit is jelenthet egy foglalkozás megtartása. Tudjuk, hogy az online tanulás sokkal több időt is elvehet a szabadidőnkből, mint egy levelezős képzés kurzusa. Heti 4-6 óra plusz munka sokszor az ember idejébe nem fér bele. Nincs ez másként az oktató oldaláról sem. Mivel az oktató felelősége és kötelessége, hogy eredményes és jól vezetett foglalkozást tartson igen nagy felelőség hárult rám is. A virtuális oktatási környezetben ez különösen is igaz.

Nem elegendő egyszerűen a témát kitalálni, felépíteni az órát, azt, hogy mi lesz a menetrend, hogyan fog lezajlani a foglalkozás, hanem meg kell teremteni a virtuális környezetet is. A foglalkozás amit tartottam egy ideiglenes helyen zajlott a DE-szervező kísérleti helyszínén (http://maps.secondlife.com/secondlife/Kiribati/65/192/21). Mivel a virtuális környezet adta lehetőséget ad a vizuális élmény megélésére is, ezért az óra előkészülésének egyik eleme volt, hogy egy kényelmes környezetet alakíthassak ki.

Ennek alapfeltétele nem csak az volt, hogy képes legyek a virtuális térben megfelelően mozogni és vezérelni, hanem virtuális tárgyak beszerzését is szükségesnek ítéltem meg. Mivel a találkozó könyves téma köré épült, ezért kényelmes foteleket, egy asztalt és jó pár könyvet szereztem be. Ezt természetesen el kellett helyezni a területen. Szerencsés helyzetben voltam, mert a hely lehetőséget biztosít arra, hogy egy-két dolgot letegyek (Sandbox-ként üzemel), de figyelni kellett arra is, hogy mindez korlátozott ideig elérhető (Egy idő után a tárgyakat eltávolítja a terület automatikusan és visszadobja az én “hátizsákomba”).

Számomra fontos volt az, hogy interaktívvá és mozgalmassá tegyem az órát. A virtuális környezet ekkor tudja megmutatni igazán, miért is remek eszköz az oktatásban. Figyelembe kellett azonban vennem azt is, hogy még nem mindenki tudja készségszinten irányítani a karakterét, a számítógépek felszereltsége nem ugyanolyan. Mivel magam sem vagyok annyira tapasztalt a Second Life kihasználásában, az én eredményességem is korlátozva volt.

A virtuális könyves találkozóhoz, mindenki ugyanazt az instrukciót kapta: Hozzátok el kedvenc könyveteket, és belőle egy idézetet.

Tisztában voltam vele, hogy ez a feladat koránt sem olyan egyszerű – lévén, mint jó foglalkozásvezető magam is készültem egy idézettel. A foglalkozás kommunikációs központját ez adta meg. Mindenki felolvasta vagy leírta kedvenc idézetét.

Fontosnak tartottam azt a foglalkozás alkalmával, hogy a hozott idézetek ne csak a levegőben legyenek, a közös chatbe begépelve, vagy ne csak hangosan felolvasva legyenek elérhetők, ezért a foglalkozás első feladata az idézetek manifesztálása volt a Second Lifeban.

Egy gyakorlott SL felhasználó másodpercek alatt generál egy “Notecard”-ot és küldi tovább, a megfelelő embernek. Mivel azonban úgy készültem, hogy ezt a funkciót még nem ismeri mindenki a virtuális környezetben – mely be is igazolódott – ennek leírására és egyben elmondására vállalkoztam. A notecard elkészítése viszonylag zökkenőmentesen zajlott, természetesen itt is meg lehetnek azok a nehézségek, hogy valakinek nem sikerül, mivel túl sok idő nem mehet el a foglalkozásból a lemaradókat megpróbáltam privát üzenetben irányítani.

(Tapasztalat és jegyzet magamnak, hogy legközelebb talán érdemes egy PDF-et készíteni, egy rövid video-streamet megnézni, mit hogyan kell csinálni, hátha ezzel jobban elő tudom segíteni a tanulást és a sikerélmény kialakítását)

A notecardot úgy terveztem, hogy egy eszközbe – egy általam létrehozott tálba kell bedobni, mivel ez nem sikerült – nem adtam megfelelő jogot rá – ezért mindenkinek el kellett küldenie. A tapasztalat az volt, hogy gyorsan el lehet sajátítani ezeket a használatokat, még a foglalkozás érdemi része el sem kezdődött, de máris interaktivitás jött létre.

A foglalkozás érdemi interaktív része ezek után az idézetek felolvasásába, annak indoklásában merült ki. Természetesen, mivel lehetőséget akartam biztosítani arra, hogy mindenki elolvashassa a másik idézetét, ezt meg kellett osztani.

Az első feladat nem csak azért volt, hogy a témavezető begyűjtse az idézeteket, hanem amikor valaki az idézetéről beszélt, azt meg is osztotta. Ezt úgy oldottam meg, hogy volt egy jegyzetkiadó készülék, amire csak rá kellett kattintani és odadobta a felhasználónak az éppen aktuális idézetet. Ehhez a háttérben az történt, hogy elő kellett keresnem annak az embernek az idézetét bele kellett raknom ebbe az eszközbe.

(Legközelebb, azt is el kell mondani, hogyan adjunk nevet a notecard-nak, mert a sok “new note” elnevezésű notecard között igazi kihívás volt, mire rendszereztem a dolgot)

Megteremtettem hát annak a feltételét, hogy a lehető legteljesebben tudjanak a résztvevők azonosulni az éppen hallott idézettel. Hallgatták, vagy olvashatták a központi chaten, kinyithatták a Notecard-ot és bármikor újra elolvashatták – közbe esetleg privátban egymással beszélgethettek erről.

A foglalkozás végét az jelzi, ha mindenki körbe ér. Egy témavezetőnek fontos azért valamilyen keretbe zárnia a foglalkozást, erre még egy szétkapcsolt résztvevő – a virtuális világból technikai okok miatt kifagyott és vissza nem térő – idézete is remek segítség lehet. Az utolsó idézet azé a felhasználóé volt aki nem lehetett jelen, itt én olvastam fel az idézetet, és arra kértem a társaságot, osszák meg véleményüket az idézettel kapcsolatban.

Remek igazi belsőséges és mély beszélgetés alakult ki, melyre fokozottan kell ügyelni, és egy bizonyos pont után meg is kell szakítani. Nehéz volt meglátni, mi volt az a pont, de úgy vélem, amikor nem kerül elő újabb érdemi információ a témával kapcsolatban akkor kell váltani.

Ennek eredménye az volt, hogy amíg mindenki értekezett a témával kapcsolatban figyelmem több felé osztódott. Egyrészt figyeltem az interakciót, és a szöveget, hogy ne térjen el túl a témától, másrészt elkészítettem az idézetek összeollózott változatát, lehetővé tettem a már ismertetett módon annak elérését a közösség számára. Ez az idő éppen elegendő volt arra, hogy a téma kifusson, így az utolsó téma, az volt, hogy kinek melyik idézet tetszett. Ehhez az összesített jegyzet az idézetekről remekül kiszolgálta a csoportot.

A konzultáció végén mindenkivel kitöltettem egy rövid rögtönzött kérdőívet, szintén Notecard alapon. Mindezt miért a virtuális környezetben tettem meg, miért nem irányítottam el őket más alkalmazáshoz? A foglalkozás vezető célja nem csak az volt, hogy egy jó közösségi foglalkozást hozzon létre, hanem az is, hogy megmutassa azt, hogy a virtuális környezetben integrált és létrehozott elemek eredményesek lehetnek egy tanulási-oktatási folyamatban is. A válaszok alapján a célját elérte a foglalkozás, eredményes és tanulságos volt. Interaktív és pörgős, kíváncsi vagyok, hogy a tapasztalatok és a jobb felkészülés egy nagyobb interaktivitást igénylő foglalkozást hogyan élnének meg a résztvevők…

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s